Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 82. (Budapest, 1977)

TANULMÁNYOK - Friedrich Ildikó: Az egészségügyi kultúra hiányának okai a 18. századi Magyarországon

Ellenben, ha a gazda lova, tehene, hízói vagy más jószága lett „nyavalyás", egyszeriben vége lett a nyugalomnak s a béketűrésnek. „Akár melly meszsze lakjon d marha orvos .. . sem költségét, sem fáradságéit nem sajnálván [a paraszt] még is vagy hozzá mégy en, vagv magához elhozat/a. Nem dr ágálja ai hozzá való szereket s eszközöket...«™ A paraszt tudott állatainak egészségére vigyázni, a magáéval vagy háza népével azonban mit sem törődött: „Tsudálkozásra méltó, hogy ci paraszt ember jobban vigyáz marhájának egésségére, mint sem ci magáéra. Senki meg heviiltt lovait hirtelen hideg kitt vízzel nem itatja, kivált midőn nyugattá akarja, tudván ezt veszedelemnek lenni, de önnön maga ettől nem irtózik. De nem tsak ez az egy példánk vagyon a' hol a' balgatag emberek egésségeket kevesebbre betsülik mint sem más alább való mar hajókat."

31 Egy-egy himlőjárvány alkalmával a falvakból a gyermeki holttestek tömegét hordták ki a temetőkbe. A „szapora gyermekhalandóságának az oka, hogy „némellyek ci szükséges segedelmek' nem léte miatt, némellyek a

1 sokféle ártalmas és rendeletlen gyógyítás miatt, némellyek pedig önként az halálra fel-áldoztattaki'

3

'

1 Benkő Sámuel, Borsod megye főorvosa jogos haraggal támadt mindazokra, akik közönyösen nézték végig gyermekeik halálát, orvost hívni eszükbe sem jutott, bezzeg a baromorvoshoz azonnal szaladtak, ha szükség volt rá. „Én meg-nem foghatom némelly emberek' gondolatját , ci kik ha marhájoknak valami baja vagyon, nagy szorgalmatos gonddal minden orvosságokat eggybe szednek." Majd Tissot szavaival folytatja: „Akármelly meszsze lakjon ci marha-orvos, sem költségeket, sem fáradtságokat nem sajnálván vagy hozzája mennek, vagy magokhoz el-hozatják. De ha önnön magok, vagy feleségek, s gyermekek megbetegszenek, keveset gondolnak az orvosló eszközökkel, mindjárt azt kiáltják: tsak meg-kell egygyszer az embernek halni: kiknek én-is azt felelhetném: ci marhának is egygyszer meg-kell dögölni."

7

® A jószágnak szánt megkülönböztetett figyelem és az emberi élet semmibevevése a köznép körében általánosan elterjedt nézet volt. Ezt a vulgáris „prakticizmus"-t nem ingatták meg a nagy eszmei áramlatok, sem a humanizmus, sem a felvilágosodás — nyomai még a 20. század elején is fellelhetők voltak. Eredőjük egyfajta szellemi elmaradottság volt, mely egyfelől anyagi meggondolásokba, másfelől vallási tanokba torkollt. Az állatállománynak pontosan meghatározott pénzértéke volt. Ha egy igásló vagy egy tehén elhullott, a paraszt tudta, mennyit veszített ezzel, s azt is tudta, mennyit kell dolgoznia, míg pótolhatja a veszteséget, pótolhatja-e egyáltalán. Az embernek nem volt pénzértéke, legfeljebb a munkabírása alapján lehetett őt valamiféle értékkategóriába besorolni. Ilyen meggondolás alapján a legértéktelenebb az öregek csoportja volt, majd a kicsiny gyerekeké, végül az asszonyoké. A vallás tételei azt tanították, hogy Isten akaratába bele kell nyugodni. Isten akarata volt a betegség is, a halál is. Betegség esetén várakozó álláspontra helyezkedtek — hátha meggyógyul, jobbra 30 A' néphez való tudósítás... 578—579. 31 U. o. 27. 3- Benkő i. m. Bé-vezető tudósítás. 33 U. o.