Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 89-91. (Budapest, 1980)

TANULMÁNYOK - Raics Jenő: Tauffer Vilmos mint szülészeti miniszteri biztos

francia és angol nyelvre teljes egészében lefordítva közzétette és csodálattal adózott hazánk erőfeszítéseinek. Az alábbiakban tekintsük át időrendi sorban a Rendtartás bevezetése előtti, egyáltalában nem érdektelen eseményeket. A történeti előzmények rávilágítanak Tauffer munkájára, küzdelmeire, amelyek az elindulástól a révbejutásig több mint ötven éven át tartottak. 1878 novemberében a Budapesti Orvosegyesületben Szalárdi Mór előadásában megrázó erővel szólt arról a veszedelemről, amely a gyermekhalálozás révén az országra nehezedik. A dajkaságba kiadott gyermekek mostoha sorsáról beszélt, szavait alátámasztva azzal a megdöbbentő számadattal, mely szerint ezek a gyermekek csak ritkán érik el az egyéves kort, 99%-uk egy éven belül elpusztul. Az Orvosegyesület tagjai a megrendítő hatású előadásra az egyesület kebeléből bizottságot küldtek, majd 1883-ban megszervezték a Puerperális Bizottságot azzal a feladattal, hogy az behatóan foglalkozzék az elhagyott gyermekek sorsával, valamint az ország szülészeti ügyeivel. A fiatal Tauffer professzor nagy ambícióval indult el munkatársaival országjáró útjára, melynek sikeréhez nagy segítséget nyújtott Weszelovszky Károly Nyitra megyei főorvos, aki maga is már sok éven át gyűjtötte az ijesztő mértékben megnövekedett gyermekhalandóságra vonatkozó adatokat. Részint személyes kapcsolatok, részint levelezés útján 1881-ben kezdte gyűjteni a két kérdésre vonatkozó adatokat. Az adatgyűjtés, a helyzet feltárása szinte elképzelhetetlen nehézség elé állította Taufferéket; munkájukban a közigazgatási szervek csak csekély segítséget nyújtottak, majd később a hiányzó adatok pótlásában Keleti Károly, az Országos Statisztikai Hivatal vezetője segített. Tíz év múlva már, 1891-ben megjelent első Jelentésében feltárta nemcsak a lelenc gyermekek sorsát, de a szülés-ellátottság körüli viszonyokat is: „A szülészet, a bábaügy állása hazánkban mint a gyermek és gyermekágyasok nagy halálozásának tényezője. Javaslatok a szülésznői intézmény fokozatos fejlesztésére" cím alatt. Jelentésében nemcsak feltárta a viszonyokat, már meg is jelöli a segítség útját. Megállapította, hogy bár az 1876: XIV. t. c. paragrafusai szép intézkedéseket tartalmaznak, a szülés körüli eljárásokat, a bábaügyet senki alaposan számba nem vette, sőt a legszükségesebb tájékoztatást, a helyzetet megismertető statisztikai adatok beszerzését sem teszi lehetővé. Kimutatta, hogy az oly rettegett himlő és kolera kevesebb áldozatot szed, mint a gyermekágyi láz, melynek évente ötezer asszony esik áldozatul. De számítása szerint az országban évente további 2600—2800 asszony halt meg szüléssel kapcsolatos szövődmények miatt. A szüléseknél legtöbb helyen ún. „cédulás bábák" segédkeztek, de sok helyre még ilyen sem jutott, csak idősebb, „tudós" asszonyok. A debreceni szülészkerület szervezése céljából végzett vidéki kiszállások alkalmából, az 1930-as évekből egy korkép: magam is találkoztam kisebb községekben egy érdekes jelenséggel, annak jeléül, hogy egyes helyeken még bába mellett sem folyhatott le idősebb nők nélkül a szülés. Három-négy talpig feketébe öltözött, fekete fejkendős asszony „húzott" a falu egyik háza felé, annakjeiéül, hogy a közelben szülés van útban. Ezek a „tudós nénék" dirigáltak a bábának, sőt — nem egyszer — a meghívott orvosnak is, nem egyszer annyira befolyásolták ténykedésében és elhatározásában az orvost, hogy az szinte kényszerült — akarata és tudása ellenére — fájáserősítő injekciót adni téraránytalanság, fájásgyengeség esetén, amire — természetesen — bekövetkezett a méhrepedés, a szülőnő megpihent, elvérzett. A hypophysis hátsó lebeny — hypoglandin, glanduitrin — készítmények gyakorlatba kerülésével sok problémát okozott ez a rossz szokás.