Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 89-91. (Budapest, 1980)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Magyar nyelvű egyetemi orvostörténeti jegyzetek - Simon T.—Huszár Gy.: Bevezetés a társadalomorvostanba és az orvostudomány történetébe (Kapronczay Károly)

professzor hatalmas anyagot felölelő munkájáról, amely mind a román, mind a világ orvostörténetét ilyen kiegyensúlyozott és kellően súlypontozott művel gazdagította. Kenéz János Simon Tamás—Huszár György: Bevezetés a társadalomorvostanba és az orvostudomány történetébe. (Kézirat, fogorvostanhallgatók számára.) Bp. 1979. 86 1. Az ismertetésre kerülő munka címéből is kitűnik, hogy a szerzők feldolgozásukat egyetemi jegyzetnek szánták, amelyen belül az orvos- és a fogorvostörténet csak egy fejezetet jelent. Az egyetemi jegyzet társadalomorvostani fejezeteinek ismertetése és bírálata nem e lap feladata, így a továbbiakban csak a jegyzet második fejezetét — Huszár György tollából származó összefoglalást — kívánjuk elemezni. Huszár György neve jól ismert a hazai és a külföldi orvostörténeti körökben, hiszen nevéhez nemcsak számos orvos- és fogorvostörténeti feldolgozás, hanem a Medicina gondozásában 1965-ben megjelent A magyar fogászat története című alapvető könyv megírása is fűződik. Azonban az egyetemi jegyzet orvos- és fogorvostörténeti fejezetét nem a fenti alapvető munka tükrében kell bírálnunk, hanem az alapvető szakmai ismereteket nyújtó egyetemi jegyzet követelményei szerint. A Bevezetés az orvos- és a fogorvostörténelembe című fejezet (12—30. 1.) rövid terjedelme miatt csak figyelemfelkeltő és az alapismereteket csak felvillantó összefoglalás lehet, de a szerző — a kötött terjedelmi lehetőségeket jól kihasználva — jó áttekintést ad az orvostörténelem, az orvosi gondolkodás, a gyógyító eljárások és az elmélet koronkénti fejlődéséről. Az egyetemes és a magyar orvostörténelmet a történelemtudomány általános periodizációja szerint tagolja, amelyen belül időrendi és földrajzi felosztás szerint ismerteti az egyes jelentős korszakokat, kiemeli a leglényegesebb vonásokat, a korszakalkotó egyéniségek munkásságát (Hippokratész, Celsus, Galenus, Avicenna, Paracelsus, Vesalius, Paré stb.), a koronkénti orvosi iskolák (görög-római, az arab, a reneszánsz orvostudomány) lényegét, a klinikai szemlélet kibontakozását és elméleti megalapozását, a rokontudományok — pl. a fizika és kémia — térhódítását a medicina területén, majd a XVIII—XIX. század orvostudományát, ami megalapozta a modern medicinát. Az egyetemes és a magyar orvostörténelem felvázolása közben a szerző mindig utal az egyes korok fogorvostörténeti vonatkozásaira, de a fogorvostudomány fejlődéstörténete című alfejezetben (26—30. 1.) részletesen is tárgyalja e témakört. Sajnos ez az alfejezet igen rövid terjedelmű, mégis dióhéjban tartalmazza mindazt, amit a jövendő fogorvosainak választott szakterületük történetéről ismerni kell. A szerző itt részletesebben szól az orvostudományban a múlt század derekán végbement szakosodásról, a fogorvoslás szakosodását előidéző és sürgető tényezőkről — pl. a technikai fejlődésről, az általános érzéstelenítés fogorvosi gyakorlatban történt alkalmazásáról, az antiszeptikus és aszeptikus módszerek térhódításáról stb. —, a fogorvosi iskolák kialakulásáról, a fogászati diagnosztika átformálódásáról, a röntgen felvételek alkalmazásáról, a szájsebészet kialakulásáról, majd részletesen szól a fogpótlás elméleti és technikai fejlődéséről, a gerostomatológia és a gerontológia térhódítását, végül a fogtechnika történetét vázolja. Annak ellenére, hogy a Huszár dr. által írt fejezet csupán összefoglalás, mégis jószolgálja az orvostörténelem, ezen belül a fogorvostörténelem tárgya iránti figyelemi felkeltést, az alapvető ismeretek átadását. Kapronczay Károly