Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 92. (Budapest, 1980)
SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Strenna Storica Bolognese (Kapronczay Katalin)
zott bibliográfiai böngészéssel, az sok kedves ismerőssel találkozhat ebben a felsorolásban. Simon figyelembe vette az angolszász irodalom hasonló vállalkozásait is, bár a németnél kisebb számban. Meglepő azonban, mennyire negligálta az orvosi életrajzi lexikonokat és szakbibliográfiákat. A legendás A. Hirsch— J. Pagel—J Fischer-trló egymást követő és kiegészítő „Bibliographisches Lexikon"-jai (1884—* 1931) nemcsak a régi és kortárs orvosok adattára, hanem a biológiatörténetnek is tágkeblű tárolója. Még furcsább hiányosság, hogy ebből a szűkebb értelemben vett tudományterületről sem idézte B. Schmid és C. Thesing szerkesztésében megjelent Biologen-Kalendert (1914), vagy G. Chr. Hirsch utrechti zoológus Index Biologorumát (1928), amelyek igen gazdaságos nyomdatechnikával tömérdek adatot tartalmaznak a századforduló után élt kortárs biológusokról is, valamint az akkoriban működött egyetemi tanszékekről és kutatóintézetekről a világ minden tájáról. Feltűnő az is, hogy mennyire kevés paleontológiái irodalmi adatot közöl. Lambrecht Miklós Strenna Storica Bolognese. Pubblicazione periodica annuale di studi e ricerche di Storia e d'Artc. Anno 29. Bologna, Patron Ed., 1979. 397 p. ill. A bolognai történeti és művészeti bizottság gondozásában évenként egyszer tanulmánykötetet adnak ki. A cikkek a művészettörténettel, illetve a tudománytörténet egyéb ágaival foglalkoznak. Jelen összeállítás több orvostörténeti tárgyú írást is tartalmaz. Arico, Bice: La „Fondazione PuttV alVIstituto Ortopedico Rizzoli c. munkájában (19—26 p.) a Vittorio Putti neves ortopéd által alapított könyvtár anyagával foglalkozik, amely gyűjteményben sok értékes, régi orvosi könyv is található. Aquaviva, Maria: Remo Scoto híres olasz orvosi illusztrátor munkásságát ismerteti (11—17 p.). Aulizio, Francesco: Come si estraevano i denti un tempo c. cikkében a bolognai Istituto Ortopedico Rizzoli fogászati műszer-gyűjteményét mutatja be (27—41 p.). Gelmetti, Pietro: Ricordi di Marcello Malpiglú címmel írt megemlékezést ( 179—192 p.). A Francesco Maria Zanotti (1692—1777) életével és munkásságával foglalkozó — Maragi, Mario által írt — közlemény is kapcsolódik az orvostörténelemhez, mivel Zanotti fizikai kísérletei és filozófiai fejtegetései során az ember-élettan számos problémájával is találkozott (193—218 p.). Mesini, Candido a bolognai Luigi Galvani emlékmű felavatásának 100. évfordulója alkalmából írt egy közleményt, amely részben a szobor felállítása körüli bonyodalmakkal, részben Galvani személyével és tevékenységével foglalkozik (243—260 pj. Paltrinieri, Mario: La storia delVIstituto Ortopedico Rizzoli a cento anni dalla morte del suo fondatore (281—297 p.) c. tanulmány az előzőekben már két cikkben említett bolognai ortopédiai intézet történetét és jelen helyzetét tárja fel, az intézet alapító Francesco Rizzoli halálának centenáriuma alkalmából. A régi kolostorépület nemcsak értékes orvostörténeti múzeumnak és könyvtárnak, hanem a legkorszerűbb traumatológiai kutatásoknak is otthont ad. A 120 ággyal rendelkező intézet a bolognai orvosegyetem klinikája, ahol az oktatás, az elméleti kutatások és a legkorszerűbb eszközök által segített gyógyító tevékenység összhangja valósult meg. A cikkek sorából Busacchi, Vincenzo: Galeotto Marzio da Nanti (1427—1490?)