Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 92. (Budapest, 1980)
PSZICHIÁTRIATÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Pethő Bertalan: A psychiatria mint történeti rendszer
és az új irányzatok harca során, hol pedig lappangva okoz kényelmetlen közérzetet {Bemer és Hoff 1963.) a psychiatria művelőinek. A krízis feloldására a különféle irányzatok tapasztalati anyagának és megközelítési módjainak vizsgálatával, tisztázásával, ezáltal az irányzatok rendszerezésével és áttételesen a módszertani tudat tisztázásával tettek kísérletet. A vizsgálódás és adatgyűjtés aspektusainak különbözősége nemcsak a psychiatriában, hanem a psychológiában is meghatározza azoknak a tényezőknek a körét, amelyek leírásra, megmagyarázásra, megértésre kerülnek, és amelyek teóriaképzés alapját adják. Kari Biihler 1927-ben megjelent „Die Krise der Psychologie" c. könyvében az élmény, a viselkedés és a teljesítmény (mű) három aspektusát különböztette meg. Módszertani vonatkozásban pl. a megértő lélektan hívei az élményeket, a behavioristák a viselkedést, a psychophysical kísérletek végzői pedig a teljesítményt Tekintik elsősorban, vagy kizárólag ezekre korlátozódnak. Egységes fogalomrendszer mind a mai napig nem alakult ki a különféle aspektusban dolgozó irányzatok között. A psychiátriai betegségek pontosabb és módszertanilag világosabb megragadását a kórállapot bekövetkezésének, mikéntjének és formájának, valamint tematikájának K. Schneider által kezdeményezett megkülönböztetése teszi lehetővé. A tematika belső kapcsolatai a phaenomenológiai leírás szintjére tartoznak és értelmes összefüggésként mutatkoznak, a tematika formális kidolgozása a psychodinamiciai és formális-genetikai struktúraanalysishez vezet, a forma és a bekövetkezés-fennállás kapcsolatának vizsgálata pedig a még komplexebb tünettani-pathogeneticai elemzést jelenti (Kisker 1955). Aszerint, hogy a bekövetkezés, forma és tematika közvetlenül megérhető, vagy közvetlenül (teoretikus közbenső változók nélkül, empirikus tények alapján) megmagyarázható, a psychiátriai betegségtan olyan vázlata bontakozik ki, amelyik a diagnózis preferált típusainak megoszlását is logikusnak mutatja. A strukturális összefüggésekre vonatkozó formális-metodikai aspektusban végzett vizsgálatok nyomán inkább súlyosbodott a krízis, mint enyhült. A „Struktúra"" szó maga is annyi értelemváltozást mutatott [80: 416—417.], hogy Gruhle pl. éppúgy divatszónak találta, mint a „dinamikát", és „Verstehende Psychologie" c. könyvének (1948) Írásakor mindkettőt törölte szótárából. A túlzottan sokértelmű, túlzottan általános és szinte határtalanul képlékeny „strukturicista" és „dinamicista" irányzatok helyett azok az irányzatok mélyítették el a (beteg) ember strukturális-ontológiai ismeretét, amelyek új tapasztalati anyag bevonásával dolgoztak, és már új korszellemet sugároztak: az egzisztenciális, a statisztikai és a szociálpsychiatriai irányzatok. 5. A STATISZTIKAI ÉS AZ EGZISZTENCIÁLIS IRÁNYVONAL KIFEJLŐDÉSE ÉS ÜTKÖZÉSE A már Wundt által megfogalmazott és korábban már tárgyalt módszertani dualizmus egyfelől természettudományos, másfelől történettudományi psychológia kialakulásában öltött határozott formát. Ennek a fejlődésnek a során a „kísérlet" és az ..egzaktság" fogalma egyaránt alakváltást szenvedett, és többé már nem volt elégséges önmagában a frontok világos elhatárolásához. A kísérlet alakváltását Wellek (1969, 175.) a következőképpen foglalja össze: „A psychológiáha a kísérlet eredetileg mint úgynevezett psychophysical experimentum, mint «subjektiv modszer» vonult be, amenynyiben az individualitásában vett tudatra — ún, önmegfigyelés — irányult. A fejlődés innen két különböző ágban, egymással diametrálisan ellentétes irányban megy tovább:
