Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 89-91. (Budapest, 1980)
TANULMÁNYOK - Huszár György: Az önéletrajzok mint fogorvostörténelmünk forrásai
József királyi herceg őfelsége utasítására én állítottam össze az első magyar kormányt, melynek, mint népegészségügyi miniszter a tagja lettem.'''' A jobboldali, majd szélsőjobboldali politikai elveket hirdető Csilléry a két világháború között orvos-őrnagy, népegészségügyi és népjóléti miniszter, országgyűlési képviselő, budapesti városatya, OTI igazgató-főorvos, a Magyar Orvosok Országos Egyesületének (MOOSZ) elnöke, politikai hetilap szerkesztő, alapítója a jobboldali orvostömörülésnek, a MONE-nek és a nemzetközi Antibolsevista Ligának, elnöke a szélsőjobboldali Ébredő Magyarok Egyesületének, a Debreceni Egyetem Orvosi Karán előbb szakelőadója, majd professzora a fogászatnak. A történelmi igazság megköveteli annak a rögzítését is, hogy tisztségei lehetőséget adtak néhány ma is helyesnek értékelhető intézkedés, rendelet kiadására és intézmény létrehozására. Ilyen pl. a kötelező ravatalozás, a közkórházak akkori felvételi szabályzata, a kötelező tisztiorvosi tanfolyam, a munkásbiztosító pénztárak jogviszonyának rendezése és a debreceni Stomatologiai Klinika. Csilléry a háború végén, Szálasi egészségügyi kitelepítési kormánybiztosa volt és ezért méltán számot tarthat a háborús bűnös elnevezésre. 1944 decemberében nyugatra menekült és Kanadában halt meg [24]. POSTA SÁNDOR (1882—1952) Posta Sándor fogorvos, szájsebész, rendelőintézeti főorvos és kiváló sportember volt. Mint fiatal orvos, a kolozsvári egyetemi Sebészeti Klinikán dolgozott. Az első világháború alatt állcsontsérültekkel foglalkozott és Lipcsében német nyelvű monográfiája jelent meg az állcsonttöröttek utókezeléséről [51]. A Tanácsköztársaság alatt egészségügyi népbiztoshelyettes, szorgalmazta az orvosok szocializálásának gondolatát. Kora ifjúsága óta kiváló kard- és tőrvívó volt. Vívó tehetségének köszönhette, hogy a Horthy- korszakban többé-kevésbé megbocsájtották neki a Tanácsköztársaság alatti szereplését. Sportpályafutásának csúcspontja az 1924. évi párizsi olimpia, amikor is a kardvívás világbajnoka lett. (A húszas években az olimpia és a világbajnokság egy időben került megrendezésre.) Önéletrajzát 1932—33-ban „Huszonöt év" címmel a Testnevelés c. folyóiratban számos részletben [52] adta közre. Lendületes, fordulatos írása a sportélményeivel foglalkozik, de itt-ott utal orvosi-fogorvosi hivatására. Posta könnyen haragvó, önéletrajzának szavai szerint „hörcsög természetű" ember volt. Mint versenyvívó tudta, hogy önuralomra, „nyugodt idegekre" van szüksége. Ezért nemcsak mint vívó tréningezett, hanem „hörcsög természetét" is megpróbálta tervszerűen fegyelmezni. „Szerencsére a pályám is megkövetelte a legnagyobbfokú önuralmat, amit a szenvedő beteg és sokszor kibírhatatlanul önző emberekkel szemben állandóan gyakorolnom kellett, méghozzá gyakran olyan kellemetlen helyzetekben, elviselhetetlen illatokban, amelyektől idegeim legkisebb rostjáig mélyen undorodtam. És ment, mert profeszoraim tanítása nyomán természetesnek vettem, hogy egész lelkivilágomat a beteg érdekeinek rendeljem alá" — írja. A párizsi olimpia előtt összekülönbözött Santelli Italo vívómesterrel és vívóterem nélkül maradt. „Ekkor — idézem Postát — egy darabig lakásomon csinálgattam a kitöréseket, a szúrásokat. Fogorvosi székem fejtámlájára rátettem a vívómaszkomat, azon gyakorolgattam a fejvágások különböző formáit."
