Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 89-91. (Budapest, 1980)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Rothschuh, K. E.: Von Boerhaave bis Berger (Birtalan Győző)

nagyban ennek köszönhető. Bizonyos filozófiai irányzatok (neoplatonizmus, naturmiszticizmus) is kedveztek ezek továbbélésének. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül hogy vannak olyan elemei a népi gyógyászatnak — gyógynövények, gyógyvizek, ásványi anyagok —, amelyek kétségtelenül gyógyító hatásúak. A tanulmányt bőséges bibliográfia zárja, amely a témába vágó legértékesebb irodalmat öleli fel. Végül 25 fekete-fehér ábrát közöl a szerző, amelyek a mágikus gyógyítás legfontosabb és legjellegzetesebb elemeit és rekvizítumait mutatják be, a szerző osztályozáselméletének egyes pontjait támasztják alá. Kapronczay Katalin Rothschuh, K. E.: Von Boerhaave bis Berger. (Die Entwicklung der kontinentalen Physiologie im 18. und 19. Jahrhundert mit besonderer Berücksichtigung der Neurophysiologie.) Gustav Fischer Verlag, Stuttgart, 1964. 254 p. Az újkori medicina fejlődésében különleges helyet foglaltak el az idegrendszer szerkezetét és működését feltáró élettani kutatások, melyek a 18. század kezdetén indultak meg. E fontos tudománytörténeti folyamat kiemelkedő állomásait mutatja be a K. E. Rothschuh által szerkesztett kiadvány, melyben az e tárgykörrel foglalkozó — az 1962. szept. 18—20. között Münsterben lezajlott — nemzetközi Symposion előadásait publikálták. Az itt közölt előadások időrendi és logikai sorrendben haladva, különböző megközelítésekkel, mégis harmonikus egységben rajzolják meg a címben foglalt nagy témát. Az ilyenkor elkerülhetetlen átfedések is alig fordulnak elő, ami a koordinációs munkát dicséri. A Boerhaave-féle neuromorfologiai elképzelések (B. P. M. Schulte: The neurophysiology of Herman Boerhaave) még az agyra és a gerincvelőre egyaránt kiterjedő „sensorium commune" amorf érzékelő-mozgató anyagból indulnak ki. Már a kortárs enciklopédisták is említik az „Irritabilitas Hallerianát", ha nem is érzékelik e felfedezés jelentőségét. Egyébként az erről szóló tanulmány (G. Rudolph : Hallers Lehre von der Irritabilität und Sensiblität) leszögezi, hogy röviddel Haller e tanításának publikálása előtt már szerepelt e fogalom néhány orvosi disszertációban, bár Haller azokat nem idézi. Kétségtelen, hogy e híres kísérleti vizsgálatok végeredményben a materialista magyarázatrendszert erősítették. A betegségek magyarázatául szolgáló korabeli spekulációk között, a 18. sz. második felében, az egyoldalú neuropathologiás elmélet dominált. Ismeretes, hogy ezt Cullen dolgozta ki, aki szerint a „nervous power" az idegpályákon terjedne szét a szervezetben, és valamennyi betegség e mechanizmus valamely zavarával függne össze. E felfogás eredetét és módosulatait, a múlt század közepéig terjedő hatását, ismerteti G. Rath: „Die Neuropathologie am Ausgang des 18. Jahrhunderts' c. munkája. 1797-ben, az akkor 21 éves Johann Wilhelm Ritter Jénában előadást tartott, melyben kifejtette, hogy az életfolyamatokat állandóan jelenlevő Galvan-jelenségek kísérik. D. Hüffmeyer—

von Hagen: „J. W. Ritter und die Anfänge der Elektrophysiologie" c. munkájában a fiatal német tudóst az elektrophysiologia úttörőjeként mutatja be, aki ideg- és izomkészítményekkel dolgozott. Bioelektromos jelenségeket vizsgált fémvezetők beiktatásával. Állatokkal, növényekkel, sőt saját szervezetével is végzett kísérleteket. Johannes Müller érdemei az idegélettan területén — a Magendie-BelI-törvény