Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 87-88. (Budapest, 1979)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - ELŐADÁSOK - Büky Béla: Rejtett orvosi vonatkozások régi szavainkban

eleinte — persze igen ősi időben — nem állt önmagában. Ilyenféle összetétellel számolhatunk: fenebetegség. A fene akkoriban talán a gyorsan terjedő, doppingoló (esetleg a gyógyíthatatlanságot sejtető) betegségminőség jelölője volt. Nyelvjárási területeken ma is gyakran használják e szót összetételekben, ahol e szónak, mint tagnak jelentése homályos. Ilyen összetétel a rákfene. A fene egyéb összetételekben is bizonytalan jelentéskörű. így pl. a csontfene (Új Magyar Tájszótár. Bp. 1980. I. 881. p.) jelentése azokon a nyelvjárási területeken, ahol előfordul, nem 'csontrák', hanem általában 'csontbetegség'. A feketefene (így egybeírt formában !) előfordul a szlavóniai nyelvjárásban [vö. Penavin Olga: Szlavóniai (kórogyi) szótár. Novi Sad, 1973. 329.]. A lépfene (Néprajzi Múzeum, Ethnológiai Adattár 2227.) szóban is igen általános jelentése van a fene utótagnak, és a TESz magyarázata szerint jelentése 'fekélyes betegség'. Ennek ellenére igen nagy tömegben találkozunk orvostörténeti szövegekben a fene önálló előfordulásával. Fenti feltevésünk, hogy tudniillik a fene eleinte összetételekben fordult elő, jelzői funkcióban, s csak később önállósult, gyógyíthatatlan, gyorsan terjedő, a szöveteket roncsoló betegségek összefoglaló jelölőjeként, csak akkor válik bizonyossá, ha majd bizonyítani lehet a szó elsőként összetételszerű, s csak másodlagosan önálló előfordulási jellegét. A nyelvészek által nyújtott etimológia mindenesetre még sok vonatkozásban finomítható, ill. finomítandó. Ma már nemigen érzékeljük a javas szó orvosi vonatkozását, jóllehet a javasember, javasasszony fogalmát a kuruzslással és a népi gyógyítással ma is kapcsolatba hozhatónak érezzük. De mi ez a javas? Az etimológia tanúsága szerint ez az alak a jó melléknév ősibb jav ~ jov tőváltozatából jött létre. A jó melléknév legősibb jelentése viszont 'egészséges' volt. A melléknévből -s képzővel főnév keletkezett, ugyanúgy, mint a jó melléknévből keletkezett jós. Csakhogy a javas a 'gyógyító'jelentést vette fel, a jós a 'jövendőmondó' jelentést. Sőt ősi időben nem is lehetett éles ez a jelentéstani szétválás. Tehát a javas korai időben önállóan, főnévként is gyakran használatos lehetett. Ma már alig tudjuk elképzelni ezt, mivel jelenkori nyelvhasználatunkban, a javasasszony, javasember összetételekben a javas melléknévként áll. Az 1416 táján keletkezett és 1466-i átiratban fennmaradt huszita evangélium-fordítás (a Müncheni Kódex) szövegében olvassuk a következőket: „ (jézus) mgviga3ta Sokakat kic getrètn

c vala kûlomb kûlomb lelète3eteckèl ..." (13va, a Nyiri-féle kiadás 114. p.). Bennünket e mondatban a leletezet szó érdekel közelebbről. A TESzben két fontos közlést találunk e szóval kapcsolatban: 1. a lel 'megtalál' ige származéka; 2. jelentése 'betegség'. Minthogy a leletezet a lel 'megtalál, meglel' igével áll kapcsolatban, ki kell derítenünk, miként lett lel-bő\ leleletezet ? Erre nézve a szótár már nem ad eligazítást. A következő szófejlődés-lehetőség képzelhető el: lel + -at

jet képző + -ozatf-ezet képzőbokor. — Ez esetben a jelentés annyi, mintha ezt mondanánk: rátalál -f ás + féleség. Minthogy az etimológiai szótár szerint a lel szó 'rátalál, meglel' jelentésének azáltal van orvosi vonatkozása, hogy arra utal, hogy a rontást okozó démon körbejár, keresi áldozatát; és végül rátalál, megleli, már magának a „lelet"-nek, tehát a 'rátalálás'-nak egyúttal 'betegség' a jelentése. — E változat szerint a bibliaszöveg értelme: megvigasztalt sokakat, kik gyötretnek vala külömbkülönb betegség(féleség)ektől. Kissé meglepőnek tűnhet; hogy a 'betegség' jelentést egy igen korai magyar szó, a lelet, ill, ennek továbbképzett alakjai, a leletezet, ill. a leletezés fejezték ki. De bár-