Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 87-88. (Budapest, 1979)
KISEBB KÖZLEMÉNYEK - ELŐADÁSOK - Bugyi Balázs: A hazai anthropológia néhány korai írása
mindennemű olvasó részére megismerhetővé kívánva tenni". Sőt Madách Imre Az ember tragédiájában is, a falanszter jelenetben utal a frenológiára; ezt szinte természetesnek kell tartanunk, függetlenül attól, hogy maga Madách hitt-e vagy sem Gall tanításában. Mindenesetre a Gall frenológiája által felkavart vihar nagyban hozzájárult a komoly, tudományos megalapozottságú, de az ő tanait mereven elutasító craniológiai kutatásának megindulásához. 6. A korai embertannak másik furcsa elhajlása volt a magyarul „arcismének" nevezett physiognomiai irányzat. Peredy Antal János Discours sur la Physiognomie című Berlinben, 1796-ban megjelent és az Országos Széchényi Könyvtárban fel nem lelhető könyve, ennek az irányzatnak első, magyar szerzőtől származó megnyilatkozása. Ez a mű az emberismeret szempontjából jellemző módon a lelki tulajdonságokat tartotta értékelendőnek, amelyek az emberi arcon is kifejezésre jutnak. Ez az irányzat annál inkább tért hódított, minthogy Guzmics Izidor bencés apát A nyelvek hasznos befolyása az ember emberisítésébe, nemzetisítésébe és hazafiúsításába címen 1822-ben a nép jellegét k'zárólag a közös nyelvben határozza meg, mert a „vér elfajul és a lakóhely nem köti össze az embert". (Balogh). Vedres István (1822) műve, „A Magyar Nemzeti Lélekről egy-két szó" és Vajda Péter (1832) szerint „nem a leszármazás, hanem a hazaszeretet teszi a magyart magyarrá". Ennek az embertani tekintetben megfoghatatlan kérdésnek pszichológiai vetületei Edvi Illés Pál (1835) közleménye Miben áll a Magyar Nemzetiség? címen, és Rónay Jácint (1847) „Milyen a magyar" címen a Hazánkban megjelent cikke. A sort ideiglenesen Vendrák András Lelkileges embertan vagy psychical anthropológia (1841) című könyve zárja le (Balogh, Bartucz). „Az arckifejezésnek, mint az ember hangulata kifejezése fontosságának és szellemi és testi kihatásainak" Lenhossék Mihály nagy jelentőséget tulajdonít ugyanakkor a Gall féle frenológiát mereven elutasítja. Sőt ezen túlhaladva szinte a pszichoszomatikus orvostudomány alapjait rakja le, amikor „A szenvedélyeket és az érzelmi megnyilvánulásokat mint a betegségek oka és gyógyítása 1 ''-ként tagalja. Az arcisme tanát őt követően helyenként alkalmazták is. Jankó János (1868—1902) a magyar tudományos néprajz egyik megalapítója. 1892-ben Torda, Aranyoszék és Torockó területén a románok lakta településekkel körülvett magyar falvakban végzett néprajzi és embertani kutatásokat, majd a Balatonmelléknek lakosságát vizsgálta néprajzi és embertani tekintetben. Eredményeiről önálló monográfiában és a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Gyűjteménye című kiadványban (Budapest 1900.) számolt be. Jankó az általa készített 327 fényképfelvételből a jellegzetesnek megítélt magyar típusokról 48 képet válogatott ki, amelyeket az 1900-ban Párizsban megrendezett világkongresszuson be is mutatott nagy sikert aratva (Bartucz). A polihisztor Herman Ottó azonban helytelennek ítélte meg Jankó János válogatását, mert itt nem szép magyar emberek szerepeltek. Ő színészek segítségével ábrázolta egyes hangulatok arckifejezését, és Jankó képeit ennek alapján elítélte A magyar nép arcza és jelleme címen 1902-ben megjelent könyvében. Jankó János
