Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 82. (Budapest, 1977)

TANULMÁNYOK - Friedrich Ildikó: Az egészségügyi kultúra hiányának okai a 18. századi Magyarországon

1752-ben újabb királyi rendelet született az alsóbb néposztályok igyenes gyógyításának érdekében. Nyilvánvalóan a megyék hiányos egészségügyi ellátottsága tette indokolttá az újabb intézkedést, amely elrendelte, hogy ahol chirurgus céh nincs, ott a megye tartson chirurgust, aki a szegényeket ingyen gyógyítja és mérsékelt árú gyógyszerekkel látja el. „A sebészeket a kormány az orvosok hiányának pótlására szolgálókul, olyanokul tekinti, akik eléggé alkalmasak arra, hogy a szegényebb néposztálynak segítségére Iehessenek. "

25 A század végén, 1782-ben II. József szorgalmazta, hogy a megyei főorvosoknak szolgálati szabályzatot készítsenek, s e szabályzatban többek között hangsúlyozottan szerepelt a szegények ingyenes gyógyítása. A megyei physicusoknak évenként jelentést kellett készíteniük arról, hogy az adott időszakban hány szegényt gyógykezeltek. Amennyiben nem tettek eleget az előírt kötelezettségnek, elvesztették hivatalukat. 1786 májusában az uralkodó újabb instrukciót adott ki a vármegyék orvosainak ugyanebben a tárgyban: ,,/T szegényeket minden kiilömbség nélkül ingyen tartozik gyógyítani a vármegye fizikusa, egyáltallyán pedig semmiféle betegen, ci kit gyógyított, kemény fenyíték alatt felette való pénzbeli húzást, vonást ne tegyen, és mivel a' Vármegyétől arra ci végre fizetése volna, szinte úgy ci szegényeknek az ő betegségekben hasonló szorgalmatossággal és igyekezettel, valamint a gazdagabbaknak szolgálni tartozik."

26 A kérdés megoldatlanságára enged következtetni az a tény, hogy az e tárgyban kiadott rendeleteket újra meg újra meg kellett erősíteni. Az állam feltételezhetően éppen az orvoshiány miatt nem tudta érvényre juttatni rendeleteit, ennek következtében a közegészségügy terén semmiféle előrehaladás, minőségi változás nem történt. A helyzet aggasztó voltát elsőként a hivatásukat szerető s a nép egészségügyi helyzetét ismerő doktorok ismerték fel, ők természetesen nem hatalmi szóval, hanem racionális ötletekkel kísérelték meg a nyomasztó gondot megoldani. A pénztelenek egészségügyi nyomorúságának javítása érdekében orvosaink egyrészt a közösséghez, a falu vagy a város lakosságához fordultak, másrészt a társadalom tehetősebb osztályához és csoportjaihoz, a földesurakhoz, a papsághoz, rájuk hárítva az állam által egyelőre megoldatlan egészségügyet: „Ha a" beteg ally szegény, hogy épen semmi orvosságra való költsége nintsen: olt . . . okvetetlen a' gyülekezet annak segedelmére köteles, vagy pedig a* földes Uraság, egyházi szolgák és más tehetősb emberek."

11 Az orvos és a beteg megromlott viszonyának hátterében azonban nemcsak anyagi és szellemi okok húzódtak meg, hanem társadalmi jellegű ellentétek is. A doktor „úr" volt, tanult ember, szokásait, életvitelét, jövedelmét tekintve rangosabb helyet foglalt cl a társadalomban, mint a szántó-vető paraszt vagy a szintén kétkezi munkából élő iparos. E társadalmi különállás folytán természetesen nem jöhetett létre bizalmas kapcsolat orvos és parasztbeteg között, mert az „úr és pór" viszony majd minden esetben elnyomta és kizárta a kívánt kontaktus létrejöttét. A németből fordított „Szükségben segítő könyv" egyik tanmeséje arról szól, hogy miért idegenkedik a falu népe 25 Demkó i. m. 505. 20 Linzbauer, Franciscus: Codex sanitario-medicinalis Hungáriáé. Buda, 1853. III. köt. 1. rész 973. pont 248. p. (Tiszti Oktatás a' Vármegyék Orvos Doctorainak részére.) 27 A' néphez való tudósítás. . . Elől-járó igazgatás 19—20.