Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 83-84. (Budapest, 1978)

FÓRUM - Benedek István: Semmelweis betegsége

kéznél; Schürertól egyébként tudjuk, hogy a bécsi pályaudvaron Hebra két fiákerrel várta őket, a másodikba ült Semmelweis, Hebra és Báthory közt. A beutaló „parere'' mindössze annyit árul el Semmelweis betegségéről, hogy „seit 3 Wochen mit eine/ dahin gehender Störung seines Gemüthiebens belastet ist." Feltehető, hogy Hebrál már korábban levélben értesítették a való helyzetről — ez a levél azonban sohasem került elő. Semmelweis abban a hitben utazott, hogy tovább mennek Gräfenberge, közben csak meglátogatják Hebráékat. Elérzékenyülten borult a rég látott „barát" nyakába, kedvesen elbeszélgetett a feleségével, akinek szüléseit annakidején ő vezette le, betegségtudatról tanúskodva „beteg fickónak" (ein kranker Kerl) nevezte magát, és gyanútlanul ráállt arra, hogy megtekintse Hebra „új intézetét". Csak amikor otl lepihent, majd fölkelve ki akart menni, de útját állták, akkor értette meg, hogy kelepcébe csalták. Dührohamában hat ápoló alig tudta megfékezni, kényszerzubbonyba erőszakolták és sötét kamrába zárták. Amikor másnap a felesége érdeklődőt! utána, azt a választ kapta, nem látogathatja meg. Hazautazott, hetekig az ágyai nyomta idegkimerüléssel. Laikusok gyakran mondják vagy írják, hogy minden egészséges ember dührohamot kapna, ha becsalják egy elmegyógyintézetbe és ott hat ápoló rohan rá. Ez logikusan hangzik, mégsem így van. Nem egyszer volt alkalmam látni indokolatlanul elmegyógyintézetbe juttatott embert; ezek általában nem dührohammal, hanem minél higgadtabb magaviselettel próbálták igazolni ép elmeállapotukat. VIII. A KÓRLEFOLYÁS 112 évi lappangás után megkerült Semmelweis elveszettnek hitt bécsi kórtörténete Ez elsősorban Darvas István és Silló-Seidl György érdeme. Darvas derítette k 1961-ben, hogy a kórlap megvan, a bécsi hatóságok azonban továbbra sem ismerték be és nem voltak hajlandók kiadni, mígnem Silló-Seidl 1977-ben igen ügyesen z nyomára jutott és megszerezte. Külön regény ez, részleteivel itt nem foglalkozom Hogy a bécsi hatóságok miért tartották titokban és zár alatt, arra nem derült fény talán szégyenkeztek a tartalma miatt. A kórrajz ugyanis nagyon pongyolán összecsapott fogalmazvány. Hogy utólaj. készült — mármint a halál beálltakor — azt nem vetjük a kezelőorvos szemére nagyforgalmú elmeosztályon manapság sem szokás naponta dekurzálni. De láthatólag nem sokat törődtek a „protekciós" beteggel, pedig Skoda is meglátogatta, éí valaha bécsi kollégájuk volt, s akárhogyan is: Európa-hírü tudós. Nem tudni, a; osztályvezető főorvos (E. Mildner) és az igazgató (J. Riedel) egyáltalán Iátta-e. Má: kezelésben, mint kényszerzubbonyban és vizes pakolásban, a dokumentáció szerim nem részesült. Gyakran volt dührohama, ilyenkor elkékült, asztmatikusán légzett vagi hörgött. Többnyire zavartan viselkedett, de néha kissé feltisztult és szakmai kérdésekről értelmesen nyilatkozott. Mint már otthon, itt is hangoztatta, hogy az Akademie tagja akar lenni, ezért saját művét és Siebold könyvét magyarra fordítja, 100 fény képet csináltat magáról, könyvét 22 egyetemnek megküldi. Ez ha zavarosan hangzik is, „nagyzási hóbortnak" aligha tekinthető: már rég megérdemelte volna, hogy z