Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 92. (Budapest, 1980)
PSZICHIÁTRIATÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Pethő Bertalan: A psychiatria mint történeti rendszer
PSZICHIÁTRIATÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK A PSYCHIATRIA MINT TÖRTÉNETI RENDSZER PETHŐ BERTALAN A psychiatria történetisége korunkban vált égető problémává. Miután évszázadokon át úgy látszott, hogy az elmebetegség a világ sok más dolgához hasonlóan eleve elrendelt és változatlan, a XVIII. sz. végétől kezdve egyre inkább nyilvánvaló lett, hogy az elmebetegségekhez való viszonyulás és az elmebetegség therápiája egyaránt változik történelmileg. Az utóbbi évtizedekben a psychiatira történelmi-társadalmi függőségének kérdése már nem csupán a psychiatria oldaláról közelítve, hanem társadalomkritikai szempontból, a társadalom krízisének kifejeződéseként is előtérbe került. I. AZ ELMEBETEGSÉG SUPRANATURALIS-NATURALIS EREDETÉNEK DILEMMÁJA Azokat az embereket, akiket ma elmebetegeknek tartunk, a régi időkben általában megszállottaknak tartották és a természeti népek a legújabb időkben is annak tartják. Az elmebetegség supranaturalis eredetére vonatkozó hiedelmeket először az ókori görög és római orvostudományban váltották fel természethű megfigyelések és természetes magyarázatok. Hippokratész pl. jónéhány kórképet leír, Caelius Aurelianus az egyes külön tünetek helyett tünetegyüttesek — mai néven syndromák—jelentőségét ismerte fel a kórismézésben stb. A középkorban ismét supranaturalis eredetűnek tekintették az elmebetegségeket, de már nemcsak babonás-démonisztikus hiedelmek formájában, hanem teológiailag megalapozott tanként is. Aquinói Tamás, aki a lélek három formáját különböztette meg s a test és lélek egységét mint az anyag és a forma egységét tanította, az eredendő bűnbeesés egyik következményének tartotta az elmezavarokat. E tan szerint az eredendő bűn a természet megsebzése. A lelki erők eredeti rendjének elvesztével a test nincs többé teljesen alávetve a léleknek. A test esendőségének és az elme korlátozottságának ez az oka. Magukat a lelki erőket nem érinti a test gyengesége, mivel az emberi lélek, mint szellemi substantia változhatatlan, a lelki tevékenység azonban korlátozottá válik (Kopp). Ez a teológiailag megfogalmazott dualizmus a legújabb időkig követhető a psychiatria történetében [80: 434—435], hol világosan körvonalazott filozófiai dualizmusként, hol a test és lélek, ill. a betegségtanban somatogenetikailag megalapzott és „csupán" lelki zavarok antinómiájaként. Az elmebetegségek természetes eredetének kutatása a renaissance-szal vette kezdetét (Wissfeld). A Malleus Maleficarum szellemében működő dominikánus inkvizítorok ellen küzdő Cornelius Agrippa tanítványának, Johann Weyemek nagy műve,