Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 89-91. (Budapest, 1980)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Magyar nyelvű egyetemi orvostörténeti jegyzetek - Birtalan Gy.: Általános orvostörténelem (Vekerdi László)

gyógyászati tanszékek alakultak (így Pesten 1786-ban), bár még a képzést és az állatorvosi ismeretek bővítését továbbra is a katonai célok határozták meg. A katonaság és az orvostudomány képviselői között dúló vita hátráltatta az állatorvostudomány kibontakozását, sőt súlyos károkat okozott az állattenyésztésnek is. Az állatorvostudomány igazi megújhodását a természettudományos alapokra helyezett orvosi szemlélet és gondolkodásmód érvényre jutása eredményezte, amely döntő lett az állatorvosi szemlélet kialakításában. Az orvostudomány egyre fokozottabb mértékben vette igénybe kísérleteinél az állatokat, így bővültek állatgyógyászati ismereteik. Pasteur felfedezése, a baktériumok kórokozó szerepe a fertőző betegségek kialakulásában egycsapásra az érdeklődés középpontjába helyezte az állatorvosi ismereteket, hiszen Koch tevékenysége nyomán világossá vált, hogy az ember és az állatok betegségei lényegében azonosak, azonos kórfolyamatok zajlanak le a szervezetekben, ezek hatására azonos kóros elváltozások fejlődnek ki, amelyek hasonló kórtünetekben nyilvánulnak meg, felismerésükre is hasonló diagnosztikai eljárások vehetők igénybe. E felismerés legnevesebb hirdetője és beigazolója Hutyra Ferenc (1860—1934) volt, aki az orvostudomány birodalmának határait az állatbetegségek megismertetésével kiszélesítette, az állatorvostudományban pedig az orvosi szemléletet és gondolkodásmódot juttatta érvényre. Az orvostudomány két alapvető területének — az ember- és az állatorvostudománynak — egy szintre hozása, egyenrangúvá tétele a modern állatorvostudomány teljes megújhodását jelentette. Az előbb vázolt folyamat részletes kifejtése Karasszon Dénes munkájának legfőbb erénye, és az, mit adott a magyar állatorvostudomány az európai, sőt a világ állatorvostudományának; bár a magyar állatorvostudomány története az egyetemi jegyzetben csak vázlatosan kerül ismertetésre, inkább csak a kiemelkedő egyéniségek felsorolását adja. Igaz, ez a rész már külön munkát igényel. Az utóbbi hiányosságot nem számítva, hasznos munkával gyarapodott a magyar állatorvostörténet szakirodalma, aminek értékét az sem csökkenti, hogy csak egyetemi jegyzetként látott napvilágot. Kapronczay Károly Birtalan Győző: Általános orvostörténelem. (Kézirat) SOTE Ált. Orvostud. Kar. Bp. 1979. 99 1. Összefoglalni az orvoslás történetét mindössze 98 jegyzetoldalon úgy, hogy abból lényeges ne nagyon maradjon ki és a szöveg mégse váljék emészthetetlen fölsorolássá: lehetetlenséggel határos vállalkozás. Birtalan Győző ezt a lehetetlenséget még azzal is tetézi, hogy számtalan releváns tény és név sorjázásán túl mindig talál helyet az orvosi adatok beillesztésére a kor általános tudomány-, művelődés- és társadalomtörténeti koordinátáiba. S mint valami kiváló tornász, aki az előírt gyakorlatot még külön magának föladott mutatvánnyal tetézi, úgy mutatja meg Birtalan az orvoslás változásaiban és forradalmaiban két nagy tendencia: a kipróbálással megszűrt empíria és a fogalmi-teoretikus keretekben gondolkozó racionalizmus kölcsönhatását, ellentéteit, eltolódásait, egyensúlyát. Talán éppen ez az a többnyire láthatatlanul húzódó fonál, ami végülis összetartja a kis könyv mesterien megszőtt szövetét? Mindenesetre ennél alkalmasabb szempontot keresve se lehetne találni az orvoslás fejlődésdinamiká-