Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 89-91. (Budapest, 1980)
TANULMÁNYOK - Birtalan Győző: Avicenna Kánonja és az európai orvostudomány
mint az alkati, nemi, életkorbeli, foglalkozási és környezeti viszonyokra. E körülmények mérlegelését követheti csupán a gyógyanyagok és eljárások megválasztása. Pontosabb útmutatást ezekről a 2. könyvben találunk. Ebben a részben a hashajtás, a hánytatás, a vérvételek és a tályogmegnyitás javallatait taglalja. Ugyanitt található a fájdalomcsillapításról szóló tanítás. Avicenna megállapítja, hogy a lényeges oki beavatkozást a fájdalmat fenntartó hibás komplexió megváltoztatása jelentené. Ez többnyire nem érhető el. Lehetséges viszont a beteg elkábítása. A beteg testrész érzékenységének csökkentésére vagy megszüntetésére hűtést, vagy megfelelő vegyi hatást érdemes alkalmazni. Erre a célra a kamilla, a lenolajmag, a keserű mandula, a tojásfehérje válnak be. A Kánon 2. könyve a singularis gyógyszerek tulajdonságaival és javallataival ismerteti meg az olvasót. A therápia alapelve: az adott kóros komplexiónak megfelelő fokozatú, de azzal ellentétes tulajdonságú gyógyszereket kell nyújtani. Ez a galenoszi „contraria contrariis"-féle felfogás, melyet Avicenna is képviselt. Mindez azonban a gyakorlatban nem mindig egyszerű. Az egyidejűleg kombinálódó kórfolyamatok és kórállapotok kellő szétválasztása és meghatározása olykor nem sikerül. Nehéz helyzetbe kerül az orvos az úgynevezett elsődleges nedvromlások, pangások, a rosszindulatú komplexiók kezelésekor is. Az utóbbiak alatt lényegében definitív kórbonctani elváltozásokat értettek (daganatok, beszűrődések stb.). Ilyen betegségek gyógyítására az igen sok összetevőből álló terjákot, az erős hatású scammoniumot, az oldó-tisztító tulajdonságú sáfrányt, valamint a rothadásellenes fahéjt javasolta a szerző. A másodlagosnak minősített reversibilis anyagromlások esetében került sor a racionálisan megokolt, megfelelő minőségű és hatáserősségű gyógyszerek felhasználására. Az egyes gyógyszerek hatásának megítélésekor Avicenna abból indul ki, hogy minden gyógyszernek van egy, esetleg több specifikus tulajdonsága, mellyel az a fentebb vázolt kóros történéseket valamely támadásponton előnyösen képes megváltoztatni. A Kánon 2. könyvében regisztrált valamennyi gyógyszer hatásmechanizmusairól részletes tájékoztatást kapunk. Avicenna nyomatékosan hangsúlyozza, hogy ezen ismeretek nélkül, pusztán a nyers tapasztalatra támaszkodva, biztonsággal nem lehet gyógykezelést folytatni. Ismerni kell tehát az egyes gyógyszerek lényegi (per se) és alkalmi (accidentalis) tulajdonságait. E tulajdonságok azonban változékonyak, ami eleinte serkentő, az később bénító lehet. A mandula finomít (subtilizál), megavasodva azonban melegítő. A hal húsa hűvös kvalitású, megsózva potenciálisan meleg. Lényeges ismerni e szerek jellegzetes (expulzív, attractív, ulcerizáló, konszolidáló stb.), virtusokat befolyásoló képességeit, illetve azok fokozatait (általában négyféle erősségét). A gyógyszerhatásokat módosíthatják a gyógynövények termesztési, begyűjtési, feldolgozási, tárolási körülményei. Minderről a Kánon igen sok információt ad. Betűrendben felsorolva, több mint 800 gyógyanyagot jellemez. E leltárban a klaszszikus hellenisztikus gyógyszerkincs (Galenosz, Dioszkoridesz, Aetiosz), mellett helyet kaptak indiai és arab eredetűek is. A minden esetben gondosan részletezett indikációs területek tágassága olykor zavarba ejtő. Avicenna ugyanis rengeteg irodalmi hivatkozást is ismertet. Párhuzamosságok, kisebb ellentmondások előfordulnak. Ez utóbbiak részben egyes szerek ambivalens tulajdonságaival is összefüggenek. Ilyen anyag például a kámfor, mely a meleg és a hideg minőségű kórállapotokban egyaránt indikálható. E két ellentétes alapkvalitás leggyakoribb gyógyszerei és gyógymódjai Avicenna könyvében a következők:
