Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 82. (Budapest, 1977)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK — ELŐADÁSOK - Lambrecht Miklós: Magyar kutatók a klasszikus citológia korszakában

Elsőként Scheuthauer Gusztáv (1832—1894) említendő, aki Rokitanskynál tanult, majd 1874-től budapesti kórboncnok professzor volt. Mestere halála után megírta életrajzát 1879-ben. Bevezetőként vázolta a patológia történeti fejlődését és ennek keretében ismertette a század közepén kibontakozott, nemzetközi méretű „sejtelméleti vitát". így közvetítette a hazai közönségnek a lényegesebb citológiai ismereteket. Dolgozatának érdeme, hogy rengeteg művelődéstörténeti adatot tartalmaz, a századközepi Bécs szakmai miliőjét személyes benyomásokkal érzékelteti, de nyomasztó hátrány az érthetetlenség határát súroló, kerékbe tört magyar nyelvezete (német anyanyelvű lévén). [20] Lényegében hasonló jellegű, de alaposabb, részletesebb és szakszerűbb volt a majdan antropológus professzor Török Aurél (1842—1912) korai szakirodalmi működése. Még kolozsvári professzorként 1876—78 között 3 füzetben foglalta össze az élő anyagra és annak elemi szerveződési formájára, a sejtre vonatkozó ismereteket. Rövid, az ókori görögökig nyúló visszaemlékezés után a reneszánsz anatómiai megújulásán át saját koráig terjed irodalmi beszámolója. Nyomon követi egyes fogalmak és műszavak kialakulását, de helyes érzékkel elveti az akkori magyarosító törekvések egyik torzszavát, a „górcsőt", a nemzetközileg elterjedt mikroszkóp helyett. Felismerte történeti áttekintésében, hogy a sejtelmélet kialakulása előtt már érvényesült az a feltevés, amely szerint az állati és növényi szervezet „bizonyos törvényszerűséggel ismétlődő és meghatározott számú elemi alakrészből van összetéve". [21, 22, 23] A Schleiden és Sckwann-féle elmélet sok (főleg Schwann cytoblastema-tana feletti) vitában kikristályosodott végkövetkeztetéseit gazdag irodalmi anyagot (német, angol és francia nyelven) idézve ismertette, Virchow, Köliker és Goodsir állásfoglalásaival együtt, 1861-ig. Ez a fordulat éve, amikor német nyelvterületen Max Schultze („Über Muskelkörperchen und dasr was man eine Zelle zu nennen habe"), angolul pedig Lionel Beule. („Cm the structure of the simple Tissues of the human body") meghatározták a sejt fogalmát, kritériumait; eszerint a sejt protoplazmával körülvett magból áll, de elvetették Schwann 3. kritériumát, a sejthártyát mint jellemző alkatrészt.

1 A bécsi Brücket is idézte 1862-ből („Die Elementarorganismen"), aki a sejtet „elemi szervezet''-nek nevezte el. Végül Beale 1865—70 közötti 3 fontos tanulmányát is részletesen ismertette, az angol búvár protoplazmára vonatkozó kifejezéseit és feltevéseit foglalva össze. Ilyen, ma is használt szavai: „elementary part"= elemi rész, „living matter" — bioplasma = élő anyag. Maga Török is helyesebbnek tartotta a hazai szaknyelv számára az „élő anyag" kifejezés használatát a „protoplasma" helyett, az utóbbi szó más fogalmakra is átvitt értelmezése miatt. Bár Török semmivel sejárult hozzá a sejtre és a protoplazmára vonatkozó ismeretek gyarapításához, referátumai a kor ismeretanyagát kritikusan foglalták össze és csak egy idézettel próbálom jellemezni előre látását: „Föltéve, hogy Beale nézetei valósulást nyernek, a szövettani búvárlat egy új szakmával fogna gyarapodni, ti. a 1 Megjegyzendő, hogy a modern szubmikroszkópos vizsgálatok igazságot szolgáltatnak Schwann-nak, u. i. valamilyen ,,határhártya"-we/?7era/7 minden sejtnek külső rétegeként fellelhető.