Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 89-91. (Budapest, 1980)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Magyar nyelvű egyetemi orvostörténeti jegyzetek - Birtalan Gy.: Általános orvostörténelem (Vekerdi László)

városi és mezei munkásnyomorra spekuláló erőteljes indusztrializáció miként tette szükségessé — és ellentétekkel terheltté — a közegészségtan fejlődését, s nem feledkezik meg a szakszerű kórházi ápolás kifejlődésének és a háborús sebesültek kínjait enyhíteni hivatott Vöröskereszt kialakulásának megemlítéséről sem. A XIX. s XX. század orvostudománya megváltoztatta az ember életét, egyénekét s közösségekét egyaránt. A tulajdonképpeni gyógyítás ezzel kezdődik, régibb korok orvosai többnyire csak a beteg panaszait enyhítették. A valódi gyógyítás korát azonban hosszú és nehéz munka készítette elő: a koraújkor és felvilágosodás, a XVI., XVII. és XVIII. század medicinája. A termékeny eszmékben s nagy fölfedezésekben gazdag XVII. század vízválasztó a medicinában is: Harvey a szívműködés és a vérkeringés földerítésével először teremtett racionális alapot egy nagyon gyakori betegség-csoport, a szívbetegségek kórtanához és diagnosztizálásához, Sydenham — akinek értő ismertetése a kis könyv egyik nagy érdeme — a tömegesen föllépő akut lázas kórképek pontos és részletes leírásával az akut fertőző betegségek kusza tömkelegében teremtett rendet, Leeuwenhoek s a többi mikroszkópizáló megteremtette a későbbi nagy fejlődés első előfeltételeit, s elsőrangú anatómusok egész sora folytatta s mélyítette Vesalius nagy munkáját s készítette elő Morgagniét : a XVIII. századi rendszeres kórbonctani kutatásokat. Ezeket a főbb vonalakat azonban mindenütt mellékágak kusza szövevénye borítja. Paracelsustól John Brownig és Mesmerig megszállottak, hóbortosok és csalók divatoznak, nagy filozófusok — Arisztotelész, Platón, Descartes, Bacon, Leibniz, Locke — eszméi és tévedései színezik és irányítják a gyógyítás elméletét és gyakorlatát, kémiai, botanikai és fizikai fölfedezések és spekulációk termékenyítik meg vagy vezetik tévutakra az orvosok gondolkozását. Történész legyen a talpán, aki tájékozódik ebben a koraújkori kavalkádban, s Birtalan nemcsak tájékozódik, de úgyszólván minden fontosabb eszmét, gyógymódot, hóbortot, fölfedezést regisztrál néhány szóval. Éppen így, fölfedezések, próbálkozások, sikerek és tévutak forgatagát bemutatva derül ki aztán igazán a XIX. századi európai medicina — írjuk csak le nyugodtan — páratlan nagysága. Nyomósabb ez az egyetlen század a medicinában a megelőző évezredeknél. De azért a megelőző évezredeknek is megvan a helyük a történelem serpenyőjében. Mert igaz ugyan, hogy például az európai középkornak inkább a betegségei — lepra, pestis — voltak nagyok, nem a gyógyítani tudása, de ők nem adták meg magukat tehetetlenül ezeknek a hatalmas kóroknak: megpróbálták elszigetelni. Az arab világ tudósai megőrizték a görög tudást, és különféle alkimista szereket honosítottak meg a gyógyításban a sok hókusz-pókusz és ráolvasás mellett. A görög józanság, logikus gondolkozás, megfigyelőkészség, spekulatív hajlam pedig a matematika és a filozófia mellett épp a medicinában vezetett leginkább maradandó alkotásokra, úgyhogy a nagy görög orvosok művei s szelleme nélkül az európai orvoslás fejlődése aligha elképzelhető. Elnevezéseik s frappáns megfogalmazásaik szervesen beépültek még napjaink (vagy legalábbis tegnapjaink) orvosi köztudatába is. De figyelmeztet Birtalan másutt is eredményekre, mint például a kínai fizikoterápia vagy az indiai sebészet magas szintjére. S az ókori kelet és az indián kultúrák mágikus praktikákba és varázslatokba burkolt szerény tapasztalataitól elindulva s végighaladva a kis könyv eleitől végig izgalmas lapjain, ugyancsak elgondolkozhatunk az orvosi mesterség Hippokratésztől tanult jellemzésén: „Az élet rövid, a mesterség hosszú, a tapasztalat bizonytalan, a jelenségek elfutóak, az ítélet nehéz". S töprenghetünk a tudás törékenységén. Vagy szívósságán ?