Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 93-96. (Budapest, 1981)

TANULMÁNYOK AZ ÓKORI MEDICINA KÖRÉBŐL - Steiger Kornél: A hippokratészi orvostudomány természetfilozófiai előzményei

518 A 5 skk., Államférfi 299 C 1 skk.) —jóllehet Platón ismeri Hippokratész teoretikusan megalapozott terápiáját. (Prótagorász 311B, Phaidrosz 270 C—E.) Hogy a hasadás a peripatetikus szemléletben is jelen van, annak érzékeltetéséhez elegendő arra utalni, hogy a munkamegosztásban dolgozó Arisztotelész-tanítványok közül más írja meg az orvostudomány történetét (Menón) és más a régi természetfilozófiáét (Theophrasztosz). A kölcsönhatás a két tudomány között természetesen nem szűnik meg, söt akkor áll be, amikor a tudományok már szétváltak. Tudjuk, hogy a peripatetikus módszer megjelenik az orvostudományban (karüsztoszi Dioklész)

4 és a medicina okságelméletét alkalmazza Khrüszipposz a sztoikus fátumelmélet kidolgozásához.

5 Ez azonban már más vizsgálódás tárgya. Térjünk most vissza az iménti kérdésföltevéshez: van-e különbség a Hippocraticum természetfilozófiai tanításai és a közel egykorú, a Corpuson kívüli természetfilozófia között? És ha van, hogyan magyarázható a közöttük beállott hirtelen hasadás? A következőkben amellett fogok érvelni, — hogy a két tanítás különbözik egymástól — és hogy a hasadást a természetfilozófia fogalmi szerkezetében beállott hirtelen változás okozta. Mielőtt azonban az érveket felsorolnám, tisztázásra szorul, hogy mi tekintendő a Corpus Hippocraticummal egykorú természetfilozófiának, és hogy ennek miben áll a tanítása^ A hippokratészi művek datálásának problémája még nem jutott nyugvópontra. Ám abban megegyeznek a vélemények, hogy a filozófiailag releváns művek az i. e. 5. sz. második felében jöttek létre.

6 Ha elfogadjuk ezt a datálást, akkor a következő nem-hippokratikus természetfilozófusok minősülnek egykorúnak, ill. közvetlen elődnek: Hérákleitosz, Alkmaión, az eleaiak, Empedoklész, Anaxagorász. Mivel Hérakleitosz ión, és mivel tanítása — a reá vonatkozó peripatetikus doxográfia hiánya miatt — erősen problematikus, ezért itt az ő tanításával nem foglalkozom. Ugyancsak mellőzöm Anaxagorászt, aki már a kialakuló attikai orientációnak első képviselője. Ha Alkmaión, az eleaiak, és Empedoklész tanítását vesszük szemügyre, akkor lényegében azzal a névsorral dolgozunk, amelyet Galenosz is felsorolt. A szóban forgó filozófusok tanításának van egy jellegzetes közös vonása: tanításuk két inkompatibilis részből áll. A klasszikus példája ennek Parmenidész Tankölteménye, amely élesen és egymással össze nem egyeztethetőként különbözteti meg az egyetlen, időtlen Létezőt és a két elemből felépülő természeti világot.

7 4 W. Jaeger: Diokles von Karystos. Die griechische Medizin und die Schule des Aristoteles. Berlin, 1938. M. Pohlenz: Die Stoa. Geschichte einer geistigen Bewegung, 4. Aufl. Göttingen, 1970. I. köt. 105. skk. 0 E művek a következők: ,,Az emberi természetről" — „A régi orvostudományról" — ,,A levegőről, vízről, helyekről" — ,,Az életrendről" I. könyve. Darálásukhoz ld. W. H. S. Jones hivatkozott Hippokatész-kiadásának bevezető tanulmányait. 7 Az utóbbi húsz év Parmenidész-filológiájában egyre erőteljesebben kap hangot az a nézet, hogy a Tanköltemény második része Parmenidész saját természetfilozófiája. — A régebbi kutatás eredményeinek összefoglalását Id. H. Schwab!: „Parmenides. Forschungsbericht: 1939—1955", Anzeiger f. Altertumswiss. 1956. No. 9. 129—155. p., 1957. No. 10. 195—226. p. - Az ujabb: J. Mansfield: Die Offenbarung des Parmenides und die menschliche Welt, Assen, van Gorcum 1964. és R. J. Clark: „Parmenides and Sense-Perception", Revue des. Etudes Grecques LXXX1I (1969) 14. skk.