Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 89-91. (Budapest, 1980)

TANULMÁNYOK - Balogh János: A befecskendezéses kezelés kezdetei Magyarországon

végzett műtétek során semmi baj sem történt, mert kis rutin mellett sohasem fordulhat elő nagyobb vérzés vagy gyulladás, fájdalom vagy a befecskendezett tömeg kifolyása. Wertner, aki Leiter fecskendőt használt, azt ajánlja, hogy a befecskendezések után ujjal a befecskendezés helyére enyhe nyomást kell gyakorolni [52]. 1880-ban Hőgyes intézetében orvostanhallgatók egy kis csoportja injekciós eljárással vizsgálta az alkaloidák hatását a kísérleti állatok hőmérsékletére [24]. Külföldön nagy gondot okozott a befecskendezési módszert követő morfinizmus, de kellemetlenségek és túlzások bőven mutatkoztak hazánkban is. Ixel Soma, Borsod megye tiszti orvosa ezt írja 1880-ban: „egy Pravaz fecskendő és morfin oldat épp úgy van a zsebében a mai orvosnak, mint azelőtt a Lancette, a Bistouri, mint később a Sthetoskop és a hőmérő, és mosolyogva tekint vissza azon korra, amelyben a lancette kevés tekintettel a bántalom mivoltára, mindig vért és vért kívánt'". [25] A francia Luton [34] vizsgálatai alapján, amelyeket az 1870-es és 80-as években folytatott, a szövődmények elkerülésére az izomszövetbe történő befecskendezést ajánlotta. Az első azonban Giuseppe Soffiantini milánói bőrgyógyász volt, aki luesz miatt kalomelt adott az izomba, őt követte a kievi Szadek 1886-ban [46], A ma ismert intramusculáris kifejezést Balzer francia orvos vezette be. Wood óta számtalan fecskendő változatot konstruáltak Luer, Leiter, Sudermann, Behier stb., de a bőr és azbesztgumi, duritgumi dugattyúkkal és rúdjaikkal sok baj volt. A bőr hamar beszáradt, az azbeszt felrostozódott, a karbantartás sok fáradságot és figyelmet igényelt, a dezinficiálás rendkívül nehéz volt. Ezt úgy gondolták megkerülni, hogy külön fecsekendőt használtak a punkcióhoz és külön eszközt a befecskendezéshez. Limousin párizsi gyógyszerész a befecskendezéshez szolgáló gyógyszeroldatokat felhasználásra készen, csíramentesen kis hasas üvegcsékben hozta forgalomba. A hasas üvegcse latin nevéből, az „ampla bullá"-ból származtatják a ma használatos ampulla szót. Limousintől függetlenül és vele egy időben Friedländer berlini gyógyszerész is ezt a metódust alkalmazta, s hogy a csírák a kis hasas edénykébe bele ne hulljanak, az edényke nyakát beforrasztották. Rajta kívül a berlini Simons és a dr. Kades-féle Oranien Apotheke hozott kereskedelmi forgalomba befecskendezésre kész, csíramentes készítményeket. Kades készítményeit igen nagy mennyiségekben szállították a német gyarmatokra, ahol azok a felhasználás és a tartósság szempontjából a trópusi körülmények között is kitűnően beváltak [1 ]. A Pravaz fecskendő és társai felett az aszeptikus szemlélet beköszöntével eljárt az idő. Schimmelbusch munkálatai [40] kapcsán kiderült, hogy a Pravaz fecskendő nem sterilizálható. Robert Koch szerkesztett ugyan egy kitűnően sterilizálható, dugattyú nélküli fecskendőt, ez azonban a gyakorlatban nem vált be [4]. Schmidt berlini műszerész nikkelinből, teljes egészében fémből készült fecskendője már minden szempontból megfelelt a kívánalmaknak. 1893-ban Dewitt és Herz berlini műszerkészítők üveghengeres fémdugattyús „Record" fecskendőket hoztak forgalomba, amelyek az asepsis kívánalmainak megfeleltek [4]. Az Ullstein-féle Lexikon der Medizinben azt olvashatjuk, hogy a Record fecskendő kereskedelmi név az átalakított Pravaz fecskendők számára. Ezeknek a fecskendőknek a conusa nemzetközileg szabványosított méretű volt, hogy bármely országban gyártott, a szabványt betartó injekciós tűt rá lehessen húzni. Az olasz Baccelli a sok kellemetlenséget okozó szubkután szublimát injekció helyett intravénás befecskendezéseket alkalmazott az 1880-as évek végéig. 1894-ben Kézmárszky Tivadar a Tauffer klinikán gyermekágyi-láz bizonyos eseteiben intravénás