Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 82. (Budapest, 1977)
TANULMÁNYOK - Friedrich Ildikó: Az egészségügyi kultúra hiányának okai a 18. századi Magyarországon
gondviselőjének szívére köti: «Ha midőn pedig emberi gyarlóság szerint egészségébe valami változás lenne. . . Tolvay Géiborné, vagy Balogh György né asszonyomnak hírül adván, az mennyire javallják, külső orvossággal orvosol tassék.» 11 Halmágyi István is megemlítette naplójában, hogy hiába fordult orvoshoz a skorbutjával, végül is kénytelen volt Szócs Mihálynét, a híres gyógyító asszonyt felkeresni. 12 Számos főúrnak, ,,nagy házat vivő" nemesnek volt ugyan háziorvosa, ennek ellenére reménytelennek tűnő betegségekben, vagy a betegség súlyosra fordultával nem egyszer előfordult, hogy javasasszonyt vagy kuruzslót hívtak a kastélyba. A jobb egészségügyi ellátás érdekében született meg az az elképzelés, hogy „minden helységnek az ö jövedelméhez képest a 1 szegényeli számára különös ispitá/ja volna. Ezt könnyen meg-tehetnék, ha azt az alamisnát, mellyet országunkban sok haszontalan, hamis, ingyen élő, dolog kerülő koldusoknak osztanak, illy hasznos végre fordítanák. De ebben hazánknak állapatja siránkozásra méltó." 1 ^ A megoldás korántsem bizonyult ilyen egyszerűnek: a kórházak építéséhez és fenntartásához nem volt elegendő anyagi alap a koldusoknak szánt alamizsna, de nem lehetett kórházakat létesíteni szakemberek nélkül sem, mert az ilyen „ispotályok" legjobb esetben is a köznép által rettegett, kétes hírű intézmények maradtak, ahol már csak meghalni lehetett, meggyógyulni semmiképpen sem. A régi Pest-Budáról olvasván, igazat kell adni a borúlátó orvosnak, aki hazánk egészségügyi intézményeit „siránkozásra méltó"-nak találta: „A kórházakról semmi jót sem mondhatunk. Az egyetemi kórház ugyan kifogástalan, itt azonban csak 12—15 személyre van hely. A városi, vagyis polgári kórház, azt hiszem, a legrosszabb egész Európában. Ha nem láttam volna, nem hinném el, hogy ilyen is létezik e városban. Épület, bútorzat, szolgaszemélyzet, szóval minden nyomorult, büdös és piszkos. Egy kis dohos szobába nyolcz ágy volt betuszkolva, az egyetlen ablak is be volt téve, pedig a hőség különben is elviselhetetlen volt." 14 A mindennapi orvosi gyakorlat során is számtalan nehézség merült föl. Előfordult, hogy a beteg ember hozzátartozója a faluból elment a városba a doktorhoz, de fáradságos és költséges útja legtöbbször hiábavalónak bizonyult, mert az orvost az „együgyű parasztember" nem tudta kellőképpen tájékoztatni a beteg állapotáról. A népnek írott orvosi könyvekben ezért gyakran olvashatunk olyan fejezeteket, ahol azokat a kérdéseket sorolják föl, „meltyekre szükség képen meg-kell tudni felelni annak, ci ki az orvoshoz tanátsot kérni küldettetik." Mindenekelőtt tudni kell a beteg korát, egészségi állapotát: fekszik-e, föl tud-e kelni, járni, van-e láza, étvágya jó-e vagy rossz, milyen gyógyszereket szedett. Külön kérdéscsoportokat állítottak össze az orvosok arra az esetre, ha a beteg nő vagy gyermek volt. Kiss József, gróf Széchényi Ferenc háziorvosa azt javasolta, hogy „írás által is lehet tudóssitani az Orvost, hogy ha okossan le-tudja valaki írni állapottyát CL betegnek." 1 * A Kömlei által fordított „Szükség11 Magyary-Kossa í. na. IV. köt. 19. p. 52. pont 12 U. o. 46. p. 120. pont. 13 A' néphez való tudósítás... 583—584. 14 Robert Townson utazása Magyarországban 1793. Közli: Szamota István: Régi utazások Magyarországon és a Balkán-félszigeten. Bp. 1891. 478. 15 Kiss József: Egésséget tárqvazó Katechizmus. . . Minden nem orvosnak... Sopron, 2. böv, kiad. 1796. 110.
