Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 82. (Budapest, 1977)
TANULMÁNYOK - Lázár Szini Karola: A magyar orvosi műszókincs fejlődésének kezdetei
hetetlen alapja, tehát az orvostudományok alapja is. Az anatómiai fogalmakat jelölő szavak összessége, az anatómiai szókincs pedig az orvosi nyelv alapja. A test felépítésére vonatkozó elképzelések az emberi gondolkodás korai elemei, ezt kőkorszakbeli ábrázolásokkal bizonyítja az orvostörténelem. A szerv fogalma is valószínűleg a történelem előtti időkben gyökerezik. Az egyes szervek működéséről az egyiptomi, görög-hellén orvostudománynak már voltak fogalmai, de tudományos rendszerezésükre csak az állatboncoláson alapuló galenusi anatómia megdőlésével, illetve a tudományos igényű vesaliusi anatómia megteremtésével (1543) került sor. 23 A szójegyzékek az anatómiai műszavakat az orvostudományban az adott időben érvényes taglalásnak megfelelően, a fejtől a végtagokig testrészenként sorakoztatják fel. Az anatómiai fogalomkörön belül így kisebb egységek, a testrészek (fej, nyak, derék 'törzs' és tagok 'végtagok') csoportjai adódnak. Ezeken belül kisebb tájékokat, a testrészek környékét ismerte és nevezte meg az ember, így a fejen: tető, homlok, orca, a derékon: mell, hát, has, far, ágyék stb. Ezek a testrészek további kisebb tájékokra osztódnak, pl. az arcon: szem, orr, száj, áll, pofa. A teljes anatómiai nyelvanyag így fogalomkörönként mellé-, illetőleg fölé- és alárendelt, fő és alfogalmakra bontható. És ez nem más, mint a fogalmi mező tagolása. 21 Az emberi megismerés fokozatosan haladt a felületi testtájékoktól a belső területek felé, így az anatómiai szókincs is a tájanatómiai képzetek tükrözésétől fejlődött a szervanatómiai fogalmak nyelvi jelölőinek kikristályosításáig. Fogalomköri csoportosításban a szójegyzékek nyelvi anyagának nagyobb része (SchlSzj., Murm. 2 °), a kor ismereteinek megfelelően a tájanatómiai csoportosításba illeszkedik, és csupán a szervrendszeri alapfogalmak — csont, hús 'izom', ín 'ideg', ér, tagoknak kötelei 'ízületek' — nem kaphattak helyet e besorolásban. Ha a mai tudományos szemléletnek megfelelő szervrendszeri fogalomköröket (csontváz-, izom-, keringési, zsigeri és idegrendszer) alakítanánk ki, a szavak többsége 'testtájék'jelentéstartalmánál fogva nem kerülhetne csoportosításra. Kronológiai vizsgálattal a szójegyzékek anyagában elkülöníthetők az egyszerű, ősi, ún. tudományelőtti fogalmak (SchlSzj.: agylágy, füllik, hátak, joh, hátorja, karszív, melykalán, a nemi szervek nem eufemisztikus megnevezései stb.), melyek éppen régiségüknél fogva becses művelődéstörténeti fogódzók, és a tudományos igényű megismerésből fakadó, mára vesaliusi anatómia hatását is hordozó fogalmak (Sziksz F. : agyvelőnek hártyái, agyvelőnek felső és középben való hártyája, epének hólyaga, felső vékony bőr, fodor háj, forgócsont, gyomornak a szája, hátgerinc, középhártya a mell és a has között, szemnek gyökerei, szív táskája, tagoknak egymáshoz való kötöztetése stb.). Az időben közbeeső Murm. anyaga tükrözteti az egyszerűbb, ősibb fogalmakat (hézag, szár vékonya, far, farcsík, ágyék stb.), egy részüket a középkori vallásos szemlélet jegyében született eufemisztikus kifejezésekkel (asszonyember szemérmes teste, emberganéj, alfél, férfitag) jelölve, ugyanakkor a terminológia gazdagodásával jelzi már a 23 Szentágothai János, i. m. 229. és Andreas Vesalius Bruxellensis: De Humani Corporis Fabrica. (Introduction et textes des figures par prof. dr. J. Szentágothai), Bp., 1972. 24 Vö. : Károly Sándor: Altalános és magyar jelentéstan. Bp. 1970. 355 és kk. 25 A BesztSzj.-ből hiányzik az anatómiai és kórtani fogalomkör. Figyelembevéve a SchlSzjkel való genealógiai rokonságát, előbbi néhány műszavát statisztikailag utóbbinak tudjuk be.
