Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 83-84. (Budapest, 1978)

FÓRUM - Benedek István: Semmelweis betegsége

az apró bénulások és remegések, a sajátosan paralitikus beszédzavar (dysarthria) kialakulására sem, vagy ha megvoltak is, hiányzott a pontos megfigyelés és leírás. A kórházi orvos beérte az általánosságban mozgó „őrjöngés" (Tobsucht) megjelöléssel, a többit a kórboncnokokra hagyta. Annyit mindenesetre jegyezzünk meg, hogy delíriumot nem észlelt, bár döntő fontossága ennek sincs, hiszen a delírium is előfordulhat pp esetén, másfelől ha septikus alapon lépett volna fel, akkor sem az alapbetegség volt, hanem csupán járulékos tünet. A boncolás Rokitansky intézetében történt. Hogy maga Rokitansky végezte-e a boncolást, vagy tanársegédje, Scheuthauer, esetleg ketten együtt — nem tudjuk. Az özvegy szerint Rokitansky volt a boncnok, és hogy „eszmeileg" részt vett a boncoláson, az bizonyos, mert intézetének minden jegyzőkönyve átment a kezén — legalábbis amikor otthon volt és nem volt beteg, márpedig most otthon volt és beteg sem volt, másnap ugyanis megjelent Semmelweis temetésén. Egyébként is érdekelhette hajdani kollégájának sorsa. A kórszövettani vizsgálatot Scheuthauer veje végezte, Theodor Meynert, magánlaboratóriumában. Mindhárman kiváló szakemberek, ennek megfelelően a bonctani jegyzőkönyv sokkal alaposabb a kórtörténetnél. A tetem külső leírása ijesztő. A bal mellkasfélen zöldesen elszínezett, légpárnatapintatú, félgömb alakú kiemelkedés. A jobb kéz középső ujjának mindhárom percén üszkösödő anyaghiányok, szakadozott szövetcafatokkal fedve, az ujjpercízület nyitottan tátong; a jobb könyök felett fillérnyi területen csonthártyáig hatoló anyagveszteség, gennyesen gyulladt szélekkel; a bal karonjobb térden és jobb bokán diónyi varképződés; a bal mutatóujj tőízülete fölött diónyi felpuffadás. Mint látható: korántsem az alapgyulladás áttéteiről van szó, hanem a verekedés és lekötözés típusos helycinek elhanyagolt sérüléseiről. Ennek megfelelő a belső lelet is: a bal mellkasfélben evesedő, üszkösödő, gázképző üreg férfiökölnyi kiterjedésben, amely betör a pleurazsákba. A belső szervek általában vérbővek, máj és lép tömör tapintású, belek gázzal telve, nyálkahártyájuk helyenként fellazult, a pylorus tájékán szemcséződött (mamelonirt). A bal vese felszínén diónál nagyobb gennyes tömörülés (aggregátum), gyulladásos környezettel. A latinnyelvü összefoglalás így hangzik: „A jobb kéz középső ujjának üszkösödése, amely betör az egyik ujjpereközötti ízületbe. Áttételek a végtagok bőr alatti kötőszövetében, áttéri tályog a bal oldali nagy és kis mellizom közt, a mellkasba betörve, bal oldali körülírt gennyes légmellet okozva. Bal vese áttételei." Mielőtt áttérnénk a számunkra fontosabb idegrendszeri boncleletre, szót kell ejteni arról a furcsaságról, hogy Semmelweis boncolásáról nem egy jegyzőkönyv készült, hanem legalább három — ha az utólagos közleményekben szereplő változatokat nem vesszük is számításba. Nevezetesen: elsőként (1) a kórlapban található, a kórlefolyás után, a teljes boncjegyzőkönyv; feltehetőleg (bár erre bizonyíték nincs) ezt közvetlenül a boncoláskor mondta tollba a pathológus. Nem annyira a szövegében, inkább az összefoglaló diagnózis néhány pontjában eltér ettől a (2) hivatalos kórbonctani protokoll, és némely adat szempontjából mindkettőtől különbözik a (3) Scheuthauer által az Orvosi Hetilapnak megküldött szöveg. Hangsúlyozni kívánom, hogy mind a három ..eredeti" és „hiteles". Korábban, amikor az 1924-ben készült Georg Stickert-féle két verziót ismertük (4, 5), továbbá a Leopold Schönbauertől származó 1947-es