Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 92. (Budapest, 1980)

PSZICHIÁTRIATÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Pisztora Ferenc: A schizophrenia és a paranoid kórformák gyógyítási kísérletei a Monarchia korabeli Magyarország különféle psychiátriai intézményeiben

Mik voltak a XIX. században és a XX. század első évtizedeiben az elmegyógyászatban általánosan alkalmazott therapiás megközelítés elvei, s melyek a gyógyítás legismertebb konkrét módszerei ? Kraepelin E. (1918) szerint az elmebetegségek testi kezelésében uralkodott a hánytató és hashajtószerek kiterjedt alkalmazása. Csupán hánytatószerből 34 félét, hashajtókból pedig — a különféle ásványvizeken kívül — 50 félét használtak, a legváltozatosabb kombinációkban. Az emésztőtraktus és az agy működése között ugyanis szoros kapcsolatot tételeztek fel, s ennek megfelelően az elmebetegségek okát gyakran hasüregi betegségekben, a máj, a belek stb. működészavaraiban látták. A hánytatok és hashajtók therapiás hatása: a gyomor és a felső béltraktus megszabadítása a torokváladéktó!, emésztetlen ételanyagoktól, epétől, mérgektől

11 és savaktól; az ,,altesti idegek" izgalma általi megrázkódtatás és különböző szervek tevékenységének a serkentése; ezenkívül, testi fájdalmak és kísérőjelenségeik előidézése által a beteg figyelmének testi állapotára való terelése, s ily módon téves eszméitől való elvonása. A XIX. század első kétharmadában viszonylag kevés narkotizáló anyagot használtak, viszont annál több izgató, élénkítő szert (pl. éter, illóolajok, camphor, teák, moschus, phosphor, ammóniák, borszesz stb.). Damerow H.

V1 meglátása szerint minden olyan anyag, amely elmebetegséget képes előidézni — vagyis a lelkiélet befolyásolására képes —, egyben mint gyógyszer is számításba jöhet. Ezért a hangulat és a kedélymozgások befolyásolására meghatározott szereket tartott jónak: a Valeriana az egyszerű, az Ópium és a borok a felfokozott örömérzésre, az erősítő szerek a vidámságra, a hűsítő, sós, gyengítő ágensek a félelemre, az illóolajok és a Phosphor a haragra, az Ipecacuanha a méregre, bosszúságra, a Narcoticumok, a Nux vomica és a Belladonna pedig az ijedtségre hatnak kedvezően. Fontos csupán az, hogy ezeket a mérgeket helyesen, a megfelelő, csökkentett dózisban alkalmazzuk. A psychozisok therápiájában széles mértékben nyertek alkalmazást a különféle elterelő és bőringerlő szerek. Tde sorolhatók a fejre és nyakra alkalmazott mustárpép, valamint a hólyaghúzószer stb. „Alattomos, rosszindulatú, ingerlékeny, önfejű, megátalkodott, munkakerülő és mélyen magukba zárkózott, valamint öngyilkosságra hajló betegeknél" álomvilágukból a valóságosba való visszatérítés érdekében, s a személyiség elvesztett öntudatának helyreállítása végett is „örvendetes eredménnyel" alkalmazták a változatos fájdalomkeltö ingereket, mint pl. hangyák csípését, csalánnal való ostorozást, bőrbemetszéseket stb. Pienitz bőringerek alkalmazását főleg nem friss esetekben, fixált téveseszmékkel rendelkező olyan betegeknél javallottá, akiknek a magatartása „makacs, vagy arcátlan." zés elősegítése, az egyszerű életöröm fenntartása, s minden körülmények között a lehető legbiztosabb megakadályozása állapotuk további romlásának." Ilyen kritériumok mellett Griesinger W. a felvilágosodás kori „megőrzőintézeteket" reménytelenül elaggott létesítményeknek tartotta. „A krónikus betegek kizárólag kaszárnyaszerű tömegápolás keretében való ellátásának a gondolata kiélte már magát, semmiféle jövője nincs többé" — írta. 11 Az elődök figyelemreméltó intuíciója mellett látszik szólni e vonatkozásban az a tény, hogy a jelenkori psychiatria ismert kutatója, az olasz Buscaino V. M. szerint krónikus gyomorbélbetegségekben szenvedők között gyakrabban fordul elő a schizophrenia. Ennek oka — s egyben Protopopov V. P. szerint is a schizophrenia egyik fontos aetiopathogenelikai tényezője — a felszívódási zavarok következtében beálló aminotoxicosis, fehérjeszétesési termékek okozta autointoxicatio, ami agyi sejtkiesésekhez is vezethet. 12 Überblick über den Stand des Irrenwesens in allen Ländern der Erde. In: Allgem. Zeitschr. f. Psych. 1844, 1,1.