Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 92. (Budapest, 1980)

PSZICHIÁTRIATÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Pethő Bertalan: A psychiatria mint történeti rendszer

alkotórészeinek értelmében vett psychés elemek olyan elemzés és absztrakció termékei, amely elemzés és absztrakció csak azáltal lehetséges, hogy az elemek ténylegesen különböző módon vannak összekapcsolva" (Wundt 1905, 34.). A physiológiai psychológia kísérletes eljárása és célja pontosan megfelelt a korabeli psychiatria elvárásainak. A kísérletek és ezeken belül a psychológiai kísérletek követelményeinek — mesterségesség, ismételhetőség, változtathatóság, amihez szubjektív, de konstansan tartható tényezőként a megfigyelő beállítódása járul — meghatározásával experimentálisán vizsgáihatókká váltak az elmebetegek, a psychopathológiai jelenségek is. így várható volt, hogy az elmebetegségnek, mint a „természet kísérletének" a jellemzői jobban megismerhetők lesznek. A cél az volt, hogy ezek a jellemzők minél elemibbek legyenek. A psychés betegségek csoportosításának áttekintése során Kahlbaum 1863-ban az elemi jelenségek és tűntek kérdésének központi jelentőséget tulajdonított, és saját maga olyan elemi tünetnek tartotta abban az időben a melancholiát és a mániát, ami a legkülönbözőbb betegségformákban felléphet. A psychopathológiai vizsgáló-eljárások — mint R. Sommer 1899-ben megjelent tankönyvéből kitűnik — az inger-reakció séma szerint kerültek kidolgozásra, Kraepelin pedig Wundt nyomdokain haladva vezette be a psychológiai kísérletet a psychiatriába és közölte ezek eredményeit 1896-tól kezdve a Psychologische Arbeiten hasábjain. Az experimentális irányzat ettől az időszaktól kezdve egyre nagyobb szerepet játszik a psychiatria történetében (pl. Pavlov nyomán a feltételes reflex vizsgálatai, egészen Ganttig és Gray-ig), bár egyszersmind éles ellentétek kialakulásához is vezet, és sajátosan tovább is fejlődik. Az experimentális irányzat eredeti törekvéseinek megfelelő munkamódokat, egyfelől a jelenségek és tünetek kísérletes pontosítására, másfelől a somaticus feltételegyüttes feltárására tett erőfeszítéseket az experimentális irányzat továbbfejlődése miatt ma experimentum-közeli irányzatok néven foglaljuk össze [82 : 514.]. Jellemző formájuk a kauzális kísérlet (pl. gyógyszerhatás, elektrosokk, leukotomia stb. hatásának vizsgálata) és az emberközi kapcsolatok vonatkozásában felépített kontaktus-kísérlet (v. Baeyer 1950). 3.3 A klinikai és az experimentális irányzat belső és egymással szembeni ellentmondásai A klinikai és az experimentális irányzat külön-külön belső ellentmondásai következtében vált egymás ellentétévé, ahelyett, hogy — mint ez várható lenne — egymás kiegészítését szolgálta volna. A klinikai irányzat belső ellentétét a nosológiai irányvonal és az egységpsychosis tanának ütközése, az experimentális irányzat belső ellentétét pedig az elemi jelenségek megragadása és az összkép kialakításának hiánya jelzi. A klinikai és az experimentális irányzat közötti, egyre nagyobb feszültséget az az ellentmondás mutatja, ami egyfelől a phaenomenalis, másfelől a transphaenomenális összefüggések között alakult ki, és ami az empirikus körök létrejöttében mutatkozik. A tudományelöttes psychiatriára az egységpsychosis tanának megfelelő szemlélet volt jellemző, anélkül hogy ezt a kifejezést használták volna. Mivel határozott kórformák megkülönböztetése nem volt lehetséges, az az elképzelés alakult ki, hogy a különböző elmekóros állapotok véletlenszerűen vagy egymást súlyosság szerint követve alakulnak ki. A tudományos psychiatria kialakulásával ez a szemlélet akként alakult át, hogy egyetlen betegség lefolyásának stádiumaiként fogták fel a különféle psychopathológiai tünetcsoportokat. Griesinger szerint pl. először melancholia, majd mania alakul ki, majd ezeket zavartság, végül pedig elbutulás követi. Az újabb és újabb finoman és találóan körvonalazott betegségképek ismertté válásával és a kórlefolyás