Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 89-91. (Budapest, 1980)
TANULMÁNYOK - Balogh János: A befecskendezéses kezelés kezdetei Magyarországon
szublimát befecskendezéseket végzett. A klinika egyik orvosa, Doktor Sándor a kar leszorításával megduzzasztotta a könyökárok vénáit, majd az aszepszis szabályainak szigorú betartása mellett a Pravaz fecskendő tűjét a bőrön át a vénába szúrta. Két betegüknek összesen 28 intravénás injekciót adtak a gyógyulás eléréséig [27]. Az injekciós technika alkalmazásának igen komoly további nyomatékot adott a diftéria gyógysavóval való kezelése. A veszettség elleni injekciós kezelési lehetőség már állami intézkedést is életre hívott, mert amikor megnyitották a Hőgyes professzor vezette, veszettség elleni „védoltó intézetet", a magyar királyi belügyminiszter rendeletileg 14—21 napig tartó lakhatást és élelmezést, valamint kedvezményes utazást biztosított a vagyontalanoknak a veszettség elleni injekciós kezeléshez. Más államigazgatási intézkedések is szükségesek voltak az injekciós kezelések szabályozására. A belügyminiszter 1891. január 4-i rendeletében szabályozta a Koch-féle oltóanyagnak a befecskendezését, s a magánorvosokat evvel kapcsolatban bejelentési kötelezettség terhelte. 1896-ból ismerünk olyan közleményt, amely 400 diftéria immunsavóval kezelt esetről számolt be. 1889-ben Scholtz Kornél a Tauffer klinikáról 60 operált gátszakadást ismertetett, amelyet a gátszakadás helyére adott 10%-os kokainoldattal érzéstelenítettek. Ezt megelőzően azonban 1897-ben Haberern Jonatán Pál ugyancsak alkalmazta ezt az ún. Schleich-féle érzéstelenítési módszert: 2%-os nátriumkloridba keverte a kokain megfelelő mennyiségét egy kevés morfinnal („nervina"). A helyi érzéstelenítést a vezető magyar sebészek szinte azonnal alkalmazni kezdték. Herczel, Haberern, Chudovszky, Réczey, Elischer helyi érzéstelenítésben operáltak számos sebészi betegséget. 1910 után Ádám a legaprólékosabban kidolgozta a helyi érzéstelenítés módszereit, az 1920-as években Sebestyén nagy mellkasi beavatkozásokat végzett kifogástalan helyi érzéstelenítésben. Frigyesi az operatív nőgyógyászat vezetéses érzéstelenítési módszereit dolgozta ki. 1913-ban Dollinger Béla a törött lábszárcsontok közé Record fecskendővel adott novokainnal ért el teljes fájdalommentességet. 1881. július 10-én a lipcsei sebészeti klinikán egy idős férfi beteg az amputáció műtéte után életveszélyes állapotba került, és Sigmund Landerer úgy mentette meg az életét, hogy 0,6%-os konyhasóoldatot adott intravénás infúzióban a betegnek. Kocher Jodoform mérgezésnél alkalmazta az intravénás infúziót. Az esetek nagy feltűnést keltettek és viharos ellentkezést váltottak ki. Ez különösen akkor fokozódott, amikor Kümmel, az ismert német sebész a kézszár verőerébe adta az infúziót, amelyet üszkösödés követett. 1885-ben Jakob Hamburger holland kutató botanikusok vizsgálatai alapján (Pfeffer és de Vries) ismertette kísérleteit, amelyek szerint az emberi vörösvértestek izotóniás oldata a 0,9%-os konyhasóoldat. Magyarországon a századfordulón viszonylag ritkán alkalmaztak intravénás sóinfúziót (pl. Herczel), szívesebben gyakorolták a nagy mennyiségű izotóniás oldat befecskendezését illetve infúzióját a bőr aljába, azaz a hypodermoklysist. Az eddig elmondottak alapján tehát a századfordulón Magyarországon intravénás, szubkután és intramusculáris befecskendezéseket eszközöltek. Az intravénás módszer elterjedésének nagyon kedvezett a sal varsán kezelés bevezetése, amelyet kezdetben vénás infúzió formájában alkalmaztak, később, miután jobb készítmények álltak rendelkezésre, intravénás injekció formájában adták. Még mindig voltak azonban olyanok is, akik intramusculárisan, sőt szubkután a hát bőre alá fecskendezték be. A hát bőre alá történő befecskendezés szokása még a századforduló első évtizedében is gyakori volt. Érdekes korabeli adat, hogy 1903-ban tüdővérzéseket kezeltek egy Hetol nevű anyag intravénás injekciójával (Hochalt és Körmöci). A törvényszéki
