Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 92. (Budapest, 1980)

PSZICHIÁTRIATÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Pethő Bertalan: A psychiatria mint történeti rendszer

a De praestigiis daemonum 1583-ban, Baselban jelent meg. Jónéhány psychiátriai kórkép tünettani leírása mellett ebben a könyvben olyan természettudományos orientációjú magyarázatok is szerepelnek, mint pl. a lidércnyomás elalvás idejében megélénkülő, képzelgések által felerősített testi álomként való értelmezése, amit addig általában démonikus befolyásnak tulajdonítottak. A modern psychiatria csírái Johann Weyer empirikus tünetleírásaiban és természettudományos igényű aetiológiai teóriaképzésében ismerhetők fel. Miközben azonban egyre többen taposták széles úttá ezt a frissen vágott ösvényt, a boszorkányüldözés és az ördögűzés sokáig folyt még a régi utakon; az amerikai Salemben pl. 1692-ben végeztek ki 19 boszorkánynak tartott nőt néhány — valószínűleg hisztériás — tinédzser koronatanúzása alapján. Annak arányában, ahogyan az elmezavarok naturális eredetének tana győzedelmeskedett a supranaturalis eredet egyházi dogmáján, a világi hatóságok feladatát képezte az elmebetegek problémáinak megoldása. A gyakorlati követelmény ebben a vonatkozásban megelőzte az elméleti tisztázást és therápiás eljárások kidolgozását, ezért a világi hatóságok eljárása ellentmondásos és gyakran inhumánus — bár az inkvizícióhoz képest humánusabb — volt. A XVII. században, a nagyvárosok és a zsúfoltabb települések kialakulásával párhuzamosan, először hoztak létre olyan világi intézeteket (1630: Zischthaus Hamburgban; dologházak Angliában, 1656: Hôpital General alapítása Párizsban), amelyek többek között nagyobb számú elmebeteg befogadására is szolgáltak. Ezeknek az intézeteknek a létesítése elsősorban gazdasági, társadalmi és morális meggondolásokból történt. Ezeknek a céloknak megfelelően az intézetek lakói igen heterogén populációt képeztek (Foucault). Egy 1680-ból származó szabályzat szerint Párizs nyomorultjainak gyerekei, a züllött vagy a züllés komoly veszélyének kitett lányok, kóborlók, nemibetegek, epilepsziások, prostituáltak, általában a mai értelemben vett deviáns egyének kerültek zár alá az Hôpital Generálban. Ebben az eljárásban az elmebetegségről, elmezavarról alkotott kép homályossága, etikai és szociális túldetermináltsága jutott kifejezésre (Ey 1971). Orvosi meggondolások még alig játszottak szerepet ezeknek az egyéneknek az elzárásában, ezért deviánssá minősítés, a szabadságtól való megfosztás és a társadalomból való kirekesztés procedúrája, mint a történelmileg korai és alapvető fontosságú tény, korunkban szkepszist ébresztett a psychiatria egész létjogosultságával kapcsolatban. (Erre később még visszatérünk). A naturális (kór)eredet elismerésével az vált alapvető, bár csak lassan tudatosuló kérdéssé, hogy közelebbről milyen természeti tényezőkről van szó. Vajon a társadalmi, a biológiai vagy az egyéni psychológiai tényezők játszanak-e döntő szerepet annak a valaminek kialakulásában, amit elmezavarnak, elmebetegségnek nevezünk, és vajon milyen természeti tényezők szüntetik meg a zavart, gyógyítják a betegséget? A tudományos psychiatria művelése e kérdések módszeres és rendszeres vizsgálatának kezdeteitől számítható. 2. AZ ÉTHOGENESIS ÉS A SOMATOGENESIS HÍVEINEK HARCA Korunk tudományos psychiatriája a filantrópia jegyében született. A felvilágosodás századának végére a börtönökben vagy börtönszerű cellákban sínylődő, gyakran leláncoltan, falhoz rögzítve tengődő elmebetegekre is esett kevés fény az emberi szabadság felkelő napjának sugárkévéjéből. Philippe Pinel, a Forradalom konventjének beleegyezésével, 1793-ban levette a Bicéire kórház elmebetegeiről a bilincseket. Sokkal kevésbé viharos körülmények között és már egy évvel korábban, hasonló kezde-