Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 92. (Budapest, 1980)

FOLYÓIRATOKBÓL - Journal of the History of Medicine and Allied Sciences, 1979 (Magyar László)

zálja megalomániával, túlérzékenységgel. E megalomania idegenítette el a befolyásos jóakarókat, hátráltatta az egyébként kedvezően fogadott felfedezés ügyét. Az elemzéseket körültekintő környezetrajz és lélektani elemzés támogatja. Különösen érdekesek a Semmelweis nemzetiségéről, felfedezésének előzményeiről, haláláról olvasható gondolatmenetek. (A cikk által kiváltott vitát 1. folyóiratunk 89—91. sz. kötetében.) Berridge, Virginia: Opium in the Fens in Nineteenth-Century England (293— 334. p.). A XIX. sz.-ban különösen annak első felében, a Norfolk, Essex, Lincolnshire megyék közti mocsárvilág lakói, a malária, a köszvény, a szegénység ellenszereként rendszeres ópiumfogyasztásra szoktak. Ez nyilvános, sőt szinte törvényes gyakorlattá vált az évek során. A szerző korabeli riportok, írások alapján igyekszik felmérni a mocsárvilág és az akkori Anglia lakóinak ópiumfogyasztását. Megvilágítja az ópiumfogyasztás okait, az ópium beszerzésének, használatának módjait, meglepő hatását az életkorra, a szervezetre és a társadalmi életre. Szociológiai szempontú gondolatmenetei is igen érdekesek. Végül az ópiumellenes küzdelmek és a rendszeres fogyasztás visszaszorulásának összefüggéseiről beszél Berridge. A mocsárvilág példája megmutatja, hogyan viselkedik egy társadalom vagy csoport, ha a kábítószerfogyasztás mindennapi gyakorlatává válik, ha elveszti önkontrollját. Dois, Michael W.: Leprosy in Medieval Arabic Medicine (314—333. p.). A leprát valószínűleg csak Nagy Sándor idején hozták be Európába. Az akkori esetleírásokat több okból is nehéz azonosítani. A szerző mindenekelőtt elemzi a lepra antik dokumentumait, kezelési módjait és nevének jelentésfejlődését, rendet igyekezve teremteni a terminológia és a betegségtípusok közt. Ezek elterjedésének igazi területe a KözelKelet volt. Az arab orvosok adnak a ragályról először pontos leírást. Dois elemzi az arab terminológiát és szövegeket, különös tekintettel arra, mit tartottak ez idő tájt a betegség okának, gyógymódjának, és hogyan ítélték meg — az Európaitól különböző módon — társadalmi-morális szempontból a leprást. Végül röviden összefoglalja az arab orvostudomány e téren elért eredményeit: az arab terminológia meghatározója a ma használtaknak, az arab orvosok ismeretei a XVIII. sz.-ig a lepra orvoslásának alapjai voltak. Vol. XXXIV. N. 4. Behmler, George K.: Deadly Motherhodd: Infanticide and Medical Opinion in Midvictorian England (403—427. p.). Az 1860-as évek Angliájában a csecsemőgyilkosságok száma ijesztően emelkedett. A Viktoria-kori társadalom súlyos fenyegetést érzett e jelenségben. Önvédelmének első lépéseként törvény született valamennyi hirtelen halál orvosi felülvizsgálatáról. A cikk részletesen foglalkozik a halottkémek korabeli helyzetével és két orvos, Th. Wakley és E. Lankester működésével, kik a csecsemőgyilkosságok ellen küzdöttek. Ezek után arról olvashatunk, milyen megoldatlan jogi problémák akadályozták ezt a harcot, milyen ítéletek születtek a korabeli bíróságokon àz efféle ügyekben, hogyan ellenőrizték a szüléseket, milyen motivációi és elmeorvosi vonatkozásai vannak e gyilkosságoknak. Érdekesek azok az adatok, melyeket a szerző a házasságon kívüli terhességek számáról, megítéléséről s az ily módon teherbe esett nők társadalmi hovatartozásáról. Végül megtudhatjuk, hogyan és miért lett ritkább a 70-es évektől a csecsemőgyiikosság, és milyen módon vált fenyegető társadalmi betegségből újra periférikus jelenséggé. Koppermann, Paul E.: Medical Services in the British Army (1742—1783)