Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 89-91. (Budapest, 1980)

TANULMÁNYOK - Szerbák Elek: Halál, temetés és búcsúztatás a XIX. század eleji Magyarországon

az egyiptomi „halotti ítélkezés" mintájára. Rab mondta Sámuelnek, Sila fiának: megrázó érzéssel teli legyen a gyászbeszéd! Viszont ne legyen túlzott dicséretektől hemzsegő, mert „egykor számot ad a gyász-szónok beszédeiért!" [44] A század legelején Bene Ferenc orvosprofesszor több gyászbeszédet tart: Schraud Ferenc országos főorvos, Rácz Sámuel és Schönbauer József Antal ismert egyetemi tanárok fölött, az alkalomnak legmegfelelőbb helyen. Schraud esetében a Hazai Tudósításokból ismeretes, hogy azt „Ezen hónapnak (1806 Kis Asszony hava) 7-dik napján délután 5 órakor tartotta számos Papi, és Világi rendű Úri személyek jelenlétében . .. A szószólót nem a' ditsőségre való vágyódás, hanem az emberi szívnek legnemesebb indulatja a' Barátság, s' a Háládatosság választotta". De orális elköszönésnek a szónokláson kívül a lessus funebris (temetési siratóének) is részét képezhette [52]. Szunerits Márton iskolaigazgató végtisztességén, a Krisztinavárosi Templom mellett tolongó sokaságnak 1805-ben siratóéneket osztottak szét együtténeklés végett. Ezek közül az egyik latinul, a másik magyarul volt írva [38]. Az egyházi beszéd tárgya, jóformán bármelyik valláshoz tartozóknál is, nagyjából megegyezett a mostanival: néhány szó az elhunyt életéről, vigasznyújtás a hátrahagyottaknak, rámutatás az élet múlandóságában az öröklétre s a feltámadás reményének táplálása. Az országos hírű pesti gyakorló orvos, Cseh Szombati 1815-ben tartott „Utolsó Tisztessége Megadatása Alkalmatosságával" az ilyen jellegű orációt „Báthori Gábor a' Helvétziai Vallástételt Tartó Dunán Innen Lévő Megye Superintendense" mondotta el. A Bibliából indult ki: „Monda Jézus — Bizonyára ama példabeszédet fogjátok nekem mondani: Orvos, gyógyítsd meg magadat", majd folytatta : „Az ember nyavalyafészek, fájdalom betegség, sínlődés ispotálja, senyvedés, sorvadás, büszködés, rothadás koporsója". Egy másik szónok pedig, Fodor Gerzson nagykőrösi tanár a „Másokat gyógyító, de magát meggyógyítani nem tudó orvosról" beszélve, mondatait így fejezte be: „Szülj Anya Oskolánk több ilyen fijakat Szülj ne csak Papokat, szülj Szombatiakat." Amikor az orvosok lassanként szervezett formában is tömörülni kezdtek, s Bugát a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Vándorgyűléseinek jövőjéről írhatott, mindjárt felvetette a tervet, hogy „gyűléseink végeztével oly egyetemes gyűlést tarthatnánk, mellyben évenkénti fáradozásaink gyümölcseit a haza szent oltárára hozva, abban a nem orvosok is megjelennének, melly alkalommal elhunyt munkásabb életű társunk fölött beszéd is tartathatnék." S tényleg már az első vándorgyűlésen az elnöklő Bene Ferenc 1841 májusának végén meleg szavakat szentelt az orvosi és természettudományok 1840-ben elhunyt bajnokainak [23]. A Tudományos Akadémia és az Orvosegyesület is a kegyelet hangján adózik a sorából kidőlt orvos tagjainak. Egyetlen kiragadott példa ezekből Hatták Jánosnak 1847. szeptember 2-án az Akadémia kisgyülésén elhangzott emlékbeszéde Csécsi Nagy Imre orvostudor, akadémiai levelező tagról : „... súlyos csapás érte honunkban a' fejledező term, tudományokat, midőn a' kérhelhetetlen halál egyik tagtársunkat, t. Cs. N. Imre... orvostudort és tanárt tud. működésének közepette férfikora virágzó szakában. . . tőlünk hirtelen elragadta". Aztán beszél az életéről, működéséről, majd így fejezi be: „... Csécsi a' term, tudományok láthatárán nem vala ugyan elsőrangú csillag, de csillag volt, melly saját körében fénylett, kezével sokakat fölmelegített, fényével sokakat fölvilágosított..."