Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 89-91. (Budapest, 1980)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Magyar nyelvű egyetemi orvostörténeti jegyzetek - Birtalan Gy.: Általános orvostörténelem (Vekerdi László)

jának bemutatására, és éppen ennek a dinamikának a fölismerése teszi lehetővé Birtalan számára az irdatlan anyag ilyen tömör és releváns összefoglalását. Ez a dinamika azután nyomban tisztázza és indokolja is, hogy a könyv igazi hőse a XIX. század, az a „hosszú" XIX. század, mely úgy a Nagy Francia Forradalomtól a második világháborúig tart, s melynek lényegi egységét egyéb területeken is egyre gyakrabban — és gyakran nem kis meglepődéssel — regisztrálja a modern történetírás. Morazé „győzedelmes polgárság"-modelljétől kezdve sokan és sokféleképpen jellemezték a XIX. századot; az orvoslás története szempontjából azonban kétségkívül az a legfontosabb, hogy ekkor jutott először tartósan egyensúlyba „a mindig életképes orvosi empirizmus és az orvosi racionalizmus", amely utóbbi egyáltalában nem mindig és egyáltalában nem magától érthetően volt életképes. Ellenkezőleg, az orvosi racionalizmus a XIX. századig csak kivételképpen és ritka pillanatokban volt életképes, hiszen jól megalapozott természettudományok egész sorára kellett épülnie ahhoz, hogy csakugyan az lehessen. A XIX. századra s a XIX. század alatt épp ezek a tudományok — a kémia, a termodinamika, a fiziológia, a sejttan és általában a mikromorfológia, az optika, az elektromosság tana és gyakorlata, a gyógyszerkutatás, a mikrobiológia, a biokémia — fejlődtek odáig, hogy a reájuk építő orvosi racionalizmus egyre magabiztosabban segíthette, sőt itt-ott irányíthatta is az egyre élesebb kritikával megszűrt megfigyeléseket és tapasztalatokat. Kopogtatási és hallgatózási diagnosztikától gégetükrözésen, szemtükrözésen, vérnyomásmérésen, hólyagtükrözésen, baktériumkitenyésztésen át bronchoscopiáig, röntgenezésig, EKG-ig, EEG-ig és vérképig vizsgálómódszerek egész sora segítette a legszebb diadalait arató kórbonctant a betegségek és kórformák pontos körülírásában és elkülönítésében, s a századközép mélyebb megismerésből fakadó terápiás nihilizmusát is áttörte lassan az immunológia, a kezdődő kemoterápia, a táplálkozási faktorok és a hormonok felfedezése. A legszebb sikereket azonban mégis a narkózissal és érzéstelenítéssel kombinált aszeptikus sebészet könyvelhette el: a kor a sebészet, a különféle sebészi szakmák nagy kora. Igazolta és serkentette a lokális beavatkozásokat a diadalmas kórbonctani szemlélet is, az antiszeptikus, illetve aszeptikus munkamódszer pedig szó szerint fölszabadította a sebészeket, így például az 1866-ban felújított petefészekdaganat-műtét halálozása az 1880-ig eltelt évekre számítva 23 százalékos; tíz évvel későbben azonban már csak 4,4 százalékos volt a letalitás. A császármetszés halálozása a radikális műtéti eljárás bevezetése (1876) előtt száz százalékos volt, ezzel a műtéttel 50 százalékra csökkent, s „további technikai javításokkal elérték, hogy a nyolcvanas évek végére ez a szám 4—5 százalékra redukálódott". A többi orvosi szakma egyelőre nem annyira terápiás eredményeivel, mint inkább aetiologiai és diagnosztikus alapjainak tisztázásával tűnt ki; a kórbonctani, illetve kórszövettani szemlélet lokalizációs törekvéseit azonban belgyógyászatban, ideggyógyászatban, gyerekgyógyászatban mind inkább kezdte kiegészíteni, illetve fölváltani—habár eleinte inkább csak ritkán megvalósítható igényként— az élettani klinikai irányzat, melynek „szellemében az addig elfogadott betegségeket kórfolyamatokra bontottan kell elemezni". Az irányzat igazi eredményei a XX. századra maradtak; mint ahogyan általában „századunk első felében az előző évtizedekben felvetődött orvostudományi kérdések elemzése és megválaszolása folytatódott." Így terjedtek ki a mikrobiológiai kutatások a hagyományos mikroszkóppal már nem látható mikrobák, a vírusok kutatására, és így folytatódott a kórfolyamatok elemzése a funkcionális szemléletben. A leghatásosabb és legtekintélyesebb terápiás eljárások azonban továbra is a sebészeti műtétek maradtak, „melyek ebben az időben specializálódtak az egyes szervek, illetve szervrendszerek szerint." Látja jól Birtalan azt is, hogy a