Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 89-91. (Budapest, 1980)

TANULMÁNYOK - Raics Jenő: Tauffer Vilmos mint szülészeti miniszteri biztos

Kik voltak az ún. „cédulás bábák"? Mivel az ország két bábaképezdéje (Budapest és Kolozsvár) nem tudott elegendő bábát képezni, a bábák száma oly csekély volt, hogy a megyei főorvosok kénytelenek voltak a bába nélküli községekben kijelölni egy-egy értelmesebb, már szült nőt és berendelni háztartásukba, ahol 3 hónapig segédkeztek a ház körül és eljártak a főorvossal szülésekhez, az orvos tanítgatta a legegyszerűbb tennivalókra, majd 3 hónap elteltével engedélyt (cédulát) kaptak arra, hogy X községben okleveles bába letelepedéséig szülést láthatnak el. Kiképzésük a semmivel volt egyenlő. Szokás volt, hogy tehetősebb családok a szomszédos Ausztriából hozattak bábát jóval a terminus előtt, és ott tartották, míg a gyermekágyasnő megerősödött. Az okleveles bábák képzésével foglalkozó két intézetben évente két tanfolyam volt, 6—6 hónapig tartó téli és nyári tanfolyam címén. Az 1876. XIV. t. c. kötelezően előírta a városoknak és községeknek okleveles bába tartását, de a kiképzett bábákat senki nem irányította letelepedésüknél, így ott helyezkedtek el, nagyobb helyeken, ahol több szülés reményében több volt a várható jövedelem. így állott elő az a képtelen helyzet, hogy míg városokban és nagyobb községekben volt bába, sőt több a kelleténél, számuk egyes helyeken egészségtelenül halmozódott, addig a falvakban, tanyai településeken a legszükségesebb segítség is hiányzott. Amíg az egyik oldalon a legsötétebb kuruzslás folyt a nép között, a másik oldalon ugyanakkor, a városokban és nagy községekben folyt a létért való küzdelem jegyében a kriminális manipuláció. A bábák létminimuma nem volt biztosítva; városokban és községekben a hatósági bábák fizetése a hivatalos alkalmazottak listáján az utolsó helyet foglalta el. A szülési díj, amely főként a magánbábákat érdekelte, legtöbb helyen természetben volt megállapítva, búza vagy liszt valutában. A fizetésben 1908-ig, a bábagyakorlat rendezéséig nagy szerepet játszott a tűzifa, készpénz helyett. Egyik felvidéki megyében pl. egy szülésnél való segédkezésért 4 krajcárt, 1 lángost és fél liter pálinkát kaptak. Ez utóbbi szolgáltatás végigvonult a bábarend működésén és életén a legutóbbi időkig. Szokássá vált, hogy a meghívott bábát — kívánságának megfelelően — pálinkával várták, oda volt készítve az ágy lábához, és bizony nem egyszer állapította meg az orvos a bába és szülőnő teljes lerészegedését. Tauffer bebizonyította, hogy a szülészet ügyének nincs gazdája, még azt a fáradságot sem veszik, hogy az anyák szüléssel kapcsolatos elhalálozását megvizsgálják, még kevésbé kérik számon a magzati és újszülött halálozásokat. Minden további miniszteri biztosi Jelentéséből (1902, 1912, 1928, 1932, 1934) kicsendül az anyáért, gyermekéért érzett aggodalom. A közigazgatás passzivitása, sőt egyenes szembefordulása reformtörekvéseivel, nem törte le. Harcolt és hitt győzelmében, hitt abban, hogy végre meg fogják hallgatni, megvalósíthatja elgondolásait, megteremtheti hazánk teljesen elhanyagolt szülészeti ügyének rendezése céljából az új Szülészeti Rendtartást. Törhetetlen hitét és akaratát tükrözi egyik jelentéséből vett idézet : „Hiszek abban a nagy átalakulásban, mely elementáris erővel halad a világ útjain előre és meghozza az anyagi javak igazságosabb elosztását, hogy ne legyenek a társadalom munkanélküli parazitái, kik örökség, vagy önző módon összeharácsolva a javakat, pénzes zsákjaikon ülnek és hagyják nyomorogni a tömegeket. Eljön az idő, a társadalom új rendje, amikor mindenkinek meglesz nemcsak a létminimuma, hanem az is, ami az emberi élet örömeit biztosítja, higyjük és reméljük, hogy nincs már messze a kor, s ha ez elérkezik, érdemes lesz szegénynek lenni.'''' Tauffer vizsgálódásaiból, az ország feltérképezése során a szülészeti, szaporodási és halálozási viszonyairól szerzett tapasztalatokból azt a következtetést vonta le,