Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 83-84. (Budapest, 1978)

FÓRUM - Szakvélemények és hozzászólások Semmelweis kórtörténetéhez (magyar és német nyelven)

esetleges jelenlétére tudnánk következtetni. De minderről szó sem esik, s emiatt e tekintetben csupán találgatásokra vagyunk kárhoztatva. Tudásomat meghaladja, hogy Meynert leírásából következtetni tudjak arra, hogy az idegsejtek elváltozásai heveny károsodás következményei voltak-e vagy sem. Ugyanígy nem merek nyilatkozni arra vonatkozóan sem, hogy a boncjegyzőkönyv „degeneratio grisea medullae spinalis" diagnosisa, továbbá a Meynert szövettani leírása mögött tabes (atrophia grisea funiculorum posteriorum) vagy valamely heveny károsodás húzódik-e meg. SILLÓ-SEIDL GYÖRGY VÁLASZA A VITA RÉSZVEVŐINEK: Hüttl Tivadarnak: Amint vázoltam, az ujjsérülés az intézetben keletkezhetett. Regöly pathológiai lelete felülvizsgálatot igényel. Ha Bókai nem vette figyelembe a sérülést, akkor orvosi műhibát követett el: ahelyett, hogy Semmelweist sebészeti osztályra utalta volna, elmegyógyintézetbe küldte. Ez bizonyíthatatlan gyanúsítás. Juhász Pálnak: A Semmelweis használta hangnem egyáltalán nem volt szokatlan. Egyben utalok Regöly fejtegetéseire a Korányi és Poór közti vitával kapcsolatban. Amint az írásszakértők is kimutatták, Semmelweisnél szó sem lehetett elmebetegségről. Kijelentései és viselkedése mindig megmagyarázhatók. Nem szabad elfelejtenünk, hogy psychiaterek szemében egy ember sem normális! Nekik mindig betegséget kell találniok, ők sohasem mondják: sine morbo. Ezért kértem az előítéletek mellőzését, ami — ahogy ebből a vitából kiveszem — mégsem történt meg. Visszazökkentünk a régi kerékvágásba. Egyszerűen csak arról esett szó: milyen elmebetegsége volt Semmelweisnek? Hogy semmilyen se, arról senki sem akar hallani Juhász Jenőnek: Amint egy másik előadásomban már kimutattam, Riedel 1865 augusztus havi jelentéséből kitűnik, hogy annak a három férfinak, akik Semmelweisszel azonos hónapban haltak meg az intézetben, az agyi bonclelete csaknem teljesen megegyező (hyperaemia, atrophia és hydrocephalus), holott különböző betegségekben haltak meg. Ez ellene szól annak, hogy ezeknek a részleteknek pathológiai értéket tulajdoníthassunk. Eltekintve egy fontos mozzanattól, amit az értékeléskor teljeser figyelmen kívül hagytak: Semmelweist augusztusban boncolták. Akkoriban a hullákat nem hűtötték. Bomlásjelenségek léptek előtérbe. Az agy- és gerincvelőt még további 24 órával később vizsgálták meg, mert Scheuthauernak ezeket a részeke) Meynert magánlaboratóriumába kellett vinnie. Annak oka, hogy a kórlapokat több mint 100 évig nem bocsátották rendelkezésre előttem világos. Bécsben már régóta tudták, hogy hogyan keletkezett és hogy milyer hibák vannak benne. Csak azt nem tudták, hogy Semmelweis sohasem halt volní meg elmegyógyintézetben, ha oda nem „juttatták" volna. Ennek hátterét az osztrákok nem ismerték: Semmelweis küzdelmét saját hazájában; kollégái közötti helyzetét kartársai jellemét és Semmelweishez való különleges viszonyukat; azokat a körűiményéket, ahogyan 1850-ben Magyarországon őt (mint nem-forradalmárt, akit Béc;