Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 89-91. (Budapest, 1980)

FOLYÓIRATOKBÓL - Sudhoffs Archiv, 1979, No. 1—4. (Rákóczi Katalin)

zett be, melynek egyik csúcspontja a 20. század első felére tehető. Bd. 63. Heft. 3. Weisser, Ursula: Die hippokratische Lehre von den Siebenmonatskindern bei Galen und Tabit ibn Qurra (209—238. p.). Az istambuli Hagia Szophia Könyvtár 3631. sz. kéziratgyűjteménye számos arab nyelvű Galenus-fordítást tartalmaz. Ebből a gyűjteményből való Tabit ibn Qurra arab matematikus és fizikus Kompendiuma, amit Galenus De septimestri partu c, a héthónapos csecsemőkről szóló könyvéről írt. E kézirat német nyelvű fordítására és értékelésére vállalkozott a szerző. A Corpus Hippocraticumban a terhesség időtartamának kérdése jelentős helyet foglal el, a hellenisztikus medicinában csupán olyan summás megfogalmazásban szerepel: az életképes csecsemők a terhesség 7. hónapjában megszülethetnek. Galenus szerint a terhességi idő ingadozása miatt a szülés időpontja nem határozható meg. Tabit e műre támaszkodva írta meg kompendiumát, amely nem a Galenus-tanok egyszerű összegzése a vitás kérdések — főleg a hónap- és évhosszúság — kihagyásával, hanem általánosítást és sajátos szabályt dolgozott ki, amely az életképességet volt hivatva alátámasztani a hetedik hónapra született csecsemők esetében. Ez a számítás minden bizonnyal az orvosi elmélet körébe tartozott, a gyakorlatban csekély, vagy egyáltalán nem lehetett hatása. Büttner, Manfred: Sámuel Reyher und die Wandlungen im geographischen Denken gegen Ende des 17. Jahrhunderts <239—260. p.). A 15—17. században a földrajz művelői nagyrészt teológusok voltak, így e szakterületet a teológia szelleme hatotta át. A 17. század elején már alapvető változás figyelhető meg, amikor Keckermann szerint a földrajz már önálló tudományággá vált, amely sajátos feladatokkal, céllal, módszerrel rendelkezett, és a többi természettudományhoz hasonlóan önálló életre alkalmassá vált. Comenius új fizikát, ill. fizikai földrajzot kívánt a Bibliára építve kialakítani, S. Reyher (1635— 1714) pedig úgy próbálta a földrajzot tanítani, hogy az ne tehessen kárt az emberek istenhitében. A felvilágosodás ellensúlyozására ilyen „jámbor tudós" típus kialakításán fáradozott az egyház. A 17. századi pietista mozgalom szintén egyfajta reakció volt a felvilágosodásra. Reyher „Mathesis Mosaica" (Kiel, 1678) c. műve matematikai demonstráció az ateizmus ellen, amely a 18. század folyamán vált jelszóvá. E műve még életében 3 kiadást ért meg. Egyensúlyt valósított meg a teológia és korai felvilágosodás természettudománya között. Célja az volt, hogy bebizonyítsa, a modern földrajznak — akárcsak a fizikának, csillagászatnak stb. — nem kell feltétlenül az ateizmus irányába fejlődnie. Tevékenysége révén fejlődött ki a „fizikoteológiai" irányzat a földrajzban. Baader, Gerhard: Medizinisches Reformdenken und Arabismus im Deutschland des 16. Jahrhunderts (261—296. p.). A humanizmus pedagógiai igénye a medicinában a tudományos eredmények népszerűsítésében és az anyanyelven történő terjesztésben nyilvánult meg. Ez a tendencia egyben a skolasztikus tudománykép elleni támadást is jelentette. Az arabizmus, amely tekintélytiszteletre és a meglevő ismeretek kritikátlan alkalmazására épült, nem tudta kivédeni a természeti megfigyeléseken alapuló támadásokat. Kiváló orvosok, sebészek küzdöttek azért, hogy a tudomány a szegények tudománya legyen. Az orvostudományban a materia medica, anatómia, terápia területén jelentkeztek a reformigények, de másutt is megfigyelhetők. J. Fuchs, J. Dryander, O. Brunfels és Paracelsus közös harca révén született