Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 92. (Budapest, 1980)

PSZICHIÁTRIATÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Vas József: Lakótelepi életkörülmények kórlélektani hatásai

szociális kóros létezési módjai között oly módon, hogy megkísérli felfedni a kölcsönös összefüggések és közvetítések rendszerét az egyén örökletes és aktuális biológiai adottságai (alkat, testi betegségek stb.), személyisége és szociális helyzete között. Mint kórházban dolgozó pszichiáternek, aki nem otthoni környezetükben tanulmányozza a pszichotikus betegeket, kapóra jött ez a módszer; és a földrajzi hely kiválasztása (Miskolc—Diósgyőr, Városközpont), valamint az időpontok kijelölése után (1972 és 1974 között épült a lakótelep) elkészülhetett az a három esettanulmány, amely nem ad ugyan választ minden felvetett kérdésre — ezekre, mint a lakótelep szerepére az életforma átalakulásában a szakirodalom ad felvilágosítást [1, 2, 7, 11] —, de néhány általánosabb következtetés levonására talán alkalmas. Az első eset korábban vidéken lakó 28 éves nőbeteg pszichózisát szemlélteti, aki családjával együtt költözött megbetegedése előtt két héttel az új lakótelepre, és itt házfelügyelő lett. Eredendően alacsony intellektusú, teljesítmény-vezérelt személyiség volt. aki az új társadalmi pozícióval járó teendőkben nem ismerte ki magát, nem tudta, hogyan kell intézni a lakók ügyes-bajos dolgait. Lelkiismeretesen akarta végezni munkáját, de nem minden esetben volt megfelelő jogköre, így intézkedései nem kívánt eredményre vezettek. Felvétele előtt egy nappal hirtelen hisztériás homályállapot lépett fel, azt képzelte, hogy lakásuk elváltozott, az emberek elkábították, kicserélték személyében. Félt, hogy „kikap", mert valamit nem jól csinált, úgy vélte, hogy kihasználták, becsapták. A beteg feladatot vállalva, a formálódó lakóhelyi közösségben szembetalálkozott a szabályok, ügyintézési módok kialakulatlanságával, ami interakcióinak torzulását eredményezte. Az így keletkezett önértékelési zavart képtelen volt feldolgozni alacsony szinten szervezett személyisége miatt. Mivel önképének módosulását nem tudta beépíteni személyiségébe, viselkedését és másokhoz való viszonyának értékelését változtatta meg pszichotikus mértéket elérőén. A második eset érdekes példát ad arra vonatkozóan, hogy milyen pszichotikus feldolgozása lehetséges a megváltozott házastársi kapcsolatnak az új lakónegyed életfeltételei között. A 42 éves nőbeteg felvétele előtt két évvel költözött férjével az új lakótelepre. Betegsége előtt féltékeny, gyanakvó természetű volt. Elhúzódó, érzelmi jellegű házastársi konfliktus szituációban élt, melyhez friss munkahelyi konfliktus társult. Lakótársaival alig tartott fenn kapcsolatot, elégedetlen volt a lakótelepi életformával. Sok kellemetlenségre panaszkodott: a szobák kis méretére, a vékony falak miatti áthallásra, a lift zúgására, arra, hogy bejönnek a szagok a lakásba. Több éve voltak férjére vonatkozó, időszakosan jelentkező féltékenységi gondolatai, melyek megerősödtek a felvétele előtti hetekben. Ezóta úgy vélte, hogy férje megcsalja egy nővel, aki férjét szexuális orgiákon való részvételre kényszeríti. Azt képzelte, hogy van egy társaság a házban, amelyik egy emelettel feljebb dorbézol. Férjének és a nőnek a hangját vélte hallani, azt hitte, hogy az utcán róluk beszél mindenki. Kikapcsolta a kaputelefont, mert szerinte a nő azon keresztül kihallgatta beszélgetésüket, és utasításokat adott férjének, hogy őt mérgezze meg. Úgy érezte, hogy a szemközti házból lézer sugarat irányítottak a szívébe. Az eset elemzésekor döntő kóroki tényezőnek tartottuk a házastársi és a munkahelyi konfliktusokat, nemkülönben a beteg személyiségének paranoid vonásait. A városi életformával járó sajátos interakciók hajlamosító szerepet játszhattak. Ezek egyes