Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 87-88. (Budapest, 1979)
TANULMÁNYOK - Birtalan Győző: Adatok a két világháború között Magyarországon végzett szervezett egészségvédelmi munkáról, különös tekintettel az OKI tevékenységére
zált védőrendszer elfogadható, de szükséges hogy a vezetés itt is a tisztiorvos kezében egyesüljön. Az általános egészségvédelem rendszere szembeállítva a szakosított ágazatok fejlesztésének koncepciójával az egész munka alapkérdése volt. Erről és ezzel összefüggő problémákról évekig tartó viták zajlottak. A SZAKEMBERKÉPZÉS ELMÉLETI KÉRDÉSEI ÉS BEINDÍTÁSA Nálunk az orvosi egyetemi oktatás addig egyoldalúan gyógyításközpontú volt. 28 A fentebb említett új feladatok megoldásához a megelőző egészségügyi szemléletet kellett elsajátítani. A szociálhygiénés munka egyébként akkoriban egész Európában visszamaradt. A fertőző betegségek elleni tennivaló elsősorban a betegségterjesztő kórokozó kiiktatására szorítkozott. Az OKI felállításával aktuálissá vált a reformált tisztiorvosképzés megindítása. Tisztázni kellett a felkészítés elméleti alapját. 29 1927-ben az igen aktív, színestollú publicista-orvos Zemplényi Tmre úgy fogalmazott, hogy „a közegészségügy nem egyéb, mint az egyének egészségügyének összege, ez pedig a gyógyító tevékenységtől függ. A hatósági és gyakorlóorvost tehát csak a szociológiai és törvénytudás választja el egymástól, ez pedig feltétlenül másodrendű a gyógyításhoz viszonyítva." E felfogás azonban nem vetett számot azzal, hogy a gyógyítás és az egészségesek megvédése egyaránt közegészségügy. Az utóbbi feladatkör azonban a jelentős tudományos haladást tekintve szakképzést igényel, amellett hogy a gyógyító, klinikai kultúrával is kell hogy rendelkezzék. 30 Hazánkban a köztisztviselői minősítésről intézkedő 1883-as törvénycikk a tisztiorvostól egyetemes orvostudományi vagy orvossebésztudori vagy szülésmesteri oklevelet kíván, de felhatalmazza a belügyminisztert, hogy a törvényes hatósági és rendőrorvosi tevékenységhez külön tisztiorvosi vizsgát rendelhessen el, és az alkalmazhatóságot e vizsga letételéhez kösse. Ennek alapján 1893-ban kötelezővé tették a tisztiorvosi vizsgákat, de előzetes képzésről nem gondoskodtak. Fodor József 1898-ban az Országos Közegészségügyi Tanácshoz benyújtott memorandumában a járási orvos részére rövidebb, a tiszti főorvos részére két éves tanfolyamot javasolt. Az utóbbiak évi létszámát 10—12-ben számította. E kezdeményezések nyomán 1919-ben a 22.925. népegészségügyi miniszteri rendelet hatálytalanította az 1893-as tc.-t és új szabályrendeletet léptetett életbe, melyben előkészítő tanfolyamok szervezését írták elő. Az első tisztiorvosi tanfolyam 1920-ban két hónapos volt, utóbb ezt három hónaposra hosszabbították. A húszas években ezekre a tanfolyamokra sokan jelentkeztek. 1924-ben 74 résztvevő volt. Az oktatás részben a Központi Vizsgáló Állomáson, részben az egyetemen folyt. 28 Scholtz K. : Népeü. 1926. 1. 53. 29 Johan B.: OH 1925. 15. 334.; Melly J.: OH 1925. 19. 435; Grósz E. : Orvosképzés 1928. 439.; Johan B. : Népeü. 1928. 9. 575.; Johan B. : Népeü. 1928. 1. 61.; Johan B.: OH 1928. 41. 1171. 30 Johan B.: OH 1927. jan. 13. 7. sz. 188,
