Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 82. (Budapest, 1977)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Lambrecht Miklós: Magyar kutatók a klasszikus citológia korszakában

tográfiával regisztrálva, e rostrendszer szerepét a rákos infiltráció alapfolyamatában és e téma felvetésével az orvostudomány aktuális problémáival tartott szoros kapcsolatait bizonyította. Tematikája a tágabb értelmű plazmológia művelését jelentette, bát meglepő módon az intercelluláris állományt holt anyagnak tekintette, kolloidikai és biokémiai tények ismeretében is. [30,] Végül Gelei József (1885—1952) szegedi zoológus professzor citológiai eredményeit kell ismertetni. Egyik észlelése szerint [29,] a sejtoszlásban tapasztalható a kromoszómák hosszanti párosodása. Ezzel kapcsolatban rá kell mutatni egy irodalmi tényre: a ma meiosisnak nevezett redukciós sejtoszlás egyik fázisát Moore amerikai zoológus leírta gaméták conjugatiojával kapcsolatban 1896-ban és ezt a jelenséget synapsisnak nevezte el [31,] Ez megfelel a Géléitől később leírt jelenségnek. Érdekes, hogy Moore után 1 évvel Sherrington angol fiziológus a neuronok egymáshoz kapcsolódását szintén synapsisnak nevezte [35,]. Gelei sokat tanulmányozta a véglények ingerlékenységi életjelenségeinek; organellumait. így leírta a subpellicularis neuroid rácsrendszerX, amely a kéregplazma alatt helyezkedik el. A felszíni csillók receptorait összekötő finom rostokat neuronemarendszernek nevezte és ennek feladatát a sejtműködés koordinációs egységének biztosításában látta [13,]. * Felsorolásom végén érdemes összefoglalóan jellemezni az alkalmazott módszereket. Sajnálatos, hogy a régi eredményközlésekben nem tartották fontosnak a technikai adatok megadását, így a mikroszkóp típust, a nagyítási fokot. Meglepő, hogy a századforduló körüli kutatók nem használták fel az újabb technikai vívmányokat, így a polarizációs mikroszkópiát, Zsigmondy ultramikroszkópját, amellyel pedig a plazma kolloidalis állapotát lehetett volna tanulmányozni. A hisztológiai anyaggal foglalkozók mint Lenhossék és Apáthy, a már kidolgozott fixálási, beágyazási előkészítés után készült festett metszeteket vizsgáltak, tehát eleve holt struktúrát. A protisztológusok viszont főleg natív, tehát élő készítményeket, esetleg beszárítottakat néztek; ritkán kezelték ezeket kémiai anyagokkal. Vitatható — nem csak mai szemmel — a régi szerzők illusztrációs anyaga. Általában rajzokat közöltek, amelyek ugyan sokszor művészileg szépek voltak, de a reális kép visszaadása szempontjából szubjektívek és pontatlanok, bár alkalmasak a fontosabb részletek kiemelt ábrázolására. Mindez azért kifogásolható, mert a múlt század második felében a mikrofotografálásnak már utat törtek, többek közt Grnby Dávid, a Párizsba szakadt magyar mikológus és gyakorló orvos, valamint Gerlach, a német neurohisztológus.

0 1880 körül R. Koch, a bakteriológia egyik alapvetője is próbálkozott a mikrobák fotografálásával. Később Huzella az első kezdeményezők között alkalmazta a tnikrokinematográfiát, így a szövettenyészetek eseményeit kronologikusan rögzítette. Röviden fel kell sorolni mindazokat, akiknek ugyan van közük a citológiai kutatás6 Gerlach, J. von: Die Photographie, als Hilfsmethode der Mikrosk. Untersuchung.-Leipzig 1863.