Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 92. (Budapest, 1980)
PSZICHIÁTRIATÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Pisztora Ferenc: A schizophrenia és a paranoid kórformák gyógyítási kísérletei a Monarchia korabeli Magyarország különféle psychiátriai intézményeiben
betegségek, krónikus mérgezések, ezek között elsősorban az idült szeszmérgezés, továbbá az elődök organikus fertőzése, végül az előre ment nemzedék szellemi élete, tartós bánat, meddő életküzdelem, nagy csalódások, szenvedélyek stb." 26 A paranoia kórtani lényegét „egy organikus alappal bíró krónikus közérzeti homályos anxietásban" látja7 , s nagy szerepet tulajdonít létrejöttében a praemorbid személyiség terheltségének, hajlamosítottságának. 28 Leibbrand W. (1961) nagy psychiátriatörténeti munkájában a paranoia kérdés történetét tárgyalva, szintén említ szerzőket 29 , akik e kórkép „primer" jellegét és „organikus" eredetét hangsúlyozzák. A prognózist és gyógyíthatóságot illetően Schwartzer F. (1858) pl. a „tévelygő érzés, őrülés"-se\ („Wahnsinn") kapcsolatban, amelynek kardinális tünetei a hallucinációk és az illúziók, igen kedvezőtlen kórjóslatról írt, s a gyógyeszközök nagyobb részét sikerteleneknek ítélte. Moravcsik E. E. (1897) tankönyvében a katatónia gyógyításáról így nyilatkozott: „Az orvoslás csak tüneti lehet, amidőn a táplálkozási viszonyok javítására, az izgatottság csökkentésére kell törekedni. . . " 30 Szintén ő a tébolyodottsággal kapcsolatosan a következőket írta: „Keveset tehetünk, s inkább csak symptomatikus eljárást követünk. A tébolyodottság prognózisa rossz, csak a tünetek elhalványulásajavulás remélhető, de teljes gyógyulás alig. . ." :íl Hasonló értelemben nyilatkozott Salgó J. 1899-ben: „A tébolyodottság kezelése csak egyes kórtünetek ellen irányulhat. A betegség kórtani lényege, az ágybéli a/apját képező kóros folyamat mind máig oly meg nem fejtett rejtély előttünk, hogy a betegség ellen irányuló rendszeres kezelésről nem lehet szó." 3 ' 1 Oláh G. 1903-ban még árnyaltabban fogalmaz ide vonatkozóan: „Lehetséges e egyáltalán téveseszméket psychicus úton directe befolyásolni, megingatni vagy egészen elenyésztem' ? Tekintve a téveszmék keletkezésének módját és pszichiátrikus lényegét — tulajdonképpen nem lehetséges. . . A téveszme más természetű folyamat produktuma, melynek mechanizmusát tisztán nem ismerjük ugyan, de melyet eléggé plausibilis és az agykéreg szöveti elrendezettségével is támogatott 26 Oláh G.: Az elmebetegségek orvoslása. Budapest, 1903, 50. 27 Oláh G.: i. m., 69.: „Mert mind világosabbá válik, hogy az eddig tisztán értelmi zavarnak tartott paranoia hangulatbeli elváltozásokból indul ki és véleményem szerint a paranoiás jellem alapját egy organikus alappal bíró krónikus közérzeti homályos anxietás képezi, amely a testi épség vagy jobban mondva az Én veszélyeztetésének definiálhatatlan érzetét állítja az öntudatba. Az ily paranoid jellemek anxietásukból kifolyólag mind óvatosabbak lesznek, szellemi érző csápjaikkal gyanakodva tapogatódznak és minduntalan visszahúzódnak feltevésekből, életprincípiumokból épített kagylóházukba. Jellemző, hogy amilyen homályos ezen közérzeti anxietás, épp oly elmosódott, határozatlan kezdetben a gyanú, vagy félelem tárgya a külvilágban. Ezen közérzeti kóros állapotokból jegeczesednek ki azután — hajlamosítás esetén — a téveszmék, bár szerencsére legtöbb ilyen paranoid jellem mindvégig a szorosan vett elmebetegség határán innen marad, s esetleg csak a seniumban mutat kifejezett elmekóros vonásokat." 28 Oláh G.: i. m., 68. o. : „Tapasztalati tény, hogy a primer paranoia gyakran bizonyos és korán felismerhető paranoid jellemből növi ki magát." 2a Griesinger W. szerint a paranoia esetében „primer" őrültségről van szó, amelyet befolyásoltatási és nagyzási téveseszmék jellemeznek. Szó szerint „Primordialdelire"-nek nevezi, s eredetét a képzet-, és képzelettevékenység megfelelő agyi régiójában beállott izgalmi állapotnak tudja be. Szintén a „primer" keletkezést vallók közé sorolható Hoffmann H. (1862) is, aki a paranoiánál az érzékcsalódásokhoz és a beteges beképzelésekhez kötött speciális, rendszereződésre hajlamos kóros motiváció szerepét emeli ki. (Leibbrand W.— Wettley A.: Die Paranoia. In: Der Wahnsinn. Geschichte der abendländischen Psychopathologie. Freiburg/München, 1961, 572.) 30 Moravcsik E. E.: Gyakorlati elmekórtan. Budapest, 1897, 283. 31 Moravcsik E. E.: i. m., 309. o. 32 Salgó J.: Az elmekórtan tankönyve orvosok és jogászok számára. Budapest, 1899, 307.