Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 89-91. (Budapest, 1980)

TANULMÁNYOK - Balogh János: A befecskendezéses kezelés kezdetei Magyarországon

orvostan szakembereit érdekelheti Thomka István dolgozata 1892-ből, amelyben leírja, hogy a nagyközönség birtokában egyre több és több fecskendő van, és az ezekkel elkövetett öngyilkosságok száma feltűnően megszaporodott [48]. Az injekciós kezelés bevezetésének és kidolgozásának legfőbb indítéka az volt, hogy a gyógyszer szájon át történő bevitelét valamilyen körülmény akadályozta. A századfordulón viszont már olyan gyógyszerek jelentek meg, amelyeket nem lehetett szájon át alkalmazni. Ennek kapcsán egészen újszerű törekvések is felmerültek. 1911-ben Dalmady kísérleteket végzett a bőr nyirokereinek vizsgálatára, ugyanis egy rész tonogént négy rész élettani konyhasó-oldatba szívott, s ezt befecskendezte a lábhát bőrének az irhájába, mire fehéren kirajzolódtak a nyirokerek [11]. 1909 óta hypophysis kivonatok kerültek forgalomba, amelyeket szubkután, intravénásán és a méhnyakba fecskendezve alkalmaztak. 1912-ben Bogdánovics 150 esetben fecskendezte a pituitrint a könyökvénába [6], Fonyó 1913-ban 100 esetet közölt [17], Drucker urulógus a has bőre alá a svájci Peristaltin nevű készítményt alkalmazta befecskendezés formájában, hashajtásra. Az injekciós gyógyszer beviteli technika fejlettsége jelentősen megkönnyítette — Landsteiner felfedezése után — a korszerű vérátömlesztés bevezetését. Az orvos- és technikatörténet azonban még adósunk azoknak a szakembereknek a munkásságával akik kifejlesztették a dugattyús fecskendőt és az injekciós tűt. Pravaz a fecskendőjére nem trokárt, hanem üreges tűt alkalmazott, amely úgy készült, hogy egy lemezt finom csővé forrasztottak vagy hegesztettek össze. Charrière, a híres francia orvosi műszerkészítő az 1870-es háború után megvásárolta az akkor először alkalmazásra került mitrailleuse, azaz golyószóró készletet, és a kitűnő acél anyagból fúrással készített nagy tömegben olyan injekciós tűket, amelyek később jól bírták a túlnyomásos gőzben történő sterilizálást is. A már előbb említett Dewitt és Hercz 1891 és 1893 között kidolgozták módszerüket, amelynek segítségével a fémrészeket bizmut tartalmú anyaggal illesztették az üveghengerhez, és a dugattyúk valamint a rudak fémből készültek. Az új típusú fecskendőhöz szabványosított és különböző méretű tűket lehetett kapni, ezeket a Grünebaum és Scheuer, valamint az Injekta cég forgalmazta. A fémdugattyús Record fecskendő dugattyúján kis körkörös bevágás van, ebben egy kis karika, amely a fecskendő dugattyújának a járatát szabályozza. Olyan Record fecskendők is forgalomba kerültek, amelyeken a conus excentrikus elhelyezése megkönnyítette az intravénás injekció beadását, mert nem kellett az orvosnak a tűt meggörbíteni. Magyarországon Fischer Péter cége (1856—1947) mutatott fel remekmívű fecskendőket (1867-es párizsi kiállításon aranyérem). Ugyanitt kell megemlítenünk a Wessely-cég nevét. Az első világháború után Benkő Antal budapesti orvosi műszerész kezdeményezésére Teichner Ödön kezdte meg az injekciós tűk magyarországi gyártását. A csőgyártó gépen gyártott acélcsövet hidegen, gyémántgyűrű segítségével a kívánt méretűre húzták ki, a conust revolver vagy automata gépen ráforrasztották vagy rápréselték a tűre. Az 1920—30-as években Erdenshon Imre gyártott hazánkban injekciós tűket. 1874. május 1-én Oré [38] bordói professzor intravénás chlorálhydrát narcosisban csontműtétet végzett. Eljárása súlyos kritikát vont maga után, de a figyelmet mindenesetre az intravénás narcosisra irányította. A siker csak akkor következett be, amikor