Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 83-84. (Budapest, 1978)

FÓRUM - Benedek István: Semmelweis betegsége

7. Heveny vagy idült organikus psychosyndromes A kórrajz és az eredeti boncjegyzőkönyv előkerülésekor a delírium-hipotézis képviselői már nem éltek, így nem tudhatni, álláspontjukat az új ismeretek mennyire befolyásolták volna. Bizonyos következtetést azonban levonhatunk az 1977 tavaszán tartott vitából, amely már az új adatok ismeretében lett volna hivatva egységes álláspontot kialakítani. Ez a törekvés nem járt sikerrel. Akik korábban elfogadták a delirium-hipotézist, továbbra is kitartottak mellette, akik viszont a pp valószínűségében hittek, a kórrajzban ennek megerősítését látták. Új szempontként értékelhető Juhász Jenő pathológusnak az a véleménye, hogy a Pick-atrophia lehetősége alaposabb megfontolást érdemel; ebben kétségtelenül igaza van. Kevésbé megalapozottnak tűnik Silló-Seidl György nőorvosnak az a feltevése, hogy elmebaj egyáltalán nem volt, férfi-climax és diabetikus coma okozták a zavart tüneteket. Silló-Seidl további következtetése kapcsán erre még visszatérek. A sebész Hüttl Tivadar felhívta a figyelmet arra, hogy az egyébként alapos kórbonctani leírásban nem szerepel a „septicus lép" fogalma, amint ilyen súlyos vérmérgezésnél várható volna. Az ideggyógyász Juhász Pál professzor szerint a kórkép közelebbről meg nem határozható „organikus psychosyndrome"' (szervi alapon létrejött lelki tünetcsoport), amely valamiféle heveny fertőzés következtében alakult ki. Az ugyancsak ideggyógyász, histopathológus Kömyey István akadémikus vitába szállt a psychosyndrome heveny eredetével, szerinte főként a korai elaggás, valamint az agysorvadás ismeretében idült organikus psychosyndromát kell feltételezni, ami lehetett Pickatrophia, esetleg Creutzfeld — Jakob-féle degeneráció, de: „a legvalószínűbbnek tartom — ellentétben korábbi nézetemmel, amely szerint Semmelweis vitatkozási magatartása stb. paranoiás fejlődés tünete volt—, hogy nála már, igenis, legalábbis a 60-as évek eleje óta, a paralysis progressiva lassú fejlődése megvolt; ez aztán foudroyanssá vált 1865 júliusában. Lehetséges, hogy ebben szerepe volt az exogen fertőzésnek, de ettől függetlenül is bekövetkezhetett." 8. Gyilkosság? Silló-Seidl György, aki a bécsi kórrajz megszerzésével elévülhetetlen érdemet szerzett a Semmelweis-kutatásban, 1977 karácsonyán Semmelweis halála címmel kis könyvet adott ki Svájcban (Frankfurt a. M. jelzettel). Ebben egyrészt leírja a kórrajz és más Semmelweisre vonatkozó életrajzi adatok megszerzésének érdekes történetét, másrészt új hipotézist állít fel betegségével és halálával kapcsolatosan. Mint már fentebb utaltam rá, az elmebajt tagadja, az átmeneti zavartságot férficlimax-szal és cukorbajjal magyarázza, illetve azzal a stresszel, amit a 20 éves küzdelem^ pihenés teljes hiánya váltott ki. Az ujj sérülését, a bábaeskü-jelenetet (minthogy ezek Bókai anamnézisében sem szerepelnek) utólagos koholmánynak tartja, a kórrajzot és a kórbonctani jegyzőkönyvet pedig szándékosan kozmetikázottnak, sőt a Bókai-anamnézist is jobbadán kitaláltnak, a feleség által sugalmazottnak. A házasság rossz volta, a feleség unta a hozzá képest öreg (sőt önmagához képest is megöregedett), erőszakos és csak a rögeszméjének élő férjet, a férj unta a kicsinyes, szellemileg mélyen alatta álló feleséget. Ehhez járult a nemi élet klimaxos zavara: Semmelweis impotensnek érezte magát, örömlányoknál bizonyosodott meg arról, hogy mégsem az, akkor otthon is bizonyítani akart, ami csak féligmeddig sikerült, ezért a kísérlet sűrűn került megismétlésre. (Silló-Seidl tudvalevően egy sexualpathologiai szanatórium tulajdonosa volt Majna-Frankfurtban, azért ennyire járatos a házaséletek belső kríziseiben; Semmelweist úgyszólván pácienseként kezeli. . .) Ilyen előzmények után