Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 92. (Budapest, 1980)

FOLYÓIRATOKBÓL - Acta Medicae Historiae Patavina, 1978/79 (Kapronczay Katalin)

2. Javaslatok az oktatás tartalmát illetően. Lehetőségek az orvostörténelem és az orvostudomány egyéb ágai közötti együttműködésre. 3. Léteznek-e különleges javaslatok a klinikai orvostudomány vagy a biológia területéről, amelyek a metodológia alakulását segítenék elő — történeti alapon — a hallgatóknak az orvostudomány elsajátítása folyamán és az orvostörténeti kutatásokban? 4. Az orvostörténelem propedeutikai jelentősége, a kritikai realizmus elé való helyezése — a későbbiekben tekintettel a biológiai-klinikai tudományok elsajátítására. 5. Az orvos-szociális problémák értékelése hasznosnak bizonyul e? Az Acta 25. kötete tehát ezekre a kérdésekre próbál választ adni. A közreadók bíznak abban, hogy nemcsak az orvosok, biológusok, történészek számára, hanem mindazoknak, akiket valamilyen formában érdekel az orvostörténelem ügye, gondolatébresztő és cselekvésre ösztönző olvasmányt tud nyújtani. Cesare Menini nyitó beszédében a probléma aktualitását bizonyítja. Felhívja a figyelmet, hogy nemcsak az olasz orvostörténeti oktatás nincs kellőképpen megoldva. Utal arra, hogy éppen a kiutat keresve, a Magyar Orvostörténelmi Társaság világméretű felmérést végzett, hogy megfelelő képet kapjon és optimális keretek között tudja megvalósítani az oktatást. Loris Premuda elsősorban felvázolja a jelenlegi helyzetet — nemcsak itáliai, hanem európai viszonylatban is —, jelentős orvostörténészek adataira támaszkodva. Szintén az ő véleményüket idézve fejti ki az orvostörténelem kapcsolatát az aktuális orvostudománnyal, fontosságát a tudománytörténetben. Luigi Stroppiana felszólalásában az orvostörténelem filozófiai aspektusainak fontosságát hangsúlyozza, elsősorban az ún. kritikai realizmus és neopozitivizmus elterjesztését hangoztatja. (Az ezt a filozófiát valló episztemológiai-szekciót munkásságáról és elméletéről ld. az Orvostört. Közi. 85 [(1978], 155—156 pp. ismertetést.) Enrico Coturri személyes tapasztalatairól számol be. A firenzei egyetemen adja elő az orvostörténelmet, a tantárgy fontosságáról egyértelműen pozitív a véleménye. Nem kronológiai sorrendiséget követ a tanításban, hanem egyes kiemelt témákat beszélnek meg az órákon: vagy ami éppen aktuális valamilyen szempontból, vagy egyszerűen csak felkeltette a hallgatók érdeklődését. Ez a módszer első pillanatra szétszórtnak, rendezetlennek tűnik, az az előnye azonban kétségtelenül megvan, hogy nem válik pusztán formális, kötelezően leadandó anyaggá, aktívan részt vesznek a hallgatók kérdéseikkel, észrevételeikkel. A vizsgáztatás is hasonló módon történik, arról a témáról beszélgetnek, ami a legközelebb áll a hallgató érdeklődéséhez. Cesare Menini alapos kutatásokra támaszkodó előadásában azt bizonyítja be, hogy milyen szoros az egység az orvostörténelem és az aktuális orvostudomány és a gyakorlati kutatások között. Végigkíséri azt a folyamatot, amelynek eredménye, hogy két — a Földközi-tenger környékén igen nagy gyakorisággal előforduló — anaemias tünetekkel fellépő betegség, a favizmus és a thalassaemia okait és a két betegség közötti alapvető kóroktani különbségeket ki tudták mutatni. Ebben igen fontos szerepet játszottak a közép- sőt ókorból származó leírások a mediterrán lakosság gyakori betegségeinek bemutatásáról. Angelo Baserga először azt a kérdést teszi fel, hogy miért inkább a bölcsészek foglalkoznak az orvostörténelemmel, mint az orvosok. Másodszor, amennyiben szerepel az egyetemi oktatás során a múlt emlékeinek bemutatása, csak