Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 87-88. (Budapest, 1979)

TANULMÁNYOK - Szlatky Mária: Lippay János Posoni-Kertjének (1664—1667) orvos-botanikai vonatkozásai

szatból vett nézetekkel is kiegészítette munkáját. Erre vall néhány babonás ízű meg­jegyzése, mint például a II. könyv 8. részében a.z„Anisum, Anis mag"-tói írtak: „az apró gyermeknek, ha csak kezekben tartsák-is, nem engedi, hogy az nehézség ki-üsse". 31 Ugyancsak erre utalnak az ilyen kitételek: „a parasztok azt tartják, hogy..." stb. Érdemes összevetni a Posoni Kert orvosi vonatkozásait azokkal a magyar nyelvű művekkel, amelyeket Lippay ismerhetett (Melius Juhász Péter: Herbárium, Beythe András: Fives könüv). A „Körtvélyfá" -xó\ írt cikkely Meliusnál: „Görögül Apion. A Körtvélynek termé­szeti ez, hogy igen hidegitő, de fél részént szorító. Amely kedig igen megért és édes, nedves és melegítő valami kevéssé. Hasznai belől ezek: Az ért édes Körtvély jó hasfájó­nak, de a savanyú vad Körtvély szárító, árt és Colikát hoz, a magven a Körtvélynek használnak a Tüdőnek rothadása ellen, de ártanak a magok a Veséknek. Külső hasznai: A kerti Körtvélynek és a Vadkör tv ély éknek főzd meg leveleit és az Asszonyember leesett Mátrájára kösd és használ.'" Ugyanez Lippaynál: „Az orvosságban pedig hidegit és szorít. Az édes körtvély, jó az hasa-fájónak ; de az fojt ós vad körtvély árt, és Colikát szerez. Ha a száraz-, és vad körtvélyt meg-főzik s' annak a levét isszák, meg-állittya a has-fájást; a vér-has ellen is jó, j' a leve-is szorít. A' magva igen jó a száraz-betegség-ellen; és a kinek rothad a tüdőjük. Ha a vad körtvélynek levelét meg-főzik, és Asszony-ember le-esett mátrájára kötik használ..." Lippay könyvének Melius Herbáriumával való egyezésére s az onnan vett ismeretek bő kiegészítésére igen jó példa még a „Bisalmáról", ,,Mondolafá"-ról stb. szóló rész, de minden egyes fánál kimutatható lenne ilyen arányú átvétel és egyezés. 32 Lippay azonban a Herbáriumból átvett részeket nem kizárólagosan, hanem más­honnan merített ismereteivel együtt közli. Az általa leírt növények köre jóval szűkebb, mint Meliusnál, de gyógyító hasznukra részletesebben tér ki. Ismeretes, hogy Melius művének fő forrása Lonicerus Kräuter buch ja volt, így áttételesen természetesen ez utóbbi nézetei is feltalálhatók Lippay művében. Ha bizonyítékunk nincs is, valószínű­nek tartjuk, hogy az eddig említetteken kívül is használt más, a korban híres Kräuter­buchokat és Herbáriumokat. A forrásokat is figyelembe véve, nem meglepő tehát, hogy e részekre a humorál­pathológiai szemlélet jellemző. Ha — Meliustól és másoktól eltérően — az egyes növények ismertetésénél azok humorális természetét nem is jegyzi fel mindig, de hatásukat ilyen alapon tárgyalja, azok tisztító, hánytató, keményítő, illetve lágyító hatását emeli ki elsősorban. Betegségleírásra nem akadunk a műben, sőt feltűnő, hogy betegségneveket is ritkán használ, inkább csak a (különböző) betegségek (azonos) tüneteinek megnevezésével találkozunk. Például „büdös lehellet, émelygés, 31 II. könyv 67. 32 Melius Herbáriumából vett idézetet a Communicationes ex Bibliotheca Históriáé Medicae Hungarica, 1962. 23. számban megjelent kiadás alapján közlöm. Zárójelben az eredeti kiadás oldalszámát tüntetem fel. Melius 41. (1.) — Lippay III. könyv 153.

Next

/
Thumbnails
Contents