Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 82. (Budapest, 1977)
TANULMÁNYOK - Friedrich Ildikó: Az egészségügyi kultúra hiányának okai a 18. századi Magyarországon
a vérnyomást. Albrecht Haller, Svájc szülötte néhány év múlva kikutatja az epe szerepét a zsírok emésztésében. A század közepén már tudnak szemhályogot operálni. Ugyanekkor van Swieten, Mária Terézia udvari orvosa, bizalmas tanácsadója megszervezi Bécsben a klinikai orvosképzést. Pinel, francia orvos leoldja a láncokat az őrültekről és az elmebetegekről; közismert lesz a kopogtatás módszere az orvosi vizsgálatoknál. Sor kerül az első vakbéloperációra. A láz, számos betegség kísérő tünete mérhetővé válik a hőmérő segítségével. Sürgető feladatként jelentkeztek a járványok és a fertőző betegségek elleni hatásos gyógymódok, védekezési eljárások kidolgozása is. A pestisjárványok alkalmával bevezetik a fertőzött területek szigorú elkülönítését, meggátolván ezáltal a járvány terjedését. A himlő elleni védoltás felfedezése az angol Jenner nevéhez fűződik, az eljárás széleskörű alkalmazása, törvényessé tétele a következő század orvosgenerációira hárul. A felvilágosodás idején az orvostudomány a ráció jegyében fejlődik — a kísérletileg bizonyítható eljárások, fejlődő műszerek, boncolások útján nyert tapasztalatok avatják tudománnyá. Tekintélyét növelik az újonnan alapított egyetemek, kórházak, az új eljárások, a városokban kialakuló egészségügyi hierarchia, élén a főorvossal (physicus), majd a borbélymesterekkel, sebészekkel, fürdősökkel, a patikusokkal és a bábákkal. A fejlődés azonban éppen egy lényeges pontnál akadt meg: a racionális úton járó orvos nem tudott kapcsolatot teremteni a babonás szemléletű, az új eljárások iránt bizalmatlan, gyanakvó néppel. Rácz István, végzős orvosnövendék 1816-ban, latin nyelvű disszertációjában (Planematologia Jatrices. . .) leírta az orvosi tévedések tanát, történetét. A szerző szerint az orvostudomány történetének 3 korszaka van: 1. a puszta intuíció és a nyers képzelet, azaz a naiv tapasztalat és a babona kora; 2. az értelmes tapasztalat korszaka az értelem törvényei alatt; 3. az orvosi elmélet korszaka az ész világánál. 18 A felvilágosodáskori medicina tudományát mindenképpen a második, esetleg fejlődési irányát tekintve — a harmadik korszakba kell sorolnunk. A köznép azonban egészségügyi kultúráját tekintve a „puszta intuíció és a nyers képzelet, azaz a naiv tapasztalat és a babona" fokán állott, és ez a tény elvi, eszmei síkú különállást, kölcsönös bizalmatlanságot és gyanakvást eredményezett. Az orvos tudta, hogy a nép nagy része egyszerűen nem hisz az orvosnak, tudományát, gyógyító tevékenységét megkérdőjelezi, nem ért egyet vele. „A" természet szerént való hólyagos fejér himlőkben gyakorta még a' tudós jó orvosoknak sem hiszen a" 1 köz nép: hanem ezeknek hírek nélkül alattomban a* paraszt orvosoktól, vén aszszonyoktól, sok próbán forgott (mint magokról monijcik) koporodott kofáktól... orvosságot adnak a' betegeknek . . . " lö , panaszolta Anton Hacn, bécsi orvosprofesszor. Az orvos keserűen tapasztalta azt is, hogy utasításait semmibe vették, de ennek következményét, a beteg 18 Réti Endre: Másfél évszázados pesti doktori értekezés az orvosi tévedésekről. Orvosi Hetilap, 1974, 8, 462. 19 Haën Antal: Oktatás, miképpen lehessen Ű' hólyagos fejér himlőket legkönnyebben. . . meg gyógyítani. [Ford.] Szeli Károly. Bécs, 1775. 16—17.
