Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 83-84. (Budapest, 1978)

FÓRUM - Szakvélemények és hozzászólások Semmelweis kórtörténetéhez (magyar és német nyelven)

„Zuckungen" és utána „kein Krampf". Ez azt jelenti, hogy valószínűleg clonusos görcsei lehettek, a kórtörténetíró azonban „Krampf"

1 alatt csak az igazi nagy tónusos vagy tonusos-clonusos görcsöket értette. A „Zuckung"-ok lehettek valóban epileptiformis roham paralysis progressivában. Lehettek a septikus állapotban anoxyás görcsök, ami mellett egyébként egy apró és a kórtörténetírónak lelkiismeretességére valló adat szól, hogy ti. mindjárt megjegyzi, hogy hangos beszédnél, „nach stärkerem Sprechen oder auf Kitzel" ezek fokozódnak. Ez nagyon is a decorticatiós syndromára emlékeztet, amint bármely anoxyás állapotban bekövetkezhetik. Azonkívül nyilvánvalóan nem nagyon lehetett őt táplálni, tehát függetlenül a diabetes-kérdéstől lehetett hypoglykaemiás állapotban is. A kórtörténetben megadott kórjelek nem irányadók, de beleférnek a paralysis progressiva diagnosisába is. Levonhatjuk-e a foudroyans paralysis diagnosisát? Mi volt előzetesen? Ami miatt nem tudtam a Benedek-féle nézetet minden további nélkül elvetni, az az, hogy gondoltam az előbb említett furcsaságokra Semmelweis vitáiban is, időnként magatartásában is — mert pl. a Bókai-féle levélben az után, hogy „jói viselkedett általában", „szellemi hanyatlásnak nem volt jele", azt olvassuk, hogy néha kissé durva volt „schonungslos in seinen Äusserungen; den er mit Leidenschaft grot behandelte, den umarmte und küsste er in den nächsten Minuten". Ez olyan érzelmi ingadozásra vall, ezek szerint már a bizonyos öthetes Iatentia előtt, amely megfelelnél a paralysis progressivának. Abban a korban már tudott dolog volt, hogy az ilyen érzelmi ingadozás, hirtelen ellágyulás stb., paralytikusoknál előfordulhat. Nemcsak, hogy tudott dolog, de itl van ez a könyv*, amelyben 3 egyéves időközökben készült arcképe van — 61-ből. 62-ből, 63-ból — megdöbbentő az öregedés, szerény véleményem szerint. Kétségtelen az, hogy szóba jöhetnének az atrophias folyamatok, elsősorban talán a Pick-atrophia, Azt hiszem, valóban nagyon sok nagy emberre fogták rá, hogy paralysis progressivája volt, holott Pick-atrophiában szenvedett. Ezenkívül, ha elfogadnók a Meynert-féle duzzadt idegsejteket stb., pl. a Creutzfeldt—Jakob-féle betegség is — már az akul lefolyásra való tekintettel is — szóba jöhet. Én azonban a legvalószínűbbnek tartom, ellentétben a korábbi nézetemmel, amely szerint Semmelweis vitatkozási magatartása stb. paranoias fejlődés tünete volt, hogy nála már, igenis, legalábbis a 60-as évek eleje óta a paralysis progressiva lassú fejlődése megvolt; ez aztán foudroyanssá váll 1865 júliusában. Lehetséges, hogy ebben szerepe volt az exogen fertőzésnek, de ettől függetlenül is bekövetkezhetett volna. A paralysis fejlődésére vonatkozóan mendemondaként kell elfogadnunk, de valaki azzal a kérdéssel is foglalkozott a régebbi irodalomban, hogy 50-ben azért mondott-e le a bécsi docenturáról, mert már a paralysise kezdődött volna. Azt hiszem, semmi okunk sincs ezt feltenni. A docentura körülményei Bécsben olyan kellemetlenek voltak, hogy el tudnám képzelni: ő csak azért csinálta, hogy a végén a „kicsi virág, szegény virág, hiszen eldoblak'' jelenetel megjátszhassa. Az előadottakból azt a következtetést vonnám le, hogy exogen elmezavara volt. s nagyon elfogadható, hogy ez már a foudroyans megnyilvánulása előtt chronikusan fejlődött; ebben az esetben a paralysis progressiva diagnosisa elfogadható; ami a kór*Benedek István könyve.