Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 92. (Budapest, 1980)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Schmitz, Rudolf—Krafft, Fritz: Humanismus und Naturwissenschaften (Rákóczi Katalin)

kísérelte a középkori, még erősen skolasztikus tudományképből az átmenet ábrázolását a 17. századig, amikor már az önálló életre érett természettudományos diszciplínák kialakulhattak. A középkori „physicá'-ból kiindulva a világkép mechanizálását mutatja be az első tanulmány. A tapasztalás, kísérletezés lényege arra irányult, hogy megtudják, mi tartja össze a világot lényegében. Erre a kérdésre a 16. század embere még nem tudott választ adni. A következő szerző az asztrológiát Manilius tevékenységén keresztül értékeli, aki klasszikusnak számít ebben a vonatkozásban, hiszen világképében a költészet, mitológia, asztrológia szorosan összefügg. Ez jellemző Regiomontanusra is, aki azonban a megfigyelési módszerek tökéletesítésével korának asztronómiáját, a matematikában a trigonometriát jelentősen előmozdította. A humanista tudomány a legtágabb értelemben filológiai tudomány volt, amely az antik tudásanyaghoz orientálódott. A humanista tudósok a görögök és rómaiak élet- és kultúrképében lelték örömüket, és nem akarták a nép felé továbbítani a tudományt. A régi szövegek filológiai elemzése és tárgyi korrekciója az igazság elérése érdekében történt. Jellegzetesen humanista természettudós volt C. Gesner, aki Arisztotelész, Theophrasztosz és Plinius munkáin keresztüljutott el a természet közvetlen megfigyeléséhez, a reális tapasztalatszerzéshez. Ebben felülmúlta valamennyi tudós kortársát, akik az antik tudományoknak filológiai-történeti kommentátorai vagy tolmácsolói voltak csupán. Nincs még teljes képünk Gesnerről, amíg a levelezése nincs feldolgozva. A 16. századi botanika O. Brunfelsszel új korszakba lép, amely a fejlődés második fokozatának minősül. Megszaporodnak a műfajok: monográfiák, kommentárok, tanköltemények, katalógusok stb. keletkeznek és ebben a sorban a fametszet fontos kelléknek számít, hiszen naturalista ábrázolásmódjával a tudományos kutatást elősegítette. A könyvnyomtatás végső lökést adott a Herbárium műfaj kialakulásához, amelynek fontos feltétele volt az orvosi botanikus kert. A harmadik generáció — a metodikusok — már a felgyülemlett anyagok rendszerezéséhez foghattak. Tevékenységük még értékelésre vár. A kötet utolsó tanulmányai a geográfiára irányítják a figyelmet. A Föld körülhajózásából eredő tapasztalatok ábrázolása és értékelése nem tudott utat találni a humanista tudósokhoz, akik többre becsülték az antik ptolemaioszi világképet és azt sokszorosították a könyvnyomtatással adódó lehetőségekkel. Nem segítették a tudomány fejlődését, mert negatívan szemlélték a késő középkor eredményeit, amiért csak lassan tudtak e tudományágban a reális nézetek uralkodóvá jutni. Külön előadás értékelte a Behaim-glóbuszt és annak alapját képező Schedel-féle Világkrónikát, amely a 15. század legmonumentálisabb vállalkozása volt. A kötet szerzői — ismert humanizmus-kutatók — tanulmányaikban hangsúlyozzák, hogy a 16. században a természettudományok összefüggtek, külön-külön tárgyalni, a határokat megvonni szinte lehetetlen. A határok nyitottak maradtak mindaddig, míg minden egyes diszciplína elkülönült egymástól. A legtöbb tudományág esetében ez a 17. században következett be. A tanulmányok alapos elemzésre épültek. Újszerű, hogy az eddigi értékeléssel szemben bátran rámutatnak az egyes diszciplínák, sőt egyes neves szerzők esetében is arra, hogy a humanizmus nem egyértelműen pozitív időszaknak számít a természettudományok fejlődése szempontjából. Ez a bátor szembenézés, deheroizáló, de tárgyilagos hangnem elsősorban a korszakkal foglalkozó kutatók figyelmét kívánja felhívni. A kötet vitaanyagot akar szolgáltatni, a vita folytatása nemcsak tanulságos, hanem kívánatos is volna. Rákóczi Katalin