Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 92. (Budapest, 1980)

FOLYÓIRATOKBÓL - Journal of the History of Medicine and Allied Sciences, 1979 (Magyar László)

calebasse-curare összegképletét R. Boehm. Mai papírkromatográfiás eljárásokkal kb. 70 curare alkaloidát lehetett izolálni. Szerkezeti képlete Harold Ringtől származik (1935), 1942-től használják intratrachealis narkosis esetén. Máig elterjedt tévedés, hogy nagyobb dózisú curare a központi idegrendszerre is hat. A primitív közösségekben tájegységek szerint más-más növényekből (rendszerint több fajtából) nyerik a hatóanyagot, a komoly pharmakológiai ismereteket bizonyító készítésmód titka szűk körben öröklődik. „Sind Heilrituale dasselbe wie Psychotherapien ?"— veti fel a kérdést Thomas Hausschild Kritik einer ethnomedizinischen Denkgewohnheit am Beispiel des süditalienischen Heilrituals gegen den bösen Blick (241—256) című cikkében. A későromantikus Most és Osiander (1826, 1843) el akarták választani az ocsút a búzától; követőik: Hovorka és Kronfeld különböző népek gyógymódjait, összefüggésükből kiragadva, az akadémikus orvostudomány szakjai szerint rendszerezték, s mindazt, ami e kategóriákba nem fért bele, ostoba babonaként, „Zaubermedizin" címen foglalták össze. A 19. sz. végén a primitív orvoslást a fejlődéstörténet valamelyik korábbi fázisa maradványának (relictum), ill. nevetséges babonának tekintették. Drobec, Honko és Figge már egy lépéssel tovább mentek: a primitív —• népi — orvoslásból, orvosságokból azt fogadták el, amit a mi tudományunkkal igazolni, megmagyarázni tudtunk (psychotherapiás módszerekkel analógiába állítani, farmakológiai vizsgálatokkal igazolni). Még így is maradt egy nagy rész, ami az „irracionális" címszó alá került. Az említett szemléletek, megközelítési módok napjainkra kérdéssé váltak. A szerző a szemmelverést Dél-Olaszországban gyógyító eljárások és a psychotherapia összevetésével bizonyítja: mennyire a módszer kérdése, hogy mit tekintünk psychotherápiának s mit nem! Ez említett gyógymódok — írja —- több mint psychotherápiák, ezek megelevenített mítoszok, és olyan társadalmimitikus kapcsolatrendszer részei, amit tudományos.eszközeinkkel nem tudunk teljesen megközelíteni. Meg kell keresni a gyógyeljárás és a gyógyítás eszközei (pl. ez esetben az óvó amulettek) mögötti gondolati rendszert (Denksystem), s célszerű lenne a babona szót „Volkswissenschaft", „ethnoscience" fogalommal fölcserélni. Grynaeus Tamás JOURNAL OF THE HISTORY OF MEDICINE AND ALLIED SCIENCES — 1979 Vol. XXXIV. No. 1. Risse, B. Guenter: The Renaissance of Bloodletting. A Chapter in Modern Therapeutics (3—23. p.). A cikk rövid bevezetőben ismerteti az érvágás módszerének eredetét, pályafutását és XIX. sz.-i háttérbeszorulásának okait. A következő rész a módszer XX. sz.-i újjászületésének története (A. Dyes, A. Strubell, R. Rayburn). Ezután arról olvashatunk, milyen területeken alkalmazták az érvágást a tízes évektől (H. Stern, Whitehead, E. Sharpney-Schaefer, B. Ascher), hogyan emelkedett a húszas években régi dicsőségére, majd hogyan és miért szűkült alkalmazásának köre a negyvenes évektől. Végül a szerző elemzi és értékeli az érvágás gyógyhatását, történetének tanulságait és a hagyományos kezelési módok mai lehetőségeit. A cikk hivatkozik a budapesti SOTE 1950-es, az érvágást sikeresen felhasználó immunológiai kísérletére is, melyről meglehetős részletességgel beszél. Lomax, Elisabeth: Infantile Syphilis as an Example of Nineteenth Century Belief in the Inheritance of Acquired