Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 92. (Budapest, 1980)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Walmsley, D. M.: Anton Mesmer (Bugyi Balázs) - Zay Anna: Herbárium (Szlatky Mária)

e forrást képező Matthiolus műre. „Zay Anna az itáliai Matthiolus ( 1500—1577) eredetileg latin nyelvű Herbáriumának 1690. évi cseh/ordítását ültette át magyarra" — írja Fazekas Árpád. Való igaz, hogy Zay Anna egy későbbi, 17. századi kiadást használhatott, de Matthiolus műve cseh nyelven először nem 1690-ben, hanem 1562-ben jelent meg Prágában, G. Melantrich nyomdájának termékeként. Az elsődleges forrás kétségkívül Matthiolus volt, a kézirat tanulmányozása azonban meggyőz minket arról, hogy itt nem puszta kimásolásról, hanem sokkal inkább kompilációról van szó. Nem kétséges, hogy Zay Anna ismerte és felhasználta PápaiPáriz Ferenc ekkor már több ízben megjelent könyvét, erre utal jónéhány szó szerint megegyező részlet, s bizonyos felépítésbeli, szerkezeti sajátságok is ezt mutatják. De Matthioluson és Pápai-Párizon kívül is még számos más forrásból merített ; Zay Anna maga is sokszor hivatkozik könyvében különböző borbélyokra, tudós doktorokra stb. Mindezeket, tehát a szerző kilétét, a kézirat keletkezésének körülményeit, a történelmi hátteret Fazekas Árpád bevezető tanulmánya tömören megrajzolja, a tanulmány legértékesebb részében pedig a kézirat tartalmi, orvostörténeti szempontú elemzését adja. így e bevezetés valóban értékes segítséget nyújt a kézirat megértéséhez, helyes és valódi értékeléséhez. A bevezető tanulmány első részében Fazekas Árpád néhány szabolcsi adatot közöl a 16—17. századi gyógyítás gyakorlatából és gazdag szemelvénygyűjteményt a Telegdy-család levelezéséből. E részletek helytörténeti érdekességükön túlmenően azt is jól bizonyítják, hogy a gyógyítás gyakorlatában bizonyos konzervativizmus tapasztalható. A levelekből idézett orvostörténeti vonatkozású részletek, jóllehet sokkal korábbi időből származnak, lényegében ugyanazt az „orvosi" szemléletet mutatják mint Zay Anna kézirata. A bevezető tanulmány a továbbiakban Zay Anna kéziratának orvostörténeti szempontú elemzését adja. Igen érdekes adatokat közöl a receptekben előforduló gyógynövényekre vonatkozóan és számos idézettel illusztrálja az állati nyersanyagok kedvelt használatát. Érdekes megállapításait csupán kiegészíteni kívánjuk avval a megjegyzéssel, hogy a Fazekas Árpád által csupán „a középkorra jellemző"-nek vélt koprotherapia (állati ürülékek használata a gyógyításban) jóval a középkort meghaladóan is élt, sőt virágzásának tetőpontját éppen a 16—17. században érte el, amint ezt számos kül- és belföldi kézikönyv tanúsítja. Ugyancsak a bevezető tanulmányban megtaláljuk a kéziratban fellelhető pestis elleni javallatokat, a sebkezelésre és a hadi sérülésekre vonatkozó recepteket, pontos utalással az idézett részek kéziratbeli előfordulására. Ezek az idézetek pompás anyagot nyújtanak más korabeli kéziratok és kézikönyvek hasonló receptjeivel való összevetéshez. Összegezve az eddig elmondottakat, megállapíthatjuk, hogy mind a kézirat összetétele, mind a bevezető tanulmány értékesen hozzájárul orvostörténeti és művelődéstörténeti kutatásaink fejlődéséhez. A kötetet gazdagító (fénykép) illusztrációk szerencsésen egészítik ki a mű tartalmi mondandóját. Szlatky Mária