Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 92. (Budapest, 1980)
SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Doerr, W.—Schipperges, H.: Was ist theoretische Pathologie? (Birtalan Győző)
Benedek István kitűnő Semmelweis-monográfiája, mely szerencsésen egyesíti a tudományos igények kielégítését a szépirodalmi esszé módszerével. Ezzel majdnem egyidőben jelent meg a Gortvay—Zoltán Semmelweis élete és munkássága című mű, mely nagy forrásanyagra épült. Bízunk benne, hogy Céline népszerű könyve német nyelvterületen is sokakban felébreszti majd az érdeklődést a nagy magyar orvos életműve iránt, hozzájárulva ezzel a nyugati nyelveken is olvasható tartalmasabb hazai Semmelweis tanulmányok befogadásához. Birtalan Győző Doerr, W.—Schipperges, H.: Was ist theoretische Pathologie ? Berlin —Heideiberg — New York, Springer Verlag, 1979. 5 + 74 p. Különböző kultúrák és korok orvostudománya mindig erősen függött a korabeli uralkodó eszmei áramlatoktól, vallási, filozófiai és természettudományos nézetektől. Ez az összefüggés szembetűnő, akár az antik görög—római, akár a középkori arab medicina, akár a középkor és a renaissance választóvonalán élő Paracelsus gondolataival találkozunk. Úgy is mondhatnánk, hogy az élettani és kórtani nézetek a kor természettudományos műveltségének egyik speciális magyarázat rendszereként foghatók fel. Tudvalevő, hogy ez az alárendeltségi viszony — lényege folytán— gátolta a sajátos orvostudományi fejlődést, a legmegfelelőbb kutatási módszerek, igen sokáig az induktív vizsgálódások kibontakozását. Az újkori természettudományos kutatások fellendülése a 16—17. században azonban ellenkező irányú lehetőségeket nyitott a medicina számára is. A tendencia ezután mindinkább a specializált részkutatás, az általános összefüggések elhanyagolása, az „orvosi filozofálás" elsorvasztása lett. Ez a most már több évszázados folyamat eredményeként létrejött modern orvostudomány napjainkban a molekuláris dimenziókban tájékozódik, és az emberi szervezetet csupán biomechanikus modellként szemléli. Ezen orvosi szemlélet ellenében azonban ismételten jelentkeztek ellenhatások, melyek a kialakult helyzet egyoldalúságait veszik célba. Ilyennek tekinthetjük az „elméleti pathológia" új orvosi diszciplínaként való jelentkezését is, melynek programját Doerr és Schipperges most ismertetett könyve fejti ki. Doerr szerint a teoretikus kórtan problématörténeti összefüggésekbői, antropológiai kérdésfeltevésekből (alakzat, nyelv) indul ki. Matematikai, filozófiai, biológiai tárgykörökkel áll kapcsolatban. Gondolati konstrukció, a hermeneutika és a matematikai logika törvényei szerint. Nem támaszkodik a morfológiai metodikára, bár felhasználja annak eredményeit. Általános érvénnyel foglalkozik a megbetegedés problémájával (melynek bizonyos jelenségei a szervetlen világban is előfordulnak — a thermodinamika 2. törvénye, az entrópia érvényesülésével). Áttekinti a homológia, az analógia, a típus és az ideatanok kialakulását, melyek nélkül, mint azt levezeti, a modern kórtani megkülönböztetések, leírások, osztályozások nem jöhettek volna létre. Ebben a vonatkozásban hangsúlyozza Platon és Goethe nagy érdemeit. Schipperges a modern természettudományos szemléletű általános kórtan által elhanyagolt négy fontos témakört exponál: 1. a „pathos" problémáját; 2. az idődimenziót a betegségfolyamat megélése szempontjából; 3. a fájdalom-fenomént és 4. a halált, mint „határjelenséget". Különálló tanulmányként értékelhető fejezetet szentel Schipperges a históriai visszatekintésében a fiatalon meghalt nagy német romantikus költő,
