Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 89-91. (Budapest, 1980)
SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Razzel, P.: The conquest of smallpox (Birtalan Győző)
kiadványa közli a kiállítás 115 tételes katalógusát (képek, metszetek, érmek, levelek, jegyzetlapok), valamint a Bibliothèque de l'Académie de Medicine tulajdonában található C. Bemard müvek és a vonatkozó irodalom jegyzékét. A kiállítás nem törekedett teljességre; felidézte a tudós indulását, első munkáit, karrierjének néhány jelentős mozzanatát — idegrendszeri kutatásait, a gyakorlati orvostudományról vallott nézeteit, az „Introduction à la médecine expérimentale" genezisét, mellyel az egzakt kísérleti módszertant honosította meg az orvostudományban —, betekintést nyújtott a professzor és akadémikus életébe, és megemlékezett a kísérletes élettani szemlélet előfutárairól is (Magendie, Rayer, Flourens). Bánóczy Erika Razzel, Peter: The conquest of smallpox. (Caliban Books) Newhaven Press, Newhaven, Sussex, 1977. 190 p. A szerző igen bőséges forrásanyag felsorakoztatatásával, részletesen bemutatja a 18. sz.-i angliai himlőoltások történetét. Munkája, mindazok számára, akik e témakörben érdeklődnek, alapvető jelentőségű. A himlőoltás bevezetése előtt a 17. században a variola feltehetően általános volt Angliában. A parokiális feljegyzésekben feltüntetett halálokok ugyan, főként a csecsemők esetében, nem megbízhatók. Sok minden támogatja azonban azt az általános véleményt, hogy a járványok vidéken 5—10 évenként tértek vissza, mortalitásuk 20—40%-os volt. Gyermekekre vonatkoztatva ennél is magasabb. A szerző hangsúlyozza azt a nálunk nem közismert tényt, hogy a Jenner-féle vaccinatio előtt a variolatio az 1760-as évektől Angliában — különösen vidéken — egyre népszerűbb lett, és átütő eredményekkel járt. Jól ismert, hogy a himlőoltás Lady Montague, a törökországi angol követ feleségének kezdeményezésére került Angliába. 1721-ben végezték Londonban az első oltást. Eleinte — különböző téves elgondolásból — mélyen a bőr alá juttatták a himlőnyirkot (ellentétben a kis-ázsiai és távol-keleti felületes oltási technikával). Gyakran fordultak ezért elő heves, esetenként halálos reakciók. Akkoriban általában az oltás előtt koplaltatták és purgálták az oltandót, ami a veszélyeztetettséget csak fokozta. 1720—40 között az emberek még vonakodtak kitenni magukat az oltás veszélyeinek a távoli és bizonytalan himlőfertőzés elkerülésére. Különösen a szülők foglaltak így állást gyermekük esetében. Ellenezték az oltást a papok is, vallási érveléssel. Az eljárás eleinte igen költséges volt (elő és utókezeléssel kb. 20 guinea). A kérdésben az orvosok véleménye is megoszlott. Egy 1783-as adat szerint az oltás mortalitása kb. 1%-os volt. Az 1760-as években Robert Sutton, kentoni sebész új — felületes sebzéssel végzett — oltási technikát vezetett be. Ez nagyban elősegítette a variolatio elterjedését. A beavatkozás mortalitása egytizedére csökkent. Az ára is olcsóbb lett (4 guinea). Szokássá vált, hogy a vidéki szegényeket az egyházközségek oltatták. A 18. sz. második felében néhány kisebb városban általános oltást hajtottak végre. Ezzel szemben a nagyobb városokban és Londonban viszonylag keveset oltottak. A betegség ezeken a helyeken úgyszólván állandóan endémiás volt. Az oltási eredmények preventív hatása sem volt meggyőző, ellentétben a vidékkel, ahol a tömeges védettség előnyei szembetűnően mutatkoztak. Londonban a parókiák sem térítették a szegények költségeit. Ehelyett 1775-ben létesítettek Általános Oltó Társaságot e rendeltetéssel.
