Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 83-84. (Budapest, 1978)

FÓRUM - Szakvélemények és hozzászólások Semmelweis kórtörténetéhez (magyar és német nyelven)

elejtődött a paralysis szó, de ez minden nagy ember elmebetegségével kapcsolatban — sajnos— felmerül. Az esetek túlnyomó részében nagyon jogtalanul, éppúgy mint az epilepszia. Határozottan hozta Benedek István barátom a paralysis-kérdést előtérbe. Most már nem tudom, hogy személyes beszélgetésben-e vagy belsőleg „beszélgetve" vele, tiltakoztam; legalábbis nem láttam bizonyítottnak a paralysist. Ennek az oka a következő volt: kétségtelen, hogy Semmelweis magatartása ez előtt az akut psychosis előtt már pathológiás volt. Az egész modor, amelyben az irodalmi harcot vezette és amelyet korábbi fejtegetők, különösen — hajói emlékszem — Nyirő és a nem szakember Regöly-Mérei is, igyekeztek megmagyarázni az akkori időknek a vitatkozási szelleméből stb., azt hiszem — bár ehhez persze komolyan át kellene tanulmányozni müveit —, hogy ez a vitatkozási tónus már pathologiásan túlment az akkori stíluson is. A paralysis progressiva manifesztálódhatik igen foudroyansan. Lehetséges ebben az esetben, hogy egy ilyen, legalábbis látszatra foudroyansan, valamikor július eleje, vagy közepe felé megnyilvánuló paralysisről volna szó. Most az a kérdés, hogy a tünetek közül mi fér ebbe. A pupillareakciókra semmit nem adnék: Argyll Robertson egyáltalán nem irányadó, mert három tankönyvet ha megnézünk, akkor legalábbis két különféle adat van felhozva. Egyben azonban legalábbis a modernebb tankönyvek megegyeznek: hogy, azt hiszem 10, de vannak szerzők, akik szerint 15%-ban is paralysis progressivában a pupillák fényreakciója megmarad. Tehát ez az egyetlen somatikus jellegű feljegyzés a kórtörténetből semmilyen irányban nem bír jelentőséggel. Kérdezhetjük, hogy a kórbonctani jelekből mi mutat ebbe az irányba. Egyetértek Juhász Jenő megjegyzésével, hogy a gerincvelőre vonatkozó adatok teljesen értékelhetetlenek. Tovább megyek: az egész agyleírásból szerintem 3 dolog értékelhető: az egyik a leptomeningitis, a másik a frontális atrophia és a harmadik a hydrokephalos. Ezek minden ilyen organikus betegségben — épp úgy mint a psychés klinikai syndroma — előfordulhatnak, tehát döntő jelentőségük nincs. A gerincvelőlelet teljesen értékelhetetlen, mert önmagának ellentmondó. Degeneratio grisea funiculorum posteriorumnál a hátsó kötegeknek kompaktaknak, masszívaknak kellett volna lenniök. Ez egy olyan gliosis, amely semmiféle rothadás stb. következtében nem puhul fel. Tehát tabesről, taboparalysisről nem lehet szó; tabestől függetlenül lehetett paralysis progressiva. A mikroszkópos leírásokkal stb., azt hiszem, semmit nem tudunk elkezdeni, mert hiszen akkor nem volt egyetlen olyan methodus sem, amely az idegsejt szerkezetét fel tudta volna tüntetni, sőt arre sincs garancia, hogy az igen kiváló Meynertnek és az igen kiváló Scheuthauernek idegsejt-elváltozásként felfogott duzzadt sejtjei nem voltak-e szemcséssejtek vagy esetleg infiltráló sejtek. Úgyhogy ez a lelet semmiféle következtetésre nem ad alkalmat. Egyet azonban megjegyeznék: SillóSeidl kolléga úr szerint csak a bal féltekét boncolták volna, de a jegyzőkönyv „den Vorderlappen entsprechend" többesszám dativust mond, tehát mindkét homloklebenyt érti ; ott van utána „in den Hirnhölen je eine Unze klaren Serums"*. Éppen arra akarok kitérni, hogy a mikroszkópos vizsgálat szempontjából paralysisnél teljesen mindegy, melyik hemisphaerát vizsgálom. Szóba kerül a görcs kérdése. Én nem látom azt az ellentétet, amelyet az egyik hozzászóló említett, hogy szó van és nincs szó görcsről. Ti. az egyik helyen fel van jegyezve *Az idézeteket a kórrajzmásolat íráshibáival adjuk vissza.