Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 82. (Budapest, 1977)
TANULMÁNYOK - Friedrich Ildikó: Az egészségügyi kultúra hiányának okai a 18. századi Magyarországon
ben segítő könyv"-ben szó esik arról, hogy a parasztember nemigen tudja megállapítani, meghatározni, milyen állapotban is van a beteg, így hát az írásba foglalás eleve nehézségekbe ütköznék, még akkor is, ha esetleg nem állna fenn az analfabétizmus akadálya. Reális megoldásnak tűnt. hogy az orvost egy írástudó, művelt ember, a pap tájékoztassa. Papnak, tanítónak és más tanult embernek természetszerűlegjelentősebb, sokszor hivatását meghaladó szerepköre volt az olyan közösségekben, ahol az elemi ismeretek hiánya volt a jellemző, ugyanakkor a tanulatlan ember jóval kiszolgáltatottabb volt, mert minden ügyé ben-bajában közvetítőre volt szüksége. Könnyen belátható, milyen tortúrát jelenthetett egy falusi embernek papot keríteni, vele levelet iratni a házban fekvő beteg állapotáról, a levéllel szekéren, lovon vagy gyalog a legközelebbi orvosin)/ menni, aztán a patikust kivárni, majd újra hazatérni, kipróbálni a gyógyszert, segít-e a betegen, s ha nem, folytatni a jövés-menést paptól orvosig és vissza. Ilyen időt, pénzt és fáradságot igénylő ,,gyógyítás"-nál többnyire a halál kerekedett felül. A rendkívül mostoha egészségügyi viszonyokat mindenekelőtt a hazai szakemberképzés megindításával próbálták orvosolni. Mária Terézia 1769 novemberében adta meg az engedélyt a magyarországi orvoskar alapításához. Az oktatás 1770-ben kezdődött meg a nagyszombati egyetemen. A Kolozsvárott működő orvos-sebészi és szülészeti iskola természetesen továbbra is jelentős szerepet töltött be a szülésznők és sebészmesterek képzésében. Nyolc évvel az orvosegyetemi képzés megindulása után Rácz Sámuel, az egyetem rendkívüli tanára, az anyanyelv buzgó istápolója már múlt időben írt mind az orvoshiányról, mind a képzetlen kontárok áldatlan ügyködéséről: „Tekintsük bár egy kevéssé az Orvosi Tudományra, Boldog Isten, melly sóhajtozva szűkölködött e' nélkül Hazánk ! ámbár a' külső Országok mindenkor voltak ollyan hajlandósággal Nemzetünkhöz, hogy ebben ci mesterségben-is tudós embereket költsönöznének; de ezek leginkább a városokat lakták. Azonban pedig a' borbélyok tudatlansága miatt, kiknek gond-viselésére bizattatott egyedül a' szegénység, ci falusi temetőhellyek szünet nélkül tellyettekt" 1 * Ugyancsak Rácz Sámuel volt az, aki az 1780-as évek végén elsőként írt a magyar orvostudomány fejlődéséről. Mátyus István 1762-ben adta ki 2 kötetes Diaetetica-ját, mely az egészség megtartásának módjait tárgyalja. Rácz az 1789-ben kiadott Physiologia-jában a többet és jobban tudó szakember fölényével tekint öregedő kollégájára és annak orvosi tudományára: ..Ez az Orvos sok tanításokban mi töltünk kidömbez. mivel még akkor azok ai dolgok vagy tudva nem voltak, vagy legalább közönségesen bé nem vétettek, a' miket ci későbbi idők vagy egészszen újra kijelentettek, vagy nagyobban megvilágosítottak, és megerősítettek."' ' A 18. század folyamán valóban fejlődésnek indult az orvostudomány Európaszerte. 1733-ban Stephen Hales angol orvos Haemodynamics c. munkájában ismerteti l * Rácz Sámuel: Orvosi eklatús, mellyet a' leg-gyakrabb, és leg-közönségesebb belső nyavalyáknak jeleiről, és orvosságairól... magyar nyelven ki-adott-—. Pozsony, Kassa, 1778. 2. kiad. [Ajánlás Üiményi Józsefntk.] 2—4. " Rácz Sámuel: A'physiologiának rövid sommája. Pest. 1789. 231—232.
