Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 89-91. (Budapest, 1980)

SZEMLE KÖNYVEKRŐL - Lloyd, G. E. R.: Magic, reason and experience (Birtalan Győző)

Lloyd, Geoffrey Ernest Richard : Magic, reason and experience. (Studies in the origin and development of Greek science). Cambridge University Press. 1979, 335 p. 4 diagram Kezdetben volt a mágikus gondolkodás. A dolgok mögött isteneket és más magasabb erőket sejtettek, akiknek hatalmukban áll önkényesen irányítani az emberi sorsokat csakúgy, mint a természeti jelenségeket. Ez a felfogás uralkodott évezredeken keresztül az ősi nagy kultúrákban. A természetben általánosan érvényes törvények gondolatát a görög filozófusok vetették fel és fejtették ki az i. e. 6. században. A megismerés folyamatában ezzel új szakasz kezdődik, a mai világképünk kibontakozásának első szakasza. A szerző e fontos tudománytörténeti fordulat kezdeti évszázadait (i. e. 6—4. század) mutatja be és elemzi nagy felkészültséggel. A filozófiai gondolkodás fejlődéséből indul ki. Megállapítja, hogy a görög bölcselők voltak az elsők, akik a természetfeletti erők közvetlen befolyását a fizikai jelenségekre elvileg kétségbevonták. Igaz, e kritikus állásponton nem maradtak mindig következetesek. Empedoklesz vagy Hérodotosz olykor lehetségesnek tart csodás isteni beavatkozásokat is. A görög természettudósok azonban mind szélesebb összefüggésben keresik a természeti okokat (Thalész, Anaximandrosz, Anaximenesz), köztük a legkövetkezetesebb ebben Demokritosz, az ókori atomelmélet atyja. A görögöknél jutott minden addiginál magasabb szintre a tudományos érvelés és bizonyítás. Lloyd feltételezi, hogy a filozófusok hatására tökéletesedett a matematikai és mértani bizonyítási módszer is, az egzakt tudományos modell, amelyet a klasszikus Hellasz legnagyobb szellemi teljesítményeként értékelhetünk. A logikai érvelés mesterei (Parmenidesz, Gorgiasz, Protagorasz és Sokratesz) rendkívül kiélezték az értelmi és a tapasztalati megismerés közti eltérés bonyolult problematikáját. Az eredmény egy hyperracionális szemlélet lett, ami az érzékszervileg szerzett ismeretek valóságértékének alábecsüléséhez vezetett. Ez jellemző egy sor kiváló gondolkodóra, Anaxagorasztól Platónig. Ezzel párhuzamosan elburjánzott az öncélú retorikus, szophisztikus okoskodás is. A vázolt szemléleti változások érvényesültek a korabeli természettudományok kibontakozásában. A szerző főként az orvostudományban és a csillagászatban fedezi fel befolyásukat. A könyv mindkét problémakört behatóan tárgyalja. Itt most a bennünket közelebbről érdeklő medicina főbb adatait tekintjük át. A mágikus magyarázatok kritikája élesen jelentkezik a „szent betegség"-ről (epilepsia) szóló műben. Az antik szerző e kórképet az agy természetes betegségeként fogja fel (vagy csak annyira isteninek, mint a többit). A „Levegő, vizek, területek" c. munkában hasonlóképpen anatómiai-materiális értelmezést kap pl. a szkíták nemi frigiditása (lovagló életmód — a vér az alsó végtagokba húzódik stb.), vagy a fiatal lányok gyakori betegsége (melynél nem Artemisz megengesztelésére van szükség, hanem a férjhezmenésre stb.). A hippokratikus ókori orvosok elhatárolták magukat a templomi gyógyítóktól, noha gyakorlatuk részben érintkezett amazokéval. A szóhasználatban is megkülönböztették az orvosok „farmakon"-ját a papok (purifikátorok) által alkalmazott „katarmoi"-tól. Az orvosok egyébként a papoktól vették át a purifikáció és a katarzis kifejezéseket. A prognózis a papi jóslásból származik. A görög orvosok, sőt olykor ügyes laikus szofisták is gyakran keveredtek egymással