Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 82. (Budapest, 1977)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Lambrecht Miklós: Magyar kutatók a klasszikus citológia korszakában

Abonyi Sándor (1881—1930) zoológus itt azért érdemel figyelmet, mert Entz G. tanítványaként örökségnek tekintette a citofán formára vonatkozó Entz-féle eredményeket. 1925-ben megpróbálta erre felhívni a szakkörök figyelmét [1,]. Részben Entz régi készítményeit és néhány rajzát használta fel, de frissen reprodukált készítményekben is sikerült citofánjelenséget találni és ezekről mikrofotogrammokat készíteni. Ez a dokumentáció nagy előrelépésnek számított az elődök rajzillusztrációihoz képest. Kezdeményezése — sajnos — közönybe fulladt és a hagyaték — tudtommal ma is feldolgozatlan, bár ma már tényleg csak historikus érték. Péterfi Tibor (1883—1953) alakja — több mint 50 éve külföldre kerülve és itthon elfelejtve — túlságosan a történelmi múltba merült. Kolozsvárt tanult, később távolról is — lelkes Apáthy-tanítványként Budapesten dolgozott, majd 1920-től a weimari Németországban, végül Törökországban. Hisztológusként inkább a neurofibrillák jelentőségét kiemelő continuitastanhoz vonzódott, mint Lenhossék neurontanához, de 1909—11 közt megjelent három szövettani könyvében tárgyilagosan ismertette az ellentétes nézeteket. [17, 18, 19,]. Németországban biológiai referáló folyóiratokat szerkesztett [32, 33,] és konstruált egy mikromanipulcitort, amely neki a citológia történetében is helyet biztosít. [34,] A magyar tudománytörténetben jelenleg 5. generációban is tudományt művelő Entz-család másik jelentős tagja E. Géza jun. (1875—1943). Zoológia, majd ált. élettan professzorként és a Tihanyi Biológiai Intézet igazgatójaként önmagát ,

^implex Naturae observator"-nak vallotta. Egyszerű megfigyelőnél sokkal többet tett ökológiai tanulmányai során, amelyek a Balaton természetes életjelenségei leírása mellett a ma környezetvédelemnek nevezett irányba mutattak. Lehet, hogy apai örökségként, de ő is intenzíven foglalkozott a protozoonokkal és azokon jól tanulmányozható protoplazma-tulajdonságokkal. Témái közé tartozott a contractibilitas — differenciált fibrillaris apparatus nélkül is, továbbá mechanikus ill. ozmotikus tényezők alkalmazásával vacuolisatio előállítása és természetesen a spiralisatio jelensége. 1938-ban már utalhatott [10,] mások észlelésére per analogiam, amely szerint a kromoszómák, továbbá egyes fehérjemolekulák spiralis szerkezetűnek bizonyultak.

0 Huzella Tivadar (1886—1951) anatómus, később hisztológus professzor egyénisége Apáthyhoz hasonlóan szintén sok vitát váltott ki, főleg utólagos értékelésében. Túlzottan szigorú bírálóinak fő érve az ő holistikus felfogása volt, de ennek tárgyalása nem tartozik a témához. Sokkal lényegesebbek mikromorfológiai eredményei, amelyek alapján az 1928-ban megalapított Nemzetközi Sejtkutató Társaság első elnöke lett. Ezek az eredmények a sejtközötti állományra vonatkoztak. Főleg az argirofil rácsrostokkal foglalkozott, amelyek összességét rendszerszerűén értékelte és lényeges tulajdonságuknak tartotta az „elastomotoros mikromechanizmusf\ Ez a rugalmas rostrendszer befolyásolná — véleménye szerint — az általa átszőtt szervek funkcionális megnyilvánulásait. Kísérletileg és szövettenyészetben kimutatta, mikrokinema5 A probléma modernségét mutatja, hogy azokban az években Astbury kimutatta Röntgendiffractios módszerrel a nukleoproteid molekulák szerkezetének periodicitását, Pauling és Corey a fehérjék alfa-helix modelljét, később pedig Watson és Crick a nukleinsav kettős spirális szerkezetét bizonyította be. Az a tény, hogy évtizedekre visszamenően különböző kutatók különféle spiralizációs jelenségeket mutattak ki, nem jelent azonos vizsgálati szubsztrátumokat, de a közös jelenségben rejlő feltűnő érdekességet igen.